A nárcisztikus anya 4.

19. Projektál. Ez kicsit pszichologizálásnak tűnhet, de minden nárcisztikus ezt teszi. A projekció azt jelenti, hogy a saját viselkedését és jellemvonásait rád vetíti ki, hogy letagadhassa saját maga előtt és téged büntethessen érte. Ezt akkor a legnehezebb észrevenni, ha vannak olyan tulajdonságaid, amikre kivetíthet. Egy evészavaros nő, aki megszállottan foglalkozik a lánya súlyával, projektál. A lánya ezt valószínűleg nem veszi észre, mivel már internalizálta az irreálisan vékony nő ideálképét, és ezért elfogadja az anyja projekcióját. Amikor a nárcisztikus közli a lányával, hogy túl sokat eszik, többet kellene edzenie, vagy nagyobb méretű ruhákat kéne hordania, hogy elrejtse a kövérségét, a lány ezt akkor is elhiszi, ha történetesen nem igaz. Viszont a nárcisztikus néha akkor is projektál, ha annak semmi értelme nincs. Ez akkor történik, ha valami miatt szégyent érez, amit sürgősen a bűnbakra kell áthárítania. Ekkor a projekció váratlan támadásként jelenik meg. Például valami felháborító dolgot követel, amit mintegy mellékesen visszautasítasz. A reakciód feldühíti, és rád vicsorog, hogy majd akkor beszél veled, ha lenyugodtál és már nem vagy hisztérikus.


Te egyáltalán nem vagy hisztérikus, ő az. A szégyen, amit akkor kellett volna éreznie, amikor szégyentelen dolgokat követelt, most ér el a tudatáig a visszautasításod következményeként. Ez tűrhetetlen. Ezt a szégyent hárítja át rád, és úgy racionalizálja a dolgot, hogy tulajdonképpen azért nem tetted meg amit akart, mert annyira ésszerűtlenül viselkedsz. Megerősíti a saját szégyentelenségét, és kielégíti a gyermeki akaratosságát azáltal, hogy az egyértelmű elutasítást későbbi megbeszélés tárgyává teszi. Majd beszéltek róla “később” – amikor épp hajlandóbb vagy megtenni, amit akar, miután kifárasztott a színpadiasságával, duzzogásával és a sértődött hallgatásával.


20. Mindig mindenben igaza van. Mindegy mit tett, sosem fog őszintén bocsánatot kérni semmiért. Ehelyett, ha úgy érzi, hogy bocsánatkérésre kényszerül, inkább mogorva, duzzog, kiprésel magából egy bántó álbocsánatkérést, vagy már kimondás közben visszavonja indoklásokkal, minősítgetéssel és önsajnálattal: “Sajnálom, hogy úgy érzed, megaláztalak” “Sajnálom, ha rosszul érzed magad” “Habár nem tettem ilyet, de ha ilyet tettem volna, nem lett volna helyes” “Bocs, de nem tudok ezzel már mit csinálni” “Sajnálom, hogy miattam ügyetlennek, hülyének és undorítónak érzed magad” “Bocs, de ez csak egy vicc volt, annyira túlérzékeny vagy” “Sajnálom hogy a saját gyermekem úgy érzi, hogy fel kell zaklatnia engem és azt akarja, hogy rosszul érezzem magam“. Ez az utolsó sértő bocsánatkérés a projekcióra is jó példa.


21. Úgy tűnik, egyáltalán nincs azzal tisztában, hogy más embereknek egyáltalán vannak érzéseik. Időnként döbbenetesen érzéketlen megjegyzéseket tud tenni az empátia hiánya miatt. Ez nem azért van, mert nem törődik mások érzéseivel, habár tényleg nem. Egyszerűen fel sem merül benne, hogy mások érzéseire gondoljon. A nárcisztikus egyik meghatározó tulajdonsága az empátia hiánya, és a többi eddig leírt jellemző alatt is ott húzódik. A pszichopatákkal ellentétben viszont a nárcisztikusok megértik a jó, a rossz, és a következmény fogalmakat, ezért általában nem bűnözők. Lehet, hogy megvert, de sosem annyira, hogy kórházba kerülj. Lehet, hogy addig hagyott a hidegben állni, amíg már nyomorultan érezted magad, de nem addig, hogy hipotermiás állapotba kerülj. Lehet, hogy bezárt a sötét pincébe ruhátlanul, de csak két órára.


