8,8 millió dolláros kártérítést kell fizetnie, amiért elcsábította más férfi feleségét (Kommentár: d

Körülbelül 2,4 milliárd forintot kell kipengetnie Francisco Huizar III-nek, mert 2015-ben Észak-Karolinában megismerkedett Daniella Swords-szal, aki már öt éve volt Keith King felesége. Miután szó szót követett, szeretőkké váltak.


Mikor erre a felszarvazott férj is rájött, nekiveselkedett a szeretőnek, aki ekkor fojtogatni kezdte a férjet, erről valamiért felvétel is készült.


Az Egyesült Államok ezen államában a házasságtörést törvény bünteti. Amikor erre a férj, Keath is rájött, keresetet nyújtott be a bíróságon, amiben a bántalmazás mellett a felesége elszeretése is az egyik pont volt. Meg az is, hogy a szerető, Francisco megkárosította az üzletét azzal, hogy miatta mondott fel egy alkalmazottja: a feleség, Daniella.


A BÍRÓSÁG VÉGÜL 8,8 MILLIÓRA DOLLÁRRA BÜNTETTE FRANCISCO-T, AMIBŐL 6,6 MILLIÓ A SZERETŐSDI MIATT, 2,2 MILLIÓ PEDIG AZ ÜZLETI VESZTESÉG MIATTI KÁRTÉRÍTÉS.

Francisco persze fellebbezett, mert szerinte azért nem tehette ő tönkre a házasságot, mert az már eleve nem működött a megfelelő hőfokon.

Eredeti Cikk: https://index.hu/mindekozben/poszt/2018/08/02/8_8_millio_dollaros_birsagot_kapott_azert_mert_elcsabitotta_mas_ferfi_feleseget/

Kommentár: dr. Regász Mária

Nálunk még erre nem állapítottak meg kártérítést, de az is elképzelhetetlen, hogy 2,2 millió dollár (vagy akár csak forint) kártérítést állapítsanak meg egy ilyen videóbeli jelenetre.


Kíváncsi leszek, mikor jön el az az idő, amikor a bíróságok a tényleges kárt fizettetik meg a károkozóval és nem minimális, pár tízezer forintnyi összeget. Például egy sztárügyvéd kolleganő küldött hozzám egy ügyfelet, kiderült, hogy a 7 éves perre a kolleganő részére 40 ezer forint perköltséget állapított meg a bíróság. Kiszámoltam: 2 filléres óradíjat, miközben egy iroda fenntartása jelölt nélkül is legalább 600.000,-Ft havonta, jelölttel pedig milliós tétel. Egyszer beszélgettem egy volt bíró, ma már ügyvéd kolleganővel, aki elmondta, hogy megdöbbentette, hogy amikor ügyvéd lett, fizetnie kellett a papírért, a nyomtatópatronért, sőt, az áramhasználatért, a számítógépért, nyomtatóért, borítékért, golyóstollért. Bíróként ez valahogy fel sem merült benne, természetes volt számára, hogy az alapvető eszközök ingyen rendelkezésre állnak. Akkor értette meg, hogy az óradíj az nem az ügyvéd bére. Az óradíjból előbb az ügyvéd kifizeti a rezsit, az irodabérleti díjat (szerencsés esetben magántulajdon a lakás és akkor a hitelt, vagy jó esetben már nem kell érte fizetni, viszont amortizálódik és minden felújítás pénzbe kerül, márpedig egy ügyvédi iroda nem nézhet ki elhanyagoltan), a kamarai tagdíjat, a biztosítást, az informatikai rendszer folyamatos jó működését, tehát egy informatikust is tartania kell, a takarítást, az eszközöket, bútorokat, a jelöltek bérét, járulékát, a joganyagot, a jogtár előfizetést és még sorolhatnám.


A jogsértett személynek pedig milliós károkat okozhatnak az alaptalan perindításokkal, tehát aki tényleg alaptalanul perlekedik, az igenis fizesse ki ezen költségeket is. kizárólag ez veszi el a kedvét attól, hogy újabb alaptalan pereket indítson.


Sajnos itt más a trendi. A Pesti Központi Kerületi Bíróság és a Fővárosi Törvényszék éveken keresztül még költségmentességet is biztosított egy ilyen nótorius perlekedőnek, holott jelentős vagyona, lakása, kocsija, nyaralója és értékpapír számlán több mint 20 millió forintja volt. A költségmentességet azért biztosították, mert az V. kerületi Kormányhivatal biztosította részére az aktív korúak ellátását. Kíváncsian várjuk, hogy most, hogy kiderült, hogy évekig félrevezette a hivatalokat, mit tesznek a hivatalok? Visszafizettetik-e vele a több milliós összeget, amit eddig nem kellett neki befizetnie, sőt, azon összegeket is, amiket megkapott, merthogy az V. kerületi Kormányhivatal aktív korúak ellátását is biztosította részére, ingyen étkezéssel.

dr. Regász Mária

ügyvéd

Kiemelt Cikkek
Kövessen (még nem üzemel)
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
Legújabb Cikkeink