Felmentették az ittas társukat az autópályán hagyó társaságot - (Kommentár: dr. Regász Mária)
Nem jogerősen felmentette a segítségnyújtás elmulasztása bűntett vádja alól a Nyíregyházi Járásbíróság azt az öt férfit, akik múlt év szeptemberében az M3-as autópályán hagyták ittas társukat; a férfit később egy autó halálra gázolta – írta az MTI.
A hat férfi 2015. szeptember 11-én Győrből egy kisteherautóval tartott hazafelé, Demecserbe.
A sofőrön kívül valamennyien ittas állapotban lévő férfi egyike hangoskodni kezdett a gépkocsiban, útközben többször megpróbált kiszállni, de a többiek ezt megakadályozták. A kálmánházi pihenőt elhagyva ismét megpróbált kiszállni a járműből, ezért a sofőr megállt a sztráda leállósávjában, ahol mindannyian kiszálltak. Később a sértett nem akart visszaülni a járműbe, ellenszegült társainak, akik a férfit a nyílt pályán hagyták, majd Nyíregyházára autóztak.
A sofőr a város közelében telefonon értesítette a rendőrséget, majd visszaindultak az autópályára. Közben a sztráda külső forgalmi sávjában ácsorgó férfit egy szabályosan haladó személygépkocsi fékezés nélkül halálra gázolta.
A bíróság álláspontja szerint nem volt megállapítható a segítségnyújtás elmulasztásának több tényállási eleme.
Az ítéletet a vádlottak tudomásul vették, az ügyész fellebbezést jelentett be.
Eredeti Cikk: http://index.hu/belfold/2016/10/14/felmentettek_az_ittas_tarsukat_az_autopalyan_hagyo_tarsasagot/
Kommentár: dr. Regász Mária
A felmentés jogos, ha nem hagyják ott, hanem erőszakkal beteszik a kocsiba, akkor személyes szabadság korlátozása miatt ítélik el őket.
dr. Regász Mária
ügyvéd