Panasszal éltek, így újraindították a korábban lezárt nyomozást.
- jogcentrum
- Feb 21, 2015
- 1 min read
Újraindult a korábban egyszer már megszüntetett nyomozás a savval leöntött nő ügyében. Az ügyészség korábban azért szüntette meg az eljárást, mert a sértett nem ismerte fel támadóját, aki egyébként bukósisakot és kesztyűt viselt. A támadást elszenvedett nő jogi képviselője, dr. Buzás Anna elmondta, a gyanúsított korábbi alibije megdőlt, és további bizonyítékok kerültek kezükbe, ami alapján újraindították a nyomozást. A jogi képviselő szerint ez újabb fordulatokat hozhat az ügyben. Renner Erika, az áldozat elmondta, tudja, ki volt az elkövető, de időre volt szüksége ahhoz, hogy felfogja, egyáltalán mi történt vele.
Nézd meg a Mokka videóját!
A Mokka a TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora. Sztárokat lát vendégül, életmód tanácsokkal szolgál, szakértőket szólaltat meg, asztrológiai előrejelzést ad. Hétköznapi hősök, már-már elfelejtett ismerős arcok tűnnek fel a képernyőn. Az első óra fajsúlyos közéleti, politikai témáit a második órában könnyedebbek követik, de minden szóba kerül, amiről az utcán beszélnek az emberek. A műsorvezetők nem titkolt szándéka, hogy a hétköznapok szürkeségét színes egyéniségükkel, humorukkal, szókimondó stílusukkal törjék meg.
A videó és az eredeti cikk megtekintéséhez kattinson ide: http://tv2.hu/neoplayer/tv2/embed/160483_ujabb_fordulatok_a_savval_leontott_no_ugyeben.html/640
Recent Posts
See AllZűrzavaros családban él a kisfiú, aki a halálos tüzet okozta a MOM Sportközpont tetején. A gyerekeket nem először hagyták...
Sam Connornak elege lett abból, hogy folyamatosan cikizik a suliban, ezért elhatározta, hogy véget vet az életének. A DailyMail...
Nemcsak a lelkünknek, a kedvünknek, de a testünknek is jót tesz, ha kihasználjuk a szabadságunkat. Mindenki érzi, de több friss kutatás...
Comentários