top of page

Hiába figyelmeztették, a forró kocsiban hagyta a kutyáit

Szlovéniában 1905 euró (kb. 612 ezer forint) büntetést szabtak ki egy svájci nőre, aki a napon a kocsiban hagyta kutyáit Lucija tengerparti üdülőváros egyik parkolójában, írta a helyi sajtó.


A 46 éves nő egy kutyát magával vitt a helyi kávézóba, kettőt viszont a forró kocsiban hagyott. Miután a dolgozók és a többi vendég is figyelmeztette a nőt a hőségre, és kérték, engedje ki a kutyákat, az kiabálni és fenyegetőzni kezdett.


A kávézó egyik alkalmazottja kihívta a rendőrséget, de a nő a rendőrökkel sem volt hajlandó együttműködni, és mindvégig sértegette őket. A rendőrök ezért kénytelenek voltak kényszerítő eszközöket alkalmazni.


A rendőrség közleménye szerint a kutyáknak nem esett baja, mert mindössze fél órát töltöttek a forró autóban, és az egyik ablak is résnyire nyitva volt, írja az MTI.


A nőt a közrend és köznyugalom megzavarása miatt állították elő, valamint értesítették az állategészségügyi hivatalt is az állatvédelmi törvény megsértése miatt.

Kommentár: dr. Regász Mária

Nem tudom mit szólna az ilyen, ha őt zárnák a kocsiba a hőségbe. Csak fél órára és csak résnyire nyitott ablakkal. Nem ajánlom senkinek, hogy kipróbálja, mert nagyon könnyű belehalni. Az állatok nem tudnak védekezni, én akkor sem hagyom a kocsiban Íziszt a cicámat, ha borús az idő, hiszen bármikor kisüthet a nap.

dr. Regász Mária

ügyvéd

Kiemelt Cikkek
Kövessen (még nem üzemel)
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
Legújabb Cikkeink
bottom of page