top of page

2014.03.03

bh

Egészség

Hiába dobja ki a sószórót

 

A túlzott sófogyasztással kapcsolatos legnagyobb aggodalom mindig a magas vérnyomás kialakulása, amely évente rengeteg ember életét követeli. Pedig a rengeteg só nem csak a szívet és az érrendszert károsítja, ráadásul még mindig totális káosz van a fejekben azzal kapcsolatban, hol csúszunk el.

 

Egyes felmérések szerint egy átlagember sóbevitelének akár 75 százaléka származhat a tartósított, félkész vagy gyorsételekből, míg az otthoni sózás mindössze 6 százalékot tesz hozzá mindehhez. Így aztán hiába főzünk sótlanul, sokra nem megyünk vele. A tapasztalatok ráadásul azt mutatják, hogy az egyes ételek sótartalmának folyamatos ellenőrzése (ami a kalóriaszámláláshoz hasonlít) nem túl hatékony stratégia.

 

Könnyű rákattanni

 

„A magas sótartalmú ételek stimulálják az agy élvezetért felelős részét, és ez akár függőséghez is vezethet. A szervezetben felszabaduló – jutalmazásért felelős – ópiátok hatására egyre több sót kívánunk meg, egyre nehezebben állunk ellen a csábításnak. Ráadásul a sós ételek gyakran kifejezetten kalóriadúsak is, így még hízunk is" – mondjaBarcza Zsuzsanna dietetikus.

 

A cukor ezernyi helyen támad

 

Gyakran hallunk a cukor rövid- és hosszú távú káros hatásairól (előbbi a hízás, utóbbi a cukorbetegség), ám a két végleten kívül is számos módon rombolja a szervezetünket.

 

Amellett, hogy az egyik legjelentősebb kalóriaforrás, ami túlzott mennyiségben hízáshoz vezet, a sok cukor felgyorsítja a sejtöregedést, serkenti a gyulladásos folyamatokat, és számos krónikus betegség kialakulásában szerepet játszik. Emellett még az agyunkra is rossz hatással van, például korlátozza a BDNF nevű vegyület termelődését, ami a tanulási folyamatokban, a gondolkodásban és a hosszú távú memória működésében játszik szerepet.

 

Csontritkulás minden szinten

 

„Nagyobb mennyiségű cukor elfogyasztásának hatására fokozódik a szervezetből kikerülőkalcium mennyisége, amivel nem tud egyensúlyt tartani a kalciumbeépülési folyamat, így hosszabb távon a csontritkulás gyorsulásával számolhatunk. A cukorfogyasztás nagyobb kalciumvesztést okozhat azoknál, akiknek korábban kalcium-oxalátból álló vesekövük volt. A megfigyelések szerint a cukor kalcium-anyagcserére kifejtett hatása részben genetikailag meghatározott, így elképzelhető, hogy a csontritkulásos betegek az átlagnál érzékenyebbek a finomított cukorra" - figyelmeztet Barcza Zsuzsanna dietetikus. "A nagy mennyiségű cukor befolyásolhatja a mellékvesekéreg hormontermelő folyamatát is, megnövelve bizonyos kortizonszerű hormonok mennyiségét a vérben. E hormonok fontos biológiai szerepet töltenek be, túl nagy mennyiségben azonban közismerten csontritkulást okoznak.”

 

A végső csapás

 

Bár sokan nem tudnak róla, a cukorfogyasztás a szervezet sóháztartását is befolyásolja. A vércukorszint szabályozásáért felelős inzulinnak ugyanis van egy kevésbé ismert hatása is: a veséket arra ösztönzi, hogy visszatartsák a sót a szervezetben. Ha tehát valaki magas szénhidráttartalmú ételeket fogyaszt, a folyamatosan magas inzulinszint újra és újra arra utasítja a veséket, hogy ne ürítsék ki a sót, így a napi étkezéssel bejutó mennyiség már felesleget jelent. Borul az egyensúly, és hosszú távon garantált a megemelkedett vérnyomás.

 

Mennyit ehetünk?

 

Ideális sóbevitel: A WHO által ajánlott maximális bevitel napi 4-5 gramm só, ami egy teáskanálnyi mennyiség. Érdemes mindinkább kerülni a túlfinomított, tartósított élelmiszereket, gyorsételeket, hiszen akár már a nyersanyagokban található Na is elegendő lenne a szervezet számára, az ételeket sózás helyett friss fűszernövényekkel célszerű ízesíteni. (a vasfű pl. enyhén sós ízt eredményez.)

 

Ideális cukorbevitel: Ilyen nincs. Célszerű minél kevesebbet fogyasztani, mert nem cukorra, hanem szénhidrátokra van szüksége a szervezetnek. Átlagos életvitel mellett a napi energiabevitelünk kb. 55%-át célszerű, ha ezek fedezik. Ha kalóriát is akarunk spórolni, akkor érdemes előnyben részesíteni a természetes cukorpótlókat (eritrit, xilit), ám ezeket sem szabad túlhasználni, mivel a túlzottan édes ízhatás könnyen megszokható, így azokból az ételekből is nagyobb mennyiséget kívánunk, amelyek természetes cukrot tartalmaznak. A legjobb, ha megpróbáljuk élvezni az élelmiszerek, ételek természetes ízét.

Sósra édes: ez a tökéletes kombináció a betegségekhez

A túlzott só- és cukorbevitel káros hatásairól már mindenki hallott, ám a Shape egyik cikke alapján kiderült, végül az édesszájúak húzták ki a lúzer kártyát. Mert az egy dolog, hogy a sós ételek függőséget okoznak, de ha cukrot is tömünk mellé, akkor az nem csak alanyi jogon rombolja a szervezetet, de még az előbbi káros hatásait is fokozza.

 

bottom of page