top of page

Taylor Swift részletesen vázolta a bíróságon, hogyan zaklatták

Taylor Swift és David Mueller már 2013 óta oda-vissza perelgeti egymást, amiért a DJ állítólag megfogdosta az énekesnőt annak egyik koncertje után a backstage-ben. Swift nem igazán tudja feldolgozni a történteket, Mueller viszont tartja magát ahhoz, hogy az egész egy hatalmas hazugság.


Van azonban egy fénykép, ami elvileg mindent bizonyíthat, de Taylor Swift szerint túl intim ahhoz, hogy közszemlére kerüljön, ezért elzáratta a nyilvánosság elől. Nade.


A TMZ legfrissebb infói szerint Mueller ügyvédje rendesen megizzasztotta az énekesnőt a tárgyaláson, aki ennek ellenére tartotta magát eddigi vallomásához, sőt, elég kemény részletekbe bocsátkozott.


Elmondta, hogy Mueller nem csak simán megpaskolgatta, hanem konkrétan benyúlt a szoknyája alá, megragadta a fenekét, majd indokolatlanul sokáig el is időzött rajta.


Ez azért feltételez némi szándékosságot.


"Egyszerűen sokkot kaptam, nem tudtam reagálni, ráadásul épp egy fotóhoz pózoltam vele és egy hölgy kísérőjével, szóval nem tudtam mit csinálni. Olyan volt, mintha kikapcsolták volna a személyiségemet."


- mondta az énekesnő, az ügyvéd kérdéseire viszont, hogy mégis mi van azon a nyamvadt fotón, annyit mondott, hogy lehetetlen megállapítani, hogy az expozíció pillanatában fogdosás alatt állt-e vagy az már előtte megtörtént, de igazából nem is ez az, ami számít.


"Ott voltam. Éreztem. Nem a fotóról láttam először, hogy mi történt."


Forrás: TMZ


Kiemelt Cikkek
Kövessen (még nem üzemel)
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
Legújabb Cikkeink
bottom of page