22. Hibáztat. Mindenért téged hibáztat, ami épp nem stimmel az életében, más emberek tetteiért, vagy a történtekért. Te vagy a hibás, mert bántalmaznia kell. Miattad csinálja ezt. Bár ne lennél ennyire nehéz eset. Annyira felzaklatod, hogy nem tud tisztán gondolkodni. Eleve nehéz az élete és erre te visszabeszélsz és ez pont az utolsó csepp a pohárban. Ez a hibáztatás általában annyira észrevehetetlen, hogy csak azt veszed észre, hogy ellened tettek valamit és most hirtelen neked van bűntudatod. A bátyád megver, és erre anyád azon siránkozik, hogy mennyire civilizálatlanok a gyerekek manapság. A barátod elhagy, de ő megérti – hiszen ő is látta mennyire nehéz téged szeretni. Durván kihasznál, majd mikor szembesíted ezzel, sipákolva közli, hogy hihetetlen mennyire önző vagy, hogy egy ilyen lényegtelen dolog miatt felzaklatod őt. Hibáztat amiatt, ahogy reagálsz a gyerekes, kegyetlen, kizsákmányoló viselkedésére. Nem tudja elhinni, hogy lehetsz ennyire kicsinyes, szőrszálhasogató és gyermeteg, hogy ellenkezel amikor oda akarja ajándékozni a kedvenc ruhádat a barátnőjének. Azt hitte, örülni fogsz, hogy segíthetsz neki kedveskedni valakinek.


A nárcisztikusok tökéletesen tudnak több feladatra koncentrálni egyszerre, ahogy a példa is mutatja. A nárcisztikus anyád egyszerre 1) Hazudik. Tudja, hogy rosszat tett, és hogy teljesen ésszerű a reakciód. 2) Manipulál. Eléri, hogy te tűnj fel rossz színben, amiért tiltakozol a kegyetlenkedései ellen. 3) Önző. Ha eléri amit akar, nem zavarja, hogy borzalmasan érzed magad. 4) Hibáztat. A te hibád, hogy rosszat tett. 5) Projektál. Az ő kicsinyes, szőrszálhasogató és gyermeteg viselkedése valójában a tiéd. 6) Önsajnálati drámát rendez. Ő a mártír, aki a legjobbat feltételezte rólad, de te cserbenhagytad. 7) Rád hárítja a szülői felelősséget. Te vagy felelős az ő érzelmeiért, de ő nem felelős a tiedért.


23. Tönkreteszi a kapcsolataid. A nárcisztikus anya olyan, mint a tornádó: ahol csak leér, az emberek sérülnek, a családok pedig szétszakadnak. Hacsak az apa nem kontrollálja a nárcisztikus anyát és tartja egyben a családot, a felnőtt testvéreknek gyakorta fájdalmas egymással a kapcsolatuk. Általában a testvérek közötti kommunikáció felszínes, a kötelesség vezérli, vagy egyáltalán nem is beszélnek egymással. Ezek a nők sokszor széthúzást szítanak a gyerekeik között, mert élvezik az ebből származó hatalmat. Ha ezek a gyerekek nem beszélnek egymással, csak az anyán keresztül, ő döntheti el, ki mit hall vagy tud. A nárcisztikusok nagyon szeretik az izgalmat és a drámát is, ami a gyerekeik életébe való beleavatkozásból fakad. A szappanoperáknál sokkal szórakoztatóbb más emberek életének széthullását nézni, főleg, ha a nyomoruk nem kelt benne empátiát.


