28 évig ült börtönben ártatlanul (Kommentár: dr. Regász Mária)

Hétfőn kiszabadult a börtönből Chester Hollman, a 48 éves philadelphiai férfi, akit 28 éve gyilkosság miatt életfogytig tartó börtönre ítéltek - írja a CNN. Most azért helyezték szabadlábra, mert az ügyészek bizonyítékot találtak arra, hogy a férfi "valószínűleg ártatlan", és más emberekre terelődött a gyanú.


Hollmant azzal gyanúsították, hogy 1991-ben kirabolta, és megölte Tae Jung Hót. Az áldozat cserediákként tartózkodott az Egyesült Államokban, és egy barátjával tartott hazafelé, amikor megtámadták őket. A tettes egy fehér Chevrolet Blazer terepjáróval menekült el. Hollmant öt perccel azután kapták el, hogy a gyilkosságról bejelentést tett valaki a rendőrségen. Egy bérelt kocsit vezetett, ami ugyanolyan volt, mint amibe a gyilkos beült, és a rendszámának az első három betűje is megegyezett.


Az ügyészek viszont nemrég valósnak tűnő bizonyítékokat találtak, amik három másik lehetséges elkövetőhöz vezették őket, közülük az egyik évek óta vezette a terepjárót, amit a tetthelyen láttak.


Az is kiderült, hogy egy névtelen telefonáló már 24 órával a gyilkosság után elárulta a rendőrségnek annak az embernek a nevét, aki a Chevrolet-t vezette, de ezt a fülest a rendőrök nem közölték az ügyvédekkel.


Az ügyészcsoportot vezető Patricia Cummings azt mondta a riportereknek hétfőn, hogy "eléggé világos", hogy Hollman valószínűleg sosem követte el, amivel gyanúsították.


"Még nem fogtam fel teljesen, ma reggel tudtam meg, hogy ez történik. Még sokkos állapotban vagyok, és el sem hiszem az egészet" - nyilatkozta a CNN-nek. "Én egész eddig tudtam, hogy ártatlanul ülök börtönben, és végig próbáltam meggyőzni mindenkit az ártatlanságomról, sziszifuszi feladat volt" - vélte az ember, aki legértékesebb éveit töltötte börtönben "valószínűleg" ártatlanul.


Az ügyvédje azt nyilatkozta, örül, hogy végre sikerült bebizonyítani ügyfele ártatlanságát, és felháborítónak tartja, hogy az igazságszolgáltatási rendszer gyakran nem vizsgál meg kétes ügyekben újabb bizonyítékokat, amik szerint ártatlanul ülhet valaki. "Csak azt sajnálom, hogy az ügyfelem édesanyja nem érhette meg, hogy kiderült, fia ártatlan" - mondta Alan Tauber.

A büntetés visszavonása július 30-án emelkedhet jogerőre.

Eredeti cikk: https://index.hu/kulfold/2019/07/17/28_evig_ult_bortonben_artatlanul/

Kommentár: dr. Regász Mária


„Itt is ítélnek el ártatlanul embereket csak azért, mert a nyomozó hatóság fél az elkövetőtől (ezt le is írta, hogy mivel az ő emberei ellen is eljárásokat kezdeményez, nem tudja garantálni az ügy eredményes befejezését, kéri a kizárását, majd miután nem zárták ki, minden eljárást megszüntetett az elkövető ellen), vagy mert az ügyészség nem tesz eleget az ellenőrzési kötelezettségének, vagy mert a bíróság tart attól, hogy őket is megrágalmazza/feljelenti/bepanaszolja.

Az egyik ügyben a családon belüli erőszak áldozatát képviselő ügyvédeket hurcolták meg, mert az elkövető ellen nem mertek eljárásokat lefolytatni, sőt, volt olyan is, akit elítéltek, mert el merte mondani a bíróságon, hogy őt is zaklatja/fenyegeti/rágalmazza és több alkalommal életveszélyesen megfenyegette az elkövető. A bíróság szerint az ügy előzményei nem tartoznak a per tárgyához, ezért erről az ügyvéd nem beszélhetett volna. Más bírók szerint ez nem bűncselekmény, de sajnos úgy néz ki, hogy valakinek az ártatlansága vagy bűnössége attól függ, hogy melyik bírói tanácshoz kerül az ügy.

dr. Regász Mária

ügyvéd

Kiemelt Cikkek
Kövessen (még nem üzemel)
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
Legújabb Cikkeink