(Ne) nézz a szemébe!
Mivel a kommentekben is többször előjött, a nárci-szakirodalomban azonban egy árva szó nincs erről a jelenségről, hasznosnak tűnik ennek is szentelni egy posztot. Életmentő lehet. Valószínűleg a Nagy Nárciképző Intézetben (ahová a 9 és egynegyedik vágányról indul a vonat) maga Narkisszosz tanítja ezt a tárgyat a tudást szomjazó tanoncoknak.
Az egyik legelső jele annak, hogy meglehetős valószínűséggel begyűjtöttél egy nárcit, az az, hogy képtelen vagy a szemébe nézni, és ettől magadat érzed hülyének, mert soha korábban ilyen problémád más emberekkel nem volt még. Az van, hogy a nárci a Nagy Meghódítás időszakában (love bombing, persze) a megismerkedésetek pillanata utáni 48 órán belül olyan ellenállhatatlan hősszerelmes fejjel fog bámulni téged, amitől egészen biztosan elképesztő zavarba jössz.
Apropó, valahogy az van, hogy a nárci mindig szinte a semmiből jelenik meg az életedben, és ha már megjelent, akkor a jöttem-láttam-győztem technikával gyorsan meg is szerez. Látott már valaki olyat, hogy mondjuk egy régebbi ismeretségből vagy neadjisten barátságból szép lassan alakult ki a nárci-kapcsolat? Nem? Nahát. Szóval az van, hogy a nárci úgy jelenik meg az életedben, hogy tegnap még a létezéséről sem tudtál, ma pedig már a párod. Nonszensz? Az. Az ösztöneid tiltakozni fognak ellene? Igen. Figyelembe fogod ezt venni? Nem. Miért nem? Hát mert ahogy ez az ember néz……… Puff.
És igen, bár tegnap látott életében először, ma már úgy néz rád, mint a hősszerelmes királyfi. (Ezért volna célszerű elfelejteni végre a tündérmeséket, mert azokban is éppen ez a metódus. Tehát szuperül kondicionálva vagyunk arra, hogy nincs ezzel semmi probléma, az első látásra szerelem az egy tök okés dolog. Nem, nem okés. Vagyis ÍGY nem okés.)
Ami miatt zavarban vagy, és amit valószínűleg magadnak sem tudsz megfogalmazni, az az, hogy amikor ő a mérhetetlenül átható, áhítatos és mélyennézős tekintetét rád veti, és többnyire elmondja hozzá, hogy ilyen nagyszerű, szuper és kivételes nővel ő még életében nem találkozott, nos, akkor valójában a neveden kívül még SEMMIT nem tud rólad. Ez okozza a fejedben azt a disszonanciát, ami miatt tök hülyének, és egy buta kis fruskának érzed magad, hiszen te nem vagy még az emberismeretnek azon a magas fokán, ahol 48 órán belül eldönthető bárkiről, hogy ő-e az a bizonyos nagy ő. (Zárójeles megjegyzés: az emberismeretnek nem létezik ez a foka, csak a mesében.)
A hősszerelmes királyfi-tekintet onnan ismerhető fel, hogy úgy néz a szemedbe, hogy egyszerűen nem bírsz visszanézni bele: képtelen vagy állni a tekintetét. Biztos lehetsz benne, hogy aki így néz rád, az NEM NEM NEM a te embered. A nárcisztikus hősiesség, fehérló és korona nélküli, egyszerűen „csak” szerelmes ember szemébe bele lehet nézni. Sőt: jó belenézni. Mert ő tényleg szeret téged. És ez nem 48 órányi ismeretség következménye, hanem neki tényleg megfelelő mennyiségű információ van a birtokában rólad ahhoz, hogy tényleg szeressen. 48 óra alatt ez nem dönthető el. Pont. Ennyi.
Amit még nagyon-nagyon fontos észrevenni: a hősszerelmes királyfi-tekintetnél a szem SOHA nem mosolyog! Átható, metsző, lehengerlő, grandiózusan tökéletes, akármi, de: NEM mosolyog. Ezt nem biztos, hogy észre fogod venni, mert a szája természetesen mosolyog hozzá, hiszen minden rendes hősszerelmes királyfi mosolyog. De a szeme nem mosolyog. Azt tudniillik nem lehet tettetni.
Persze a hősszerelmes királyfi-mosolyról is érdemes néhány szót ejteni: egyenes száj, és csak az egyik csücske görbül fölfelé. Valójában merev, mint egy darab tégla, ahogyan az átható tekintete is merev, rezzenéstelen, nem pislog. Ezért annyira zavarbaejtő. Amit te áthatónak és hősszerelmesnek látsz, az éppen az ellenkezője valójában: üres, merev és nem egyenes. Nincsenek benne/mögötte valódi érzelmek.
Nagyon jó lenne már az általános iskolában elsajátítani azt a tudást, hogy az erős, zsigeri (meg)érzések nagyon fontos dolgok, és nem célszerű őket félretolni. Ha neked nagyon nem komfortos egy másik ember jelenléte, akkor arra igenis oda kell figyelni, legalábbis célszerű feltenni a kérdést, hogy mitől nem komfortos? Jajj, hát nem is tudom, csak olyan fura. Oké. Nem baj, ha nem tudod meghatározni. Figyelj tovább saját magadra és a saját zsigeri reakcióidra. Azok nem fognak tévedni.
A hősszerelmes királyfi-tekintetre az első, második és akárhanyadik zsigeri reakciód ahhoz hasonlítható a leginkább, amikor két ellentétes pólusú mágnest kezdünk el közelíteni egymáshoz. Az egyik nyomul, a másikat meg erőből kell tartani, mert folyton ki akar térni a nyomuló útjából. Aztán ha elég határozott a nyomulós mágnes, hamar eléri, hogy a másik mágnes huss, átfordul a másik oldalára, és hozzácuppan a nyomulóshoz. Megvan az érzés? Üdv a klubban. És attól kezdve jó időre törlődik a memóriádból a zsigeri rosszérzésed. A nárcid is mindent el fog követni, hogy ez így legyen. A vele töltött idő az elején olyan varázslatos lesz, hogy tényleg úgy fogod érezni magad, mint a mesebeli királylány, akit megtalált a királyfi.
Királylányok, jó reggelt, tessék észrevenni, hogy a „megtalált” az olyasmi, ami nem feltételez kölcsönösséget. Az veled csak történik (és te hagyod, persze, hiszen annyira meggyőző). Sajnos csak arról szól, hogy vadászott magának kaját. Te viszont elfogysz közben, mert sajnos te vagy a kaja. Sose lesz jó vége annak, amikor már a megtalálás folyamata sem kölcsönös…
Őrület, hogy inkább kételkedsz a saját épelméjűségedben, mint abban, hogy a 48 óra alatt vadidegenből hősszerelmessé vált királyfi érzelmei mennyire lehetnek valódiak. Félreteszed a józan eszed, a megérzéseid, az ösztöneid, mindent. Mert annyira átható az a tekintet, hogy kétség sem fér hozzá: a hiba csakis a te készülékedben lehet. Őrület és borzalmas.
