A legtöbb gyerekközösségben megjelenik enyhébb vagy durvább formájában a kiközösítés. Már az ovisok is tudják, kit „nem szeretünk”, megjelenik a csúfolódás. Ez folytatódik iskolás korban is. A felnőtt léttel válik szalonképtelenné a nyílt kiközösítés, és bár a munkahelyeken is pontosan tudható, ki a legnépszerűtlenebb, már nem adjuk tovább látványosan a leprát, ha hozzánk ért az illető, és nem skandálunk neki a nevéből fabrikált gúnyolódó rigmusokat. Felnőtt korra az ember arra is rájön, hogy sokkal kellemesebb mondjuk a háta mögött, kávézás közben kibeszélni valakit, mint nyíltan konfrontálódni vele. Azt mondják, a gyerekek kegyetlenek. Fogalmazhatunk úgy is, őszintébbek: ők még félreérthetetlenül tudtára adják a másiknak, ha nem kedvelik.

Cziglán Karolina