top of page

Madonnánál edzettem - és majdnem belehaltam

„Ha nem izzadsz meg, nem jár cukorka!” – hirdeti a Hard Candy edzőterem plakátja Berlin utcáin. A poszteren Madonna szuggessztív tekintettel stíröli az ártatlan járókelőt, mintha csak azt mondaná: „Igen, hozzád beszélek!” Nem csoda hát, hogy három nap non-stop dőzsölés és hedonizmusután felébredt bennem a bűntudat, és – ha már Madonna mondja – rávettem magam az edzésre. És bár az éves bérlet 600 Euróba kóstál (ezért viszont bármikor, bármennyi időt ott tölthet a fitneszőrült), szerencsére a próbaóra ingyenes. No, több se kellett, hisz mi lehetne jobb módja a 33 születésnapom ünneplésének megkezdéséhez, minthogy a kortalan díva edzőtermében gyúrjam ki magam? Olyan ez, mint egyfajta ómen, amely előrevetíti: 57 évesen nyilván én is kirobbanó formában leszek, és húszéves táncosfiúk versenyeznek majd a kegyeimért.


Akárhogy is, másnap reggel a Mall of Berlin nevű luxusbevásárlóközponthoz sétáltunk a férjemmel, ahol egy az utcára kihelyezett tévén bárki láthatja, miféle édes kínzás zajlik odabenn: Madonna két tucat lelkes sportemberrel nyomja az ugribugri koreográfiákat – mindenkinek duzzadnak az izmai, és mindenkiről szakad a víz. A szlogen meglehetősen „madonnás”: „Minél keményebb, annál jobb!”. Az énekesnő az elmúlt évek során több világvárosban nyitott luxus edzőtermeket, Berlinben ez már a hatodik. A koncepció egyszerű: Madonna személyi edzőjének, Nicole Winhoffernek a segítségével olyan csapatot képeznek ki, akik álmukból felébresztve is ismerik a popkirálynő edzésrutinját: a jóga, pilates, súlyzós edzés, taposás, futás és spinning mellett ejtőzni is lehet Madonna-módra: feszített víztükrű medence, gőz, és finn szauna várja azokat, akik már szálkásra edzették magukat aznapra.

"I do pilates, and the room is full of hotties"

...azaz "nyomom a pilatest, és a terem tele van szexi dögökkel" - darálja Madonna American Lifecímű dalában, így nem is volt kérdés, hogy a választásunk egy pilates órára esett. Az edzésformát gyakorlatilag Madonna hozta divatba még a kétezres évek elején, amikor is egy sajótájékoztatón azt mondta: elsősorban ennek köszönheti, hogy az évek múlásával ő egyre fittebbé és energikusabbá válik. A mozgásforma valamikor a súlyos háborús sérüléseket szerzett katonák rehabilitációjára szolgált, ám később táncosok is elkezdték alkalmazni erősítésre és nyújtásra egyaránt, mára pedig már a világ összes nagyvárosában van pilates-stúdió. A klasszikus módszer szerint egy úgy nevezett „reformer” ágyon történik az edzés, amelyre rugók, súlyok és zsinórok vannak erősítve, és kicsit olyan, mint egy középkori kíznóeszköz (tegyük hozzá, egy igazán jó pilates tanár egy jógamatracon fekve is hatékonyan imitálja a reformeren gyakorolt mutatványokat). Én személy szerint két éve pilatesezek rendszeresen, ebből egy éve igazán intenzíven, és bátran ki merem jelenteni, hogy az abszolút kedvenc sportom: kívülről talán könnyűnek tűnik, ám mintegy 50 perc alatt minden egyes izomcsoportot úgy megmozgat, hogy az embernek napokig van izomláza edzés után.

Kitartás és egyensúly

Miután lepakoltunk a csilli-villi öltözőben, és mosolygós szőke srác körbevezetett minket a Madonna gigantikus fotóival tarkított edzőteremben, elkezdődött az óra. Befutott a tanár – egy huszonéves fiú, tetőtöl talpig feszes latex cuccban -, benyomta a bemelegítő zenét és így szólt: „Két dolgot tarts észben edzés közben: kitartás, és egyensúly!” – majd mindezt demonstrálta egy félkezes fekvőtámasz-szériával. A teremben felszisszent néhány ötvenes-hatvanas asszony, akik szemmel láthatóan nemrégiben vették meg a bérletüket, de bevallom, én is megrettentem kicsit – éreztem, hogy ez nem lesz szimpla eset. A következő egy órában szürreális élményeken mentem keresztül, mindenek csimborasszója pedig az volt, mikor az edző szemléltetni kívánta, hogy nekünk, városi patkányoknak, akik folyton a laptop fölé görnyedünk, milyen gyenge a hátunk, és egy mozdulattal a földre kényszerített egy fekvőtámasz-pózban remegő lányt, majd rám mutatott, maga mellé rendelt, fekvőtámaszba vágta magát, és követelte, hogy azonnal álljak a hátára teljes súlyommal. Madonna körülöttünk lebegő szelleme valószínűleg elégedetten nyugtázta, hogy a perfekcionizmus mellett a szado-mazo életérzés is jelen van a Hard Candyben.

Bárki lehet szuperhős - 50 felett is

Az óra végén őszintén nyugtáztam, hogy egyrészt soha életemben nem sejtettem volna, hogy a pilates még annál is tud brutálisabb lenni, mint amilyennek én megismertem, másrészt pedig ha valaki naponta, vagy akár kétnaponta lenyom egy ilyen edzést, minden bizonnyal maga isgumilabdaként pattan vissza a földről, ha a köpenyénél fogva a földre rántja valaki. Bár ez egy nyilvánvalóan gyümölcsöző üzleti vállalkozás is, megtapasztalva mindezt cseppet sem tűnt erőltetettnek, hogy az énekesnő, aki a hírnevét épp annyira köszönheti erős gerincének (szó szerinti és metaforikus értelemben egyaránt), mint a hangjának, meg kívánja osztani a világgal, hogyan lehet bárkiből szuperhős, akár ötven felett is. Madonna gyakran hangoztatja: „Az emberek elfogadják, hogy bizonyos módon kell viselkedniük, vagy öltözködniük, csak azért, mert elértek egy x kort. Én viszont sosem követtem a szabályokat, és hatvan felé sem fogok elkezdeni alkalmazkodni a társadalmi elvárásokhoz.” Amellett, hogy fizikailag felfrissültem, és egy kicsit kényeztethettem magam – ha már szülinapom van -, nekem elsősorban erről szólt ez az élmény: csodálatos volt látni, hogy korra, nemre, társadalmi rétegre, származásra való tekintet nélkül milyen sok embert inspirál Madonna arra, hogy önmagunk jobb, erősebb, kitartóbb változatai legyünk.


Kiemelt Cikkek
Kövessen (még nem üzemel)
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
Legújabb Cikkeink
bottom of page