top of page

Ezeket a daganatokat okozza az alkohol

Míg sokan károsnak tartják a mértéktelen ivást, az alkalmankénti alkoholfogyasztást nem tartják veszélyesnek. Ez viszont nagy baj!


Az alkalmankénti alkoholfogyasztás is árt


Komoly bizonyíték van ugyanis arra nézve, hogy az alkohol hétféle rákot is okoz és más bizonyítékok is rendelkezésre állnak, melyek szerint valószínűleg többet is - áll egy korábban megjelent tanulmányban.


A 216-os tanulmány szerzője, Jennie Connor szerint az alkoholfogyasztás összefüggésbe hozható a torok, gége, nyelőcső, máj, a vastagbél, a végbél, és a nők mellének rákos megbetegedésével. Ugyanakkor a doktornő szerint a közvélemény számára meglehetősen homályos kép él a rák és az alkohol kapcsolatáról. Ugyanis nagyjából egyforma hatással bírnak az orvosok felfedezéseiről szóló publikációk, illetve az alkoholgyártó cégek és azok tudósaink a nyilatkozatai. Ennek egyik oka a nyelvhasználat. Például gyakorta használják az alkoholhoz köthető rák vagy a rákkockázat kifejezéseket, amitől az emberek úgy érzik, valójában nem is olyan komoly az ügy.


A doktornő szerint legalább olyan egyértelműen kellene fogalmazni az alkohollal, mint a dohányzással kapcsolatban, de az emberek számára a "szokjunk le fokozatosan, és végül álljunk le teljesen az alkoholról" megközelítés nem elfogadható.


Álljunk te teljesen a szeszes italokkal?


Példának hozza fel, hogy az Egyesült Királyságban 10 emberből mindössze egy van tisztábanazzal, hogy az alkohol és bizonyos rákfajták között közvetlen kapcsolat áll fenn. Márpedig igenis szükséges, hogy az emberek tisztában legyenek vele, valójában mekkora is a kockázat mértéke.


Susannak Brown, a Rákkutató Világszervezet tudományos főmunkatársak korábban leszögezte, hogy cáfolhatatlan bizonyítékaik vannak arra vonatkozóan, hogy az alkoholfogyasztás közvetlenül rákot okoz, és minél több szeszt iszik valaki, annál nagyobb az esélye a daganatos megbetegedések kialakulására. Kétségkívül azok vannak óriási veszélyben, akik vedelnek, de Connor szerint az alkoholfogyasztásnak egyszerűen nincs biztonságos szintje, az alkalmi ivók is rizikónak teszik ki magukat.


Különösen nagy a veszély amiatt, hogy az alkoholfogyasztás gyakran jár együtt dohányzással, így azokon a területeken, ahol ezek az anyagok érintkeznek a testtel, mint amilyen a száj, a torok vagy a belek, bizony komoly egészségügyi kockázat áll fenn. De mivel a pontos mechanizmus - hogy az alkohol (magában vagy a dohánnyal együtt) miképpen is okoz rákot - nem ismert, ezért sokan úgy tekintenek erre is, mintha csak elméletben létezne.

Kiemelt Cikkek
Kövessen (még nem üzemel)
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
Legújabb Cikkeink
bottom of page