top of page

Ezerszer szebb a luxusmedencénél: 10 lakás, aminek tó van a közepén

Nyugalmat, természetet és egy kis varázslatot csempésznek az otthonokba.


A víz hatása nemcsak az olyan ősi térrendezési tudományok szerint lényeges, mint amilyen a feng shui, az általa teremtett atmoszféra pozitívumai különösebb magyarázatok nélkül is pillanatok alatt megtapasztalhatók.


Már az is rendkívül nyugtató hatással bír, ha a lakásban dekorációs kellékként egy vízzel és virágszirmokkal teli tálat helyeznek ki, nem beszélve az akvárium csobogásáról, melynek meditatív ereje mágnesként vonzza a szemet és a tudatot is. Hát még, ha egy kisebb tó is helyet kap a lakáson belül!


Tavak a lakásban


Egyedi és csodaszép megoldások léteznek a belső terek tavakkal való kiegészítésére, legyen szó nagyobb volumenű kivitelezésről vagy épp csak egy aprócska vízfelületről. Mutatjuk is, mennyire gyönyörűek lehetnek!


Kommentár: dr. Regász Mária

Ha mindenkinek ekkora lakása lenne, mindenkinek lenne tó a közepén, de amikor még az ágy is alig fér el, akkor igen nehéz még tavat is varázsolni. Magyarországon általában még az intim szféra sincs biztosítva, nemhogy tó a nappaliban. Mindegyik képen látszik, hogy hatalmas lakásokról van szó, hiszen talán még a lépcső alattira mondhatnánk, hogy nem, de egy kis lakásban ott a fogasnak van helye, nem egy tónak.”

dr. Regász Mária

ügyvéd

Kiemelt Cikkek
Kövessen (még nem üzemel)
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
Legújabb Cikkeink
bottom of page