Egy vizsgálat kronológiája 2.


Rendkívül nagy visszhangot váltott ki az a lapunkban megjelent cikk (Egy vizsgálat kronológiája, Népszabadság, 2014. augusztus 12.), amelyben egy konkrét eset kapcsán vizsgáltuk, hogy a szexuális bántalmazás gyanúja esetén a gyermekvédelmi jelzőrendszer és az állami hatóságok megfelelően védik-e a gyerekek jogait. Az ügy egyik főszereplője korábban nem akart lapunknak beszélni, azóta egy blogbejegyzésben közzétette álláspontját, de cikkünkhöz továbbra sem akart nyilatkozatot adni.


Emlékeztetőül: az Atv.hu nyomán lapunk is foglalkozott a Bojár Iván András volt fővárosi képviselőt érintő hatósági és bírósági ügyekkel. Nem tudjuk, a megfogalmazott vádak igazak-e, az viszont biztos, hogy a hatóságok nem úgy működnek, ahogy ilyen esetekben kellene. Bojár és élettársa kapcsolatából 2008-ban gyermek született. A kislány hároméves volt, amikor a szülők viszonya menthetetlenül megromlott.


A nő azt állítja: élettársa többször bántalmazta. A férfi ezt nem ismeri el. 2012 május végén polgári per indult a gyerek elhelyezéséről. Fél évvel később az anya felkereste a Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórházat, mert a kislány szagérzékeny lett, rosszul aludