top of page

Visszaélés személyes adatokkal: Nyomozás indul a székelyföldi család fotójának ellopása miatt (Komme

Mint hétfőn megírtuk, egy, a határon túliak szavazati joga ellen kampányoló Facebook-csoport ellopta egy székelyföldi család fotóját, és azzal a szöveggel tette ki a közösségi oldalra, hogy soha nem éltek Magyarországon, mégis el fognak menni a választásokon szavazni. A Parajdi család ezzel szemben élt az országban, gyermekeik Zalaegerszegen születtek, nem terveznek szavazni - és főként nem járultak hozzá családi fotójuk felhasználásához.

Az ügy miatt valaki feljelentést tett és az ügyészség most elrendelte a nyomozás megindítását. Mint közleményükben írják, az V. és XIII. kerületi ügyészség megállapította, hogy a fénykép felhasználása, közzététele kapcsán a személyes adattal visszaélés vétségének gyanúja megállapítható, ezért a nyomozást elrendelte, azt a BRFK fogja végrehajtani.


Az ügyészség szerint a Parajdi család fényképét és a hozzá írt valótlan tartalmú bejegyzést több ezren osztották meg a Facebookon, a család pedig gyalázkodó üzeneteket kapott.


Kommentár: dr. Regász Mária

Évek óta élnek vissza személyes adatokkal (például egy ügyvédével) úgy, hogy éppen az V-XIII. kerületi Ügyészség semmit sem tesz, talán mert a jogsértő személy őket is támadja.


A cikk szerint jogosulatlanul felhasználtak egy fotót és kampány céllal leírták a véleményüket, mely a vélemény nyilvánítás szabadságának figyelembevételével nem bűncselekmény, a fotóval való visszaélés sem, azt maximum személyiségi jogi perben lehetne sérelmezni.


Mi indokolja mégis a "kiemelt bánásmódot", míg más személyek semmiféle védelmet nem kapnak? Hiszen más esetekben évek óta boldog semmittevéssel szemléli az ügyészség a személyes adatokkal visszaélést és 4 év alatt nem sikerült befejezni az ügyet az egyébként rágalmazó/zaklató személlyel szemben.


Sőt, támogatást is kap a zaklatásaihoz, hiszen annak ellenére, hogy jelentős vagyonnal rendelkezik, mindenhol költségmentességet kap - jogszabálysértő módon.

Mi alapján választja ki az ügyészség, hogy mikor indít eljárást, mikor nem?

Hát ez rejtély és az is marad, hacsak az ügyészség meg nem válaszolja.


dr. Regász Mária

ügyvéd

Kiemelt Cikkek
Kövessen (még nem üzemel)
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
Legújabb Cikkeink
bottom of page