Meddig mehet? – a családon belüli erőszak (TV Riport dr. Regász Máriával)
A TV adás az alábbi linket megtalálható
Szerintem addig mehet, ameddig hagyja az áldozat, aki pedig pont addig hagyja, amíg nem kap segítséget, mert egyedül kilépni nehéz, de ha az áldozat nem tesz semmit, áldozat marad. Ő dönt, de sajnos sok segítséget nem remélhet a hatóságoktól, bíróságoktól. Ha pedig az áldozat nem számíthat védelemre, sőt, őt kezelik elkövetőként, akkor igen nehéz a dolga, mert nem csak a családon belüli erőszak elkövetőjével kell megküzdenie, hanem az államapparátussal is, az pedig általában jelentősen meghaladja az áldozat tűrőképességét és erejét. Ezt az elkövető és a rendszer is tudja és mivel a „rendszer” számára egyszerűbb az áldozathibáztatás, mint átolvasni a sokszor tetemes mennyiségű iratot ami zaklatási ügyekben keletkezik, vagy mert a zaklató, a családon belüli erőszak elkövetője általában nárcisztikus/paranoid/pszichopata vagy borderline személyiség aki könnyen az áldozat védelmére kelt személyek ellen fordul, ezért sok esetben épp a „rendszer” az, ami az áldozat ellen fordul és még őt akarja marasztalni, vagy marasztalja is. Amíg a rendszer áldozathibáztató attitűdje nem változik, amíg a bíróságok szerint az a jó beadvány, ami maximum 1-3 oldalas mert a bíró 150 oldalnyi zaklatásos anyagot nem biztos, hogy átolvas (holott a lelki terror, annak menete, irányultsága csak ezek alapján állapítható meg), amíg a nyomozó hatóság, ügyészség tart az esetlegesen velük szemben is fellépő pszichopatától és ezért nem hajlandó intézkedni, amíg ügyvédek ellen azért folytatnak le eljárásokat, mert védeni merték a családon belüli erőszak vagy zaklatás áldozatát, amíg ügyvédet azért marasztalnak el rágalmazás miatt, mert el meri mondani a bíróságon, hogy a zaklató még őt is életveszélyesen megfenyegette, amíg a bíró nem ismeri az ártatlanság vélelmének fogalmát és szerinte az azt jelenti, hogy nem követte el a bűnöző a bűncselekményt, ha nem ítélték el érte (sic!), addig a családon belüli erőszak és a zaklatás áldozata nem remélhet segítséget. A PKKB és a Fővárosi Törvényszék több bírája is ezen az állásponton van, konkrétan dr. Nyújtó Katalin, dr. Romwalter Péter, dr. Kajtor Gergely, dr. Schök Beatrix, ill. a Fővárosi Törvényszék néhány bírója: dr. Raczky Katalin, dr. Vukovich Orsolya, dr. Tóth Bars.
dr. Littner Zsolt ügyvéd valószínűleg ugyanott, de biztosan ugyanúgy tanulta az ártatlanság vélelmét, mint én: „Nagyon sokszor hivatkoznak rá és szinte mindig tévesen. Tehát nem arról van szó, hogy mindenki ártatlannak tekintendő addig, amíg jogerősen el nem ítélik, hanem arról, hogy nem tekinthető bűnösnek. Nagyon kicsi, de nagyon lényeges megfogalmazásbeli különbség.” http://www.drlittner.hu/mi-az-artatlansag-velelme/ Tényleg nagyon kicsi, mégis nagyon lényeges különbség.
Tehát az ártatlanság vélelme egyáltalán nem jelenti, hogy a feljelentett nem követte el a terhére rótt cselekményt, hiszen ha ezt jelentené, akkor az, aki családon belüli erőszak áldozata, soha nem mondhatná el, hogy őt megerőszakolták, megverték, megalázták stb., mégpedig épp azért, mert mondjuk az elkövetéskor nem merte ezeket elmondani, félve a megtorlástól, vagy épp az ügyészség, nyomozó hatóság nem tartotta elegendőnek a bizonyítékokat az elkövető elleni vádemeléshez, vagy épp nem merte az elkövető ellen az eljárást megindítani, esetlegesen épp azért, mert a nyomozó hatóság/ügyészség dolgozóit is zaklatta/feljelentette/megrágalmazta/beperelte az elkövető. Az ártatlanság vélelme tehát nem azt jelenti, hogy bíróságok/hatóságok/ügyészség előtt ne lehetne hivatkozni az elkövető cselekvőségére, hanem azt, hogy interneten, baráti körben nem állíthatja senki, hogy vele szemben bűncselekményt követett el xy személy, viszont bizonyítási eljárásban vagy egy családjogi perben igenis hivatkozhat a saját bántalmazására. Ennek hiányában az igazság nem derülhetne ki és az elkövetők/zaklatók célja épp ez. Ha tehát az áldozat nem hivatkozhatna korábbi bántalmazására csak azért, mert az elkövetőt nem ítélték el, akkor ennek az lenne a következménye, hogy ha bírósági eljárásban el meri mondani, hogy a gyermeke apja egy erőszaktevő, akkor rágalmazás miatt elmarasztalnák, ez viszont a gyermek mindenekfelett álló érdekeit sérti, hiszen így előfordulhatna, hogy emiatt pont a családon belüli erőszak elkövetője kapja meg a gyermek felügyeleti jogát. Szerencsére ezt az álláspontot nem mindenki osztja, a bírók/ügyészek/nyomozók és ügyvédek többsége tudja, hogy mit jelent az ártatlanság vélelme és ennek megfelelően alkalmazza is. Azt is tudja, hogy a védekezés egyetlen korlátja, hogy mást hamisan bűncselekmény elkövetésével nem vádolhatja és nem állít fel újabb, a jogalkotó által fel nem állított korlátokat (pl. hogy a bíró szerint nem tartozik a per tárgyához az ügy előzménye, az, hogy a felek hogyan jutottak el odáig, hogy peres felekként a bíróság előtt vannak és ez mely félnek és miért róható fel). Ha ugyanis azért is el lehetne marasztalni valakit, hogy a Büntetőeljárási Törvény szerinti védekezése vagy a Polgári Perrendtartás szerinti szabad bizonyítása körében olyan dolgokat is elmond, ami a bíró szerint nem tartozik a per tárgyához, akkor a peres félnek/feljelentőnek/feljelentettnek minimum gondolatolvasónak kellene lennie és ki kellene tudnia találni, hogy az adott bíró szerint vajon most épp mi nem fog a per tárgyához tartozni. Ez pedig ellenkezik az eljrási törvényekkel. De mint említettem ezt azért a bírók többsége tudja. Néhány bíró nem, azok meg majd csak megtanulják, de addig sajnos az áldozatoknak azzal is számolniuk kell, hogy nemcsak a zaklatójukkal/erőszaktevőjükkel kell megküzdeniük, de a jogszabályokat tévesen értelmező bírókkal is.