A nárcisztikus arra hajt, hogy a düh, a megvetés és az irigység – a legkorrodálóbb érzelmek – elválasszák egymástól a gyerekeit. Amíg a gyerekek otthon élnek, bárki, aki szembeszáll a nárcisztikussal, a többiek fejére vonja annak haragját és természesen a büntetést is. A bosszúvágy a nárcisztikust arra hajtja, hogy az engedetlen testvérre zúdítsa a többiek dühét azzal, hogy kollektív büntetést alkalmaz. (“Látom, hogy engem itt senki nem szeret! Hát akkor visszaviszem ezeket a karácsonyi ajándékokat a boltba. Amúgy sem örülnének semminek, amit vettem nektek!“) Mivel a többi gyereket a nárcisztikus arra idomítja hosszú ideje, hogy beadják a derekukat, a bajkeverőre mérgesek az anya helyett, aki pedig valójában megérdemelné haragjukat.


A nárcisztikus a gyerekei kapcsolatának megmérgezésére felhasználja a kivételezés és a pletyka eszközét is. A bűnbak az anyját szeszélyesnek és kegyetlennek látja. Az aranygyermek nem látja az igazságtalanságot, és mentségeket kreál a bántalmazó számára. Gyakran átveszi az anya megvető és feljogosított hozzáállását a bűnbakkal szemben, és az anya hallgatólagos vagy nyílt engedélyével tovább bántalmazza a bűnbakot. A bűnbak előre láthatóan dühvel és hasonló megvetéssel válaszol. Ahogy a már felnőtt gyerekek tovább élik a felnőtt életüket, a nárcisztikus mindent megtesz azért, hogy értesítsen mindenkit a többiek életéről, vagyis a legméltatlanabb és legzaftosabb pletykáról (természetesen mindig “aggodalomnak” álcázva). Ezzel is megvetést szít közöttük, szánalom vagy empátia helyett.


A nárcisztikus gyerekei hajlamosak az irigységre. Ő pedig ezt teljes mértékben kihasználja. Noha sosem dicsér meg szemtől szembe, valószínűleg a te sikereidről károg a testvérednek, aki épp nem teljesít annyira jól. Ezután neked áradozik a testvéred iránt tanúsított nagylelkűségéről. Mialatt te azon tűnődsz, hogy miért hagyott ki az egészből, a testvéredet irigyled, ahelyett, hogy a nárcisztikusra haragudnál, aki az egészet elmesélte.


A végeredmény egy olyan család, ahol minden kommunikáció háromszögben zajlik. A nárcisztikus, mint a hálója közepén várakozó pók, érzékenyen figyel a gyerekei minden rezdülésére. Felhasználható információmorzsák után kutat, hogy megőrizze megkérdőjelezhetetlen kontrollját a család felett. A megszerzett információt átadja a többieknek úgy, hogy ezzel neheztelést váltson ki bennük. Így megelőz minden direkt és szabad kommunikációt a testvérek között. Ennek eredményeképp az egyetlen kommunikációs út rajta keresztül vezet, pontosan úgy, ahogy akarja.


24. Legvégső erőfeszítésként pedig szánalmassá válik. Ha a viselkedése miatt elkerülhetetlen következményekkel szembesül, például a dühöddel, egyszeriben a szánalmas tehetetlenség mintapéldányává változik és tócsát zokog maga alá. Minden az ő hibája. Nem képes semmit sem jól csinálni. Annyira rosszul érzi magát. Amit nem tesz: felelősséget vállalni a negatív magatartásáért és jóvátenni azt. Ehelyett, mint mindig, most is minden róla szól. Az önsajnáló krokodilkönnyek és a tehetetlenség álcája megszabadítja a következmények és a boldogtalansága iránti felelősségtől, és áthárítja rád. Mint oly gyakran a nárcisztikusoknál, ez is egy manipulatív viselkedés. Ha elmulasztod felmenteni a rossz viselkedése alól és ha nem éred el, hogy jobban érezze magát, akkor TE vagy a rossz ember, amiért ennyire szívtelen, kegyetlen, hideg és érzéketlen vagy, mikor szegény anyád ennyire szörnyen érzi magát.


Eredeti Cikk: https://narciszgyerekei.wordpress.com/2013/11/18/a-narcisztikus-anya-4/

Kiemelt Cikkek
Kövessen (még nem üzemel)
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
Legújabb Cikkeink