Személyiségi jogi pert indítanak az erőszakkal vádolt pólósok

Személyiségi jogi pert indít a 11 éves lány elleni erőszakkal vádolt két korábbi vízilabdázó, amiért nyilvánosságra került a nevük, árulta el a két korábbi sportoló ügyvédje, Gatter László és Hegedűs László az ATV Egyenes beszéd című műsorában.


A jogi képviselők szerint csak ártott az ügynek, hogy a vádló és a vádlottak azonosítására is alkalmas információk kerültek nyilvánosságra, de a közvélemény dolgát sem segítették a helyes következtetés levonásában, ezért személyiségi jogi pert indítanak majd az ellen, aki úgy tálalta az ügyet, hogy az alapján védenceik – K. Zoltán és P. Zsolt – beazonosíthatóvá váltak.


Az ügyvédek megerősítették, hogy védenceik ártatlanok, elmondták, hogy erre bizonyítékaik is vannak, ahogy azt is sejtik, kinek állt érdekében gyanúba keverni a két korábbi sportolót.

(A sportolók neveit adatvédelmi okokból nem közöljük.)

Eredeti Cikk: https://index.hu/sport/vizilabda/2018/09/18/szemelyisegi_jogi_pert_inditanak_az_eroszakkal_vadolt_polosok/

Kiemelt Cikkek
Kövessen (még nem üzemel)
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
Legújabb Cikkeink