top of page
Search

Rosszul lett a bíró előtt Lagzi Lajcsi, amikor meghallotta, mivel vádolják a feleségét! (Kommentár:

  • the news - Edit
  • May 8, 2019
  • 2 min read

Lagzi Lajcsi pere halasztások és bíróváltás után indult el újra, de már az első tárgyaláson probléma adódott: rosszul lett a zenész. Új bíróval vette kezdetét két év és négy hónap halasztás után Lajcsi büntetőpere, ami kisebb ordítozással indult. A zenészt áram-, víz- és gázlopással gyanúsítják, ami miatt előzetes letartóztatásban is volt már. Lajcsi felháborodott a vádirat megfogalmazásán, ám az új bíró, dr. Vass László gyorsan helyrerakta a zenészt. „Azok a minősítések, amelyekkel ön a vádhatóságot illeti, túlmennek a normális kereteken” – mondta a bíró. Lajcsi nagyon rosszul viselte a tárgyalást és azt, hogy a feleségét is belevették a vádiratba, rosszul is lett. „Kialvatlanul érkeztem a bíróságra, és ahogy meghallottam, hogy korábbi panaszom ellenére a vádiratban továbbra is bűntársként szerepel a feleségem, kiborultam. Kiszáradt a szám, kerülgetett a hányinger, ezért kértem meg az elsőként távozó ügyvédet, vigyen onnan. Egy autószerviz mosdójában szedtem össze magam. Borzasztó volt hallgatni a bíró úr összefoglalóját, főleg a feleségem vonatkozásában, miszerint '94 óta a bűntársam. Ez teljességgel megalapozatlan! A nejem azért került előzetes letartóztatásba, hogy engem zsaroljon és nyomás alá helyezzen a vádhatóság. Ezek az idézetek számtalan valótlanságot tartalmaznak. Aljas a vád!” – mondta a Blikknek Lajcsi az eset után. Ügyvédje, dr. Fröhlich Krisztián próbálta menteni a bíróságon a helyzetet. „Védencem nem jártas jogi ügyekben” – mondta. „Láttam, hogy Krisztián kétségbe volt esve, de nem tudtam visszafogni magam. A bőrömből nem tudok kibújni. Akármilyen a bírósági rendtartás, a jövőben sem leszek képes megfékezni magam, ha gyalázzák a feleségem. Ettől függetlenül sajnálom, hogy így történt, és tudomásul vettem a bírói figyelmeztetést. A feleségem már tegnap látta rajtam, mennyire feszült vagyok az újrakezdés miatt, ezért végül úgy döntött, elkísér, pedig neki már nem kellett volna megjelennie” – mondta Lajcsi, aki az esettől függetlenül jó szakembernek tartja a bírót.

Kommentár: dr. Regász Mária

Nagyon mást nem is mondhatna nagy nyilvánosság előtt, de ha egy vádirat ennyire iratellenes, akkor azért a bírónak is van feladata. Ha 94-ben Lagzi Lajcsi még nem is ismerte a feleségét, akkor pedig eléggé iratellenes a vádirat, ráadásul többnyire mindegyik hibás. Szokásos, hogy leírják a szerintük helyes tényállást, majd felsorolnak egy rakás oldalt a vádiratból, miszerint a vádban foglaltakat azon oldalak bizonyítják, meg xy tanúk nyilatkozatai. De hogy mely tényállítást mely bizonyíték h hogyan bizonyít, az a vádiratok többségéből hiányzik. Ilyenkor pedig egyszerűen nem alkalmas a vádirat arra, amire kellene (a vád nem lesz törvényes). Ezt pedig a bírónak jeleznie kellene az ügyészség felé (bár elvileg el sem juthatna az ügyészség odáig, hogy használhatatlan, iratellenes vádiratot terjeszt elő.

dr. Regász Mária

ügyvéd

Comments


Kiemelt Cikkek
Kövessen (még nem üzemel)
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
Legújabb Cikkeink

© 2007 by Kapcsolattartas.hu.

bottom of page