top of page

A megcsalás 10 legbiztosabb jele

A legboldogabb párkapcsolatokban is felmerülhet a gondolat, hogy esetleg párunk hűtlen hozzánk. A gyanú felmerülésétől kezdve azonban jönnek a hűtlenséget igazoló, vagy éppen cáfoló megfigyelések. Nézzük melyek lehetnek az intő jelek.


1. Eltér a megszokott napi rutintól. Mindannyian ismerjük párunk szokásait, tudjuk azt is, hogy bizonyos helyzetekben hogyan viselkedik, ez azonban megváltozhat, mintha rá sem ismernénk, a megszokottól eltérő reakciói vannak.


2. Kiszámíthatatlan hangulatingadozások. Azt hisszük, hogy minden renden, nyugodt napot töltünk együtt párunkkal, ő mégis egyik pillanatról a másikra elkezd velünk ok nélkül veszekedni, kérdésünkre ingerülten reagál, kikel magából.


3. A megjelenésben történő gyors változások (fogyás, megváltozott öltözködési stílus). Több időt szán a kinézetére, új ruhákat vesz, új szokásai lesznek, azt érezhetjük, hogy imponálni akar a külvilágnak.


4. Rosszul emlékszik vagy elfelejti a közös emlékeket. Az új partnerrel szerzett élmények kerülnek előtérbe, míg a régiek a háttérbe szorulnak. Ezért is van, hogy a hűtlen fél könnyebben elbizonytalanodik, összemosódnak az emlékei.


5. Több egyedüllétre van szüksége. A megszokottól is gyakrabban vonul félre, viszont ha együtt vagytok is, mintha máshol járna, azt érzed, nincs melletted igazán.


6. Viselkedésbeli változások. Indokolatlanul vesz ajándékokat, túlzott figyelmességet, kedvességet tanúsít, mellyel bűntudatát próbálja enyhíteni; vagy éppen ellenkezőleg generálja a veszekedéseket, felnagyítja a félreértéseket, ez által próbálja nyugtatni önmagát és könnyíteni helyzetét, hogy a kapcsolatból lelkiismeret-furdalás nélkül tudjon kilépni.


7. Féltékenység. Azokról, akik az átlagosnál is féltékenyebbek a párjukra és meg vannak arról győződve, hogy a párjuk megcsalja őket, szokott kiderülni a végén, hogy ők voltak a hűtlenek a kapcsolatban, hiszen magukból indulnak ki.


8. Jelszó-csere. A mobiltelefont egy pillanatra sem hagyják ott sehol, mindig maguknál tartják. Megváltoztatják a belépési kódokat, jelszavakat.


9. Megváltozott szexualitás. Ha a párunk elutasítja közeledésünket - minden ok nélkül, holott ezidáig ez nem volt jellemző -, vagy hosszú időn át nem voltunk együtt, érdemes figyelni.


10. Titkolt számlatörténet. Előbb-utóbb kiderül, hogy hová is folyik el a bankkártyáról a pénz. Azonban, hogy ez elkerülhető legyen, próbálják titkolni a drága ajándékok, vacsorák, titkos programok költségeit.


+1. Megnő a túlórák száma. Indokolatlanul későn jön haza és mindig a munka, üzleti vacsora, tréning a kifogás. Ingerült lesz, ha rákérdezünk mi is az oka a késői hazatérésnek.


Fentiek intő jelek lehetnek, azonban amint gyanakodni kezdünk, ne rögtön vonjuk kérdőre párunkat. Ezek figyelmeztető, ám korántsem bizonyos jelei a megcsalásnak. Várjunk, amíg beigazolódik a gyanúnk és mondjuk el párunknak, hogy hűségébe vetett bizalmunk megrendült és adjunk lehetőséget a helyzet tisztázására.

Kiemelt Cikkek
Kövessen (még nem üzemel)
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
Legújabb Cikkeink
bottom of page