„A családon belüli erőszak fajtái:

Szóbeli erőszak: Ha valaki bántalmazással, veréssel félemlíti párját, ha azzal fenyegetőzik, hogy elviszi a gyereket, vagy hogy öngyilkosságot követ el, ha lekicsinyli, sértegeti a másikat, vagy gúnyolódik vele, ha nevetség tárgyává teszi.

Megfélemlítés: Ha tör-zúz, rongál, csapkod, fegyverrel rettegésben tartja, félelmet keltően viselkedik, támadóan faggatózik, életveszélyesen vezet.

 

Lelki erőszak: Letagad lényeges dolgokat, elzárkózik a másiktól,  kizárja őt gondolataiból, érzéseiből, ugyanakkor ellenőrzés alatt tartja, végletesen féltékenykedik, önbizalmát módszeresen lerombolja.

 

Elszigetelés: Ha az egyik fél megszabja, hogy a másik mit csinálhat, kivel találkozhat, hová mehet, mit vehet fel, nem engedi, hogy másokkal barátkozzon, a családjával beszéljen, munkát vállaljon, pénzt tartson magánál. Elzárja előle a telefont, mindenhová elkíséri, folyamatosan az ellenőrzése alatt tartja.

 

Testi erőszak: Ha a másikat fizikailag bántalmazza, illetve fegyverrel vagy más eszközzel fenyegeti.

 

Szexuális erőszak: Ha olyan szexuális tevékenységre kényszeríti a másikat, amit az nem akar, vagy megalázza.

Az ember legalapvetőbb jogainak megtagadása, mozgásszabadságának, elemi igényeinek korlátozása: Ha nem engedi meg, hogy a másiknak tőle független magánélete is legyen, bezárja, megkötözi, éhezteti vagy szomjaztatja.

 

Gazdasági, anyagi erőszak: Nem engedi, hogy a másik dolgozni járjon, vagy legyen saját pénze, illetve ha van, azt elveszi. Minden kiadást, amire pénzt kér, megkérdőjelez, miközben ő szabadon rendelkezik az anyagiakkal.

Nem szabad elfelejteni, hogy a fizikai erőszakot mindig kíséri lelki erőszak is. Nem létezik olyan fizikailag agresszív bántalmazó, aki a lelki terrornak valamely formáját ne használná.

Megdöbbentő statisztikai adatok jutottak tudomásunkra, miszerint Magyarországon minden héten áldozatul esik (meghal) egy ember a másik fél brutalitása miatt.

 

Hazánkban minden második, halállal végződő erőszakos bűncselekmény „családi ügy”. A brutálisan agyonvert, agyonszúrt, megfojtott, felgyújtott vagy más módon megölt áldozatok fele nem csupán ismerte, hanem egykor szerette is gyilkosát, hiszen szülője, gyermeke, testvére, házastársa, élettársa volt.

 

A közhiedelemmel ellentétben ezek a cselekmények többségükben nem a családi együttélés okozta feszültség vagy hirtelen felindulás kiszámíthatatlan következményei.

Ellenkezőleg: általában nagyon is kiszámíthatóak, előre láthatóak. A hozzátartozó életének kioltását többnyire éveken, sőt évtizedeken át tartó rendszeres és brutális bántalmazássorozat és terror előzi meg.”

 

Valótlan az a mondat, miszerint a bántalmazások 95 százalékát férfiak követik el. Sajnos a férfiak bántalmazása a legtöbbször nem kerül napvilágra, mivel ők szégyellik, ha a feleségük megveri őket. Ezért a valóság az, hogy:

 

A házastársak (élettársak) közötti fizikális bántalmazások 60 százalékában a férfi, 40 százalékában a nő az elkövető, de a brutális bántalmazások többségét férfi követi el (fizikai adottságainál fogva), viszont a lelki zsarolás, szóbeli bántalmazás, megalázás 90 százalékban a nők részéről fordul elő, sokszor a gyermekükkel szemben is (például üvölt a hányó gyermekével, hogy azonnal hagyja abba a hányást, mert lehányta a nadrágját).

 

„Az esetek többségében folyamatos, rendszeres és célzatos a bántalmazás és a terror. Célja, hogy a bántalmazó az áldozatot uralma alatt tartsa, felette hatalmat gyakoroljon és a bántalmazottat teljes kiszolgáltatottságba és alárendeltségbe taszítsa.”

 

A cikkíró egy jogesetet ismertet, miszerint:

„A férjem pontosan úgy bánik velem, mint a kutyánkkal. Ugyanazokat a kifejezéseket is használja, ugyanolyan hangsúllyal. Nem érdekli, hogy én mit gondolok, vagy mit érzek, mint ahogy egy kutyáról sem feltételezi az ember, hogy vannak saját gondolatai vagy érzései.”

 

A folyamat során fokozatosan alakul ki,  majd állandósul a félelem és a fenyegetettség érzése.

A bántalmazottak többségének véleménye szerint a „lelki terror” elviselése legalább olyan nehéz, mint a verésé. Az „érzelmi bántalmazás” során az elkövető úgy okoz fájdalmat, hogy eközben egy újjal sem nyúl áldozatához. Ehelyett folyamatosan és rendszeresen bírálja, gúnyolja, féltékenységével gyötri, eltiltja a barátaival, rokonaival tartandó kapcsolattól, fenyegeti, félelemben tartja. Mindennek eredményeként az áldozat megalázottá és magányossá válik, önbizalma megrendül.

 

„Érdekes, hogy az ide kerülő asszonyok szinte semmiféle emberi kapcsolattal nem rendelkeznek, erős rokoni kötődéseik, vagy barátaik többnyire nincsenek. Hosszú éveken át csak a férjük vagy élettársuk, illetve a gyerekeik léteznek számukra” – állapította meg egy anyaotthon (menedékház) vezetője.”

 

Igen. A nők részére legalább van egy hely, ahova mehetnek, a férfiak számára „apaotthonok” nem léteznek pedig sokszor ők is bajban vannak: http://velvet.hu/blogok/helyszinelo/2014/10/24/eveken_at_volt_felesege_szexrabszolgaja_a_ferj/ . Kevesüknek sikerül megoldást találni, általában marad számukra a kocsma vagy a börtön.

 

„Az alábbiakban összeállítottunk egy listát bántalmazott nők indokaiból, akik arra próbáltak magyarázatot adni, miért maradtak ebben a kapcsolatban:

 

Anyagi függőség: „Ki tartan el engem és a gyerekeket? Nincs jövedelmem, a saját fizetésemből nem tudnánk megélni.” – sokan élnek a saját fizetésükből, inkább szegényebben, de bántalmazástól való rettegés nélkül.

 

Hűség: „Ez nála valami betegség. Ha béna lenne vagy rákos, akkor sem hagynám el.” – akkor béna lenne, vagy rákos. Az agresszió nem betegség, hanem szokás, ami azért alakul ki, mert értelem hiányában ezzel ér el az agresszor eredményt. Mivel kedvességgel, szeretettel nem képes elérni a célját, ezt tartja célravezetőnek és eredményesnek és arra hivatkozik, hogy a másik „csak ebből ért”. Pont mint a kutya, ha a gazdája egy bunkó agresszor és nincs annyi esze, hogy elérje, hogy a kutya szeretetből, magától tegye meg amit a gazdája szeretne.

 

„Sajnálat. „Sokkal gyengébb, mint én, szüksége van rám. Nélkülem nem tudna élni.” – tényleg nem, mert olyan lusta az ilyen, hogy éhenhalna akkor is, ha a hűtő tele van, mert lusta odáig elmenni. Nem kár érte. Mondanám, hogy a patkányokat sem sajnálom, de azokat az ilyenekkel ellentétben igen.

 

„Gondoskodás: Ha maradok, jobban tudok neki segíteni.” – ez érthető. Maradok, ha először fordult elő, de ha még egyszer, akkor már úgyis  menthetetlen.

Identitás: „Képtelen vagyok úgy élni, hogy nincs mellettem férfi. Félembernek érzem magam. Egyedül mi értelme az életnek?” Sok nő úgy érzi, csak akkor lehet teljes értékű ember, ha van mellette egy férfi. – csakhogy az ilyen nem férfi. Szerintem még csak nem is ember. Ugyanez az álláspontom a bántalmazó nőkről.

 

Tagadás: „Annyira azért nem rossz a helyzet. Ez egy rendes család.” – Igaz, lehet rosszabb is, de azért ez a rendestől is és a családtól is távol van.

 

Kötelességérzet: „Amikor hozzámentem, azt ígértem, hogy mellette maradok, míg csak a halál el nem választ.” – lehet, hogy arra nem  kell sokáig várni, ha a brutalitás rendszeres, nem biztos, hogy meg kellene várni, ráadásul ha a gyermekek ezt látják, ők is ilyenek lesznek, hiszen számukra ez a minta. Bántalmazó szülőnek vagy bántalmazó, vagy áldozat gyereke lesz, attól függően, hogy a gyermek melyik szülővel azonosul, de bármelyikkel is, nem lennék rá büszke.

 

„Felelősségérzet és korlátozó sztereotípiák: Sokan hisznek benne, hogy a feleség dolga összetartani a házasságot, és mindenkiről gondoskodni, a férfié pedig a pénzkeresés.” – ez tény, ez lenne a normális, de ez társadalmi kérdés. Amíg a férfi nem képes eltartani a családot és a nőnek is dolgoznia kell, hogy megéljenek, addig ez nem  érvényesülhet, ráadásul nem minden nő akar otthon ülni, de sokan örülnének, ha nem kellene dolgozniuk és csak a gyerekek nevelésével kellene foglalkozniuk. Ha a férfi nem keres havi 1 milliót, erre nem sok esély van. Ha viszont ennyit keres, a nők többsége boldogan élvezné az otthon biztonságát. Aki nem, az pedig nyilván elmenne dolgozni.

 

„Félelem a férfi öngyilkosságától: „Azt mondta, megöli magát, ha elhagyom.” – az ilyenért nem kár.

 

„Bűntudat: „A férjem szerint én vagyok a házasságunk megromlásának az oka. Miattam van olyan sok problémánk.” – Na ez könnyen lehet, de ez sem lenne ok az agresszivitásra. Az agresszivitás egy sivár lelket feltételez (magas IQ-jú, értelmes, kultúrált, intelligens ember sosem agresszív, hiszen enélkül is képes elérni a vágyait. Nem ahhoz kell magas IQ, hogy valaki képes legyen a másikat „lenyomni”, hanem ahhoz, hogy képes legyen meggyőzni.

 

„Alacsony önértékelés: Biztosan az én hibám. Megérdemlem, hogy verjen. Úgyse találnék jobbat. A kevés szeretet is jobb, mint a semmi.” – az agresszióban nincs szeretet, csak uralkodni vágyás van.

 

„Szégyen, zavar, megalázottság. „Nem akarom, hogy bárki megtudja, miket csinál velem.” – igen naív vágy, ugyanis általában mindenki tudja, hogy miket csinál vele, csak tapintatosan nem közlik, hogy mi a véleményük arról, hogy hagyja. Egyébként igaza van, sokszor a hatóságok igen rosszul állnak az ilyen ügyekhez. Sokszor ki sem vizsgálják és vagy ezen elv mentén elutasítják, vagy ugyanezen elv mentén elítélik a feljelentettet, pedig objektív módon (hangfelvétellel) a legtöbbször bizonyítható az agresszió.

Ehhez hozzájárul a hatóságok tapasztalatlansága is, sokszor ugyanis a bejelentést, feljelentést nem megfelelően dokumentálják, a látleletet nem megfelelően készítik el, a feljelentővel nem készül video felvétel az első meghallgatásáról, ezért többször meghallgatják, amit ő – joggal – meghurcolásként él meg. Ha az első meghallgatáskor mindig videofelvétel készülne, akkor gyakorlatilag minden ellenőrizhető lenne, ezen felül azonnal a megfelelő szakértőhöz kellene irányítani, ha van külsérelmi nyom, látleletet vetetni, ha bizonytalan az ügy, akkor pedig mindkét féllel funkcionális MRI vizsgálatot készíttetni, így azonnal kiderülne az is, ha igazat mond és az is, ha hazudik (az agy más területe működik akkor, ha valaki hazudik, így ezt igen nehéz befolyásolni).

 

„Tanult tehetetlenség, bénultság. A bántalmazó kapcsolatban élő könnyen elhiszi, hogy lehetetlen helyzetén változtatnia. Ebben nemcsak maga a bántalmazó erősíti meg, hanem a környezete is. Az emberek nem hiszik el, hogy amit mesél, az igaz, vagy egyenesen őt hibáztatják a történtekért. Így a bántalmazottban lassanként kialakul az úgynevezett „ tanult tehetetlenség”. Zavartak, kimerültek lesznek, és nincs elég energiájuk ahhoz, hogy változtassanak a helyzetükön. Minden önbecsülésüket elveszítik.”- pedig változtatni kizárólag a bántalmazott tud. Segítséget kaphat, de csak ő mondhatja ki, hogy ELÉG VOLT!. Fontos persze, hogy megfelelő segítséget kérjen és kapjon. Elsősorban a saját családja körében, másodsorban a hatóságok részéről. Gyermekjóléti Szolgálatok, háziorvos, védőnő, gyámhivatal, rendőrség, ügyészség, bíróság, ügyvédek, társadalmi szervezetek. Kb. ez a kínálat, viszont azonnal kérjen segítséget, ha családtagja részéről fizikális bántalmazás és rendőri intézkedés történik, kérje, hogy rendeljék el az ideiglenes megelőző távoltartást, amit ilyen esetben általában azonnal elrendelnek.

 

Ezzel azonban vissza is lehet élni és vissza is szoktak élni, ezért nagyon fontos, hogy a bizonyítottan valótlan vádaskodás ellen a hatóságok nagyon keményen fellépjenek. Ilyen az, pl. amikor pl. az egyik esetben a „bántalmazó” bizonyítottan 100 km-rel arrébb volt, amikor a bántalmazó állítása szerint „fojtogatta”. Vagy ugyanilyen az, amikor a bántalmazott állítása szerint a bántalmazó bezárta a lakásába, majd kiderült, hogy ugyanezen időpontban éppen látleletet készíttetett egy kórházban – tehát nem volt bezárva és persze a sérülésnek ugyanennyi „valóságalapja” volt.

 

„Azok az emberek, akik nem lépnek ki egy erőszakos kapcsolatból, a különböző stádiumokban más-más érvekkel magyarázzák ezt. Szem előtt kell tartani hogy egy hosszú távú erőszakos kapcsolat minden érintettre romboló hatással van – még a bántalmazóra is, noha az ő számára rövidtávon nem származnak hátrányos következmények.” – ezt az álláspontot nem osztom, mivel a bántalmazó személyisége a bántalmazások alatt olyan jelentősen leépül, hogy 1-2 éven belül visszafordíthatatlanná válik a folyamat. Azért, mert ez nem nyilvánvaló egy szakértelemmel nem rendelkező laikus külső szemlélő számára, attól még nagyon is nyilvánvaló azok számára, akik ismerik. A személyisége gyakorlatilag „leépül”, magában motyog, sokszor nem ismeri meg a környezetét, elhanyagolja saját magát, a lakását, elveszti a munkáját és nincs aki felvenné, nem érdekli, hogy mindenki utálja és még a koporsót is sajnálnák tőle, egyre önteltebbé válik, a környezete ellen fordul, sok esetben mindenkibe beleköt, elkezd mindenkit feljelenteni (beleértve a hivatalos személyeket is), egyre veszélyesebbé válik, mert személyiségváltozása folytán egyre kevésbé éri el a céljait, ezért egyre agresszívabbá válik és beindul a „mókuskerék”. Látomásai, víziói vannak, ezeket valóságnak hiszi és ennek megfelelően viselkedik.

 

„Egy bántalmazó kapcsolatnak három lehetséges vége lehet:

 

1.       A bántalmazó segítséget kap. Külföldön már sok éve léteznek olyan terápiás programok, amelyek önuralmat tanítanak, és megértetik a résztvevőkkel, miért bántalmazzák partnerüket.” – sajnos a bántalmazóknak van egy rétege (pszichopata, antiszociális személyiségek), akik nem ismerik el, hogy ők bántalmazók, mindenki felett állónak érzik magukat és nem „alacsonyodnak le” a szakemberekhez, így esélye nincs annak, hogy segítséget kapjanak, ugyanis nagyon is jól érzik magukat ebben a helyzetben. „Fontos, hogy ezek az átnevelő programok kifejezetten a családon belüli erőszakra koncentráljanak, az alkohol- vagy drogelvonókúra nem állítja meg az erőszakot.” – álláspontom szerint nem csak a családon belüli erőszak bántalmazóit kellene kezelni, hanem minden bántalmazót, hiszen az lehet munkatárs, vagy akár teljesen ismeretlen személy is. Míg Amerikában egy ismeretlen zaklató ellen is kaphatnak távoltartási végzést, sőt, 10 éves börtönbüntetést is kaphat egy zaklató, addig Magyarországon sajnos erre esély nincs, pedig nem tudom, hogy mennyivel vagyunk kevesebbek, mint az amerikaiak. Magyarország a bántalmazók mekkája.

„A házassági tanácsadás vagy pártanácsadás az erőszakos kapcsolat korai – rejtettebb – stádiumaiban nem célravezető: még inkább áldozattá teheti a felet, mert egyenlőtlen viszonyok között, a közös feltáró munka során valószínűleg fél őszintén elmondani, mi történik vele, ezért a tanácsadó téves következtetésekre jut. Ha a bántalmazott mégis vállalja az őszinte megbeszélést, az akár az erőszak súlyosbodásához is vezethet. Legnagyobb hiba az agresszorok gyerekkorával, családi struktúrájával magyarázni erőszakos cselekedeteit.” – ebben nincs mondat, amivel egyetértenék. Természetesen épp a házassági tanácsadáskor a legfontosabb, hogy felvilágosítsák a bántalmazottat, hogy a helyzet nem javulni fog az idő előre haladtával, hanem romlani, tehát jó lenne, ha bele se menne a házasságba, ill. a lehető leggyorsabban lépjen ki a bántalmazotti pozícióból, amíg még van rá lehetősége.

A bántalmazás pedig a legtöbbször visszavezethető az agresszor gyerekkorára, mégpedig épp az anyai elhanyagolásra/bántalmazásra. Ezt a cikkíró vélhetően azért nem említi, mert akkor egy nőt/anyát kellene hibáztatnia, márpedig sajnos ez a helyzet. Ez külön téma, de az olvasók a dr. Grád András-Fekete Mária: Pszichológia és pszichopatológia jogászoknak c. könyvében részletesen olvashat róla.

 

„A bántalmazók programjai a tapasztalatok szerint nem a kapcsolat fennmaradását eredményezik – a súlyos lelki vagy testi bántalmazást az áldozat nem fogja feledni -, viszont nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a szétválás biztonságos legyen.”

 

2.       „Az áldozat kilép a kapcsolatból. Amikor az felbomlik, a bántalmazó a következő partnerével is ugyanolyan durva lesz. Az erőszakosságot nem az okozza, hogy egy pár „nem illik össze”, hanem az, hogy a férfi így tanulta meg levezetni a dühét, a feszültségét és a frusztrációját.” – ez tehát tanult dolog: szokás. Az más kérdés, hogy sokszor kicsi kortól tanulja a gyerek és a szülei nem ismerik fel és nem kezeltetik idejében. Az egyik ügyben például a gyereket az apja úgy nevelte, hogy 10 évesen belerúg az anyjába. Ez a gyerek bántalmazó felnőtt lesz, a bíróság feladata, hogy ezt megakadályozza. Ha a gyermeket kiemeli az apai környezetből, talán van esélye a gyermeknek arra, hogy megváltozzon. Ha marad az apánál, esélye sem lesz, hogy normális felnőtté váljon.

 

3.       „a kapcsolat fennmarad. A családon belüli erőszak gyakran veszélyes mértékűvé fokozódik, és katasztrófális következményekkel járhat az áldozat és a bántalmazó számára egyaránt:

Bármelyikük

-          depresszióssá és öngyilkossá válhat – ha a hatóságok időben lépnek, akkor van esélyük, hogy ne ez legyen az eredmény.

-          drog- vagy alkoholfüggővé lehet

-          mentálisan vagy lelkileg rendellenes állapotba kerülhet.

Az erőszak áldozata

-          komoly sérülést szenvedhet, vagy partnere meg is ölheti

-          önvédelemből megölheti bántalmazóját

Egy családsegítő iroda vezetője az alábbiakat mondta:

„Nagyon nehéz ezekben az ügyekben fellépni, mert a  bántalmazottak szégyellik a dolgot, s amíg lehet, titkolni igyekeznek. Ennek oka elsősorban a házastársuktól való félelem, valamint az a beidegződés (kistelepüléseken, falvakban), hogy a nő nem hagyhatja el a férjét, ha ezt megteszi, a közvélemény automatikusan a férfinak fogja a pártját, férfiak esetében pedig az, hogy szégyellik, ha egy nő veri meg őket, férfiasságuk csorbát szenved, ezért inkább eltitkolják. Az ilyen állandó feszültségben élő személy elhanyagolja magát, némelyik rászokik az italra.

Az újgazdag réteg kialakulásával megismerkedhetünk a „cifra ketrec” fogalmával is – amikor a bántalmazottat ugyan fizikálisan nem bántalmazza a párja – egyszerűen csak nem engedi otthonról sehová, szó szerint bezárja a házba, s ráparancsol „neki csak annyi a dolga, hogy kielégítse a kívánságait”.Ennek már büntetőjogi következményei is lehetnek – személyes szabadság korlátozása.

Mindent el kell követni, hogy  a bántalmazottak merjenek beszélni otthoni problémáikról, tudják, hogy hová forduljanak a bajban és végre le tudjanak számolni az előítéletekkel, beidegződésekkel.”

 

Ez csak úgy működne, ha mindenki összefogna a bántalmazók ellen és nem születnének olyan cikkek, amik bántalmazóként kizárólag az egyik vagy a másik nemet, ill. a felnőttet tekintik. Sajnos vannak kiskorú bántalmazók is, akik (sokszor) idősebb szüleiket bántalmazzák és akik segítséget nem kapnak, ahogy a szülők sem. A bántalmazás nem  nem és korfüggő, bárki lehet áldozat.

 

Engem is zaklatnak, ahogyan Michelle Ward igazságügyi pszichológus szakértőt is, aki az FBI pszichológusa és zaklató személyek személyiségének szakértője. A Zaklatás – mindig a nyomodban c. dokumentumfilm (Investigation Discovery) épp az ilyen agresszorok személyiségét mutatja be.

 

Ő is említi és magam is tapasztaltam ügyfeleimnél is, hogy sajnos a bántalmazottnak nem elég a bántalmazóval megküzdenie, sokszor a hatóságok tudatlanságával (a „rendszerrel”) is meg kell küzdenie. Az egyik ügyben például a bántalmazottat marasztalta el a bíróság azért, mert a bántalmazó anyjának azt merte írni, hogy a fia zaklatja és fenyegeti, míg ugyanebben az ügyben nem marasztalták el a bántalmazót, amikor az a gyermek jelenlétében azt közölte a bántalmazott gyermekével, hogy:

 

„Az a helyzet picikém, hogy a ………. farka megint fontosabb az anyádnak, mint a gyereked…egy biológiai anya vagy és nem más…Anyukának sajnos fontosabb a ………. bácsi tripperes farka, mint a gyereke” A „Tartásdíjat adsz?” kérdésre pedig az volt a válasza, hogy: „Egy nagy lópikulát a seggedbe, majd a ……. ad, akinek a fütyülőjét szopod.”

 

A bíróság mindezt nem találta jogsértőnek (miután eddigre a férfi a fél világot feljelentette, beperelte és/vagy megrágalmazta, beleértve a bíróságokat, ügyészségeket, nyomozó hatóságokat is), nem marasztalta el, így nem is lehet csodálkozni, ha az anyuka ezt követően az alábbi tartalmú e-mailt kapta:

„Tudod te takony-klón, gyomorforgatóan undorító, szemét, öregemberfasszopó ringyó vagy. Nem sül le a mocskos, szőrös pofádról a bőr olyat írni a saját gyereked apjáról, hogy messziről bűzlik, leépült, meg hasonlókat? Felfogtad te aljas állat, hogy ezt a gyereked apjáról írod? A saját anyádról írj ilyet, aki seggszüléssel kiszart a világra. Vagy a faggyúszagú, apádkorabeli stricidről, aki valaha lányokat futtatott a Rákóczin, aztán tripkóval kezelték a Mária utcai nemibeteg gondozóban, aztán a pótanyád szeretője lett, most meg bedugták az ágyadba, te pedig szépen engedelmesen szopod, ahogy a pótanyád előírta neked! Azt hiszed, nem tudom, hogy ki vagy? Szőrös vagy mindenhol, mint egy csimpánz, és izom helyett plöttyedt aszpikból van a tested. Csak egy apádkorabeli, teknősfejű egykori tripperesnek vagy jó. A gyereked apja csak szánalomból kefélt meg, nem is nagyon ment neki, de tudod te ezt a legjobban. Meg sajnos mások is tudják. Szinte menekült előled, hogy ne kelljen megkefélnie, te meg mentél utána, ragadtál rá, nem hagytad, amíg nem tudtad teherbe ejtetni magad. Hazudtál, bepaliztad a gyerekkel. Most meg te szemét állat, ilyeneket írsz róla. Gyűlölöd!? Tényleg, miért is? Mert megcsinálta neked a gyereket? A tiszta apja, csinos kislányt. A tiszta apja okos kislányt. Képzeld, hogy nézne ki , ha a pattanásos, vörös sömörös arcodat örökli, vagy a szőrös aszpik testedet? És még jár a kandidás pofád, amikor géntolvajnak hív egész Budapest. Miért, mi vagy? Nem vagy géntolvaj? Nem csak a jó génekre vadásztál? Nem csak a vérfrissítés kellett? Aztán amikor megkaptad a génjeit, hirtelen rájöttél, hogy mér nem is kell. Hogy addig imádtad, onnantól meg gyűlölöd. 

Szennyes, aljas, mocskos állat vagy. Egy büdös ringyó. Olyan, mint a pótanyád, az a zöld takony.

Ha gondolod, megkereshetsz bármikor, állok rendelkezésedre. Én valóban le foglak köpni ringyó! De nem szembeköplek, egyenesen a szádba fogok köpni. A büdös túrós-fasszopó szádba!”

 

 

dr. Regász Mária

ügyvéd