top of page

Az év durranása: nyaralójáratok fillérekért Ferihegy 3-ról

Komoly változás idén: újra érdemes még egy főváros környéki magyar utasnak is Bécsből indulni nyaralni. A budapesti nyaralójáratokat szokás szerint aranyárban méri a Wizz, a Laudamotion-Ryanair páros viszont még a főidényre is rengeteg jegyet ad 10 ezer forint környékén Ferihegy 3-ról. És kiváló célállomásokat, köztük Szantorinit.


Arról, hogy mi és miért durran Bécsben, írtunk már korábban, számítottunk jó árakra, de a valóság még az optimista várakozásainknál is kedvezőbb lett. Röviden: a Laudamotion júniusban induló nyaralóútvonalain 29-31 eurós az alapár, főidényre is. Az eddig is gyakran Bécsből repülőktől hallottuk, hogy Ferihegy 3-nak becézik az osztrák főváros repterét, az árak alapján pedig biztosnak tűnik, hogy újabb magyar utasokat sikerül majd odacsábítani.


Ami a menetrendet illeti, elég sok járat indul hajnalban, akár már 4 órakor, de vannak esti összeköttetések is. A heti kétszer repült útvonalakon az egyik járat hajnali, a másik esti, ez korrekt választási lehetőséget ad. Aki kényelmesen akar indulni és hazajönni, az rögtön szállást fizet és ébredés után indulhat is haza. A bumlisabb megoldásnál - ha nem játszik a reptéri alvás - kell éjjeli transzfer otthonról Bécsbe és haza, viszont ott van akár két egész plusz nap a célállomáson. Ahol még nem lehet elfoglalni a szállást érkezéskor és hamar el kell hagyni hazainduláskor. Tehát ahogy tetszik, lehet választani


Ami a célállomásokat illeti: Mallorcára van hogy napi három járat indul, kettő hajnalban. Krétára (Hánia) heti három, Ibizára és Szantorínire heti kettő. Cipruson kedvenc Pafoszunk is heti kettő, ennél az az érdekes, hogy Pestről is a Ryanair repüli (plusz a Wizz Larnakát), csak most még jóval drágábbak a jegyek. Malaga Ferihegyről mindkét ultránál horror ár nyáron, Bécs ezért versenyképes. Mondjuk fura a menetrend, szerdán és pénteken megy a Lauda-Ryan járat.


A további, magyar utas számára talán kevésbé érdekes célok Bécsből: Brindisi, Kalamata, valamint Pisa, amelyet Pafoszhoz hasonlóan Pestről is a Ryanair repül.


Mivel a nyaralóhelyek bécsi összeköttetése korábban indul és tovább tart a budapestinél, az első és utolsó járatos olcsó megoldást ki lehet könnyen használni. Az idény első nyaralójáratai június közepén Budapest felé jönnek üresen és olcsón, az utolsóknál pont fordított a helyzet. Tehát például Mallorcára ki lehet menni június elején bármikor olcsón, hazafelé pedig akár Pestre is lehet jönni a Wizz-járat beindulásakor, 17-én 20 euróért. Krétára reggel megy a Wizz, azt inkább ősszel jó kihasználni, az utolsó járat kifelé, Heraklionba lesz fillérekért, haza meg ott a bécsi lehetőség a másik reptérről.


A bécsi reptér megközelítése továbbra is olcsó tömegközlekedve Budapestről. A Flixbus és a Regiojet akkorát meccselnek, hogy hegyekben állnak az 5-10 euró közötti jegyek és lényegében óránként van járat, sőt előfordul, hogy fél óránként.


Kiemelt Cikkek
Kövessen (még nem üzemel)
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
Legújabb Cikkeink
bottom of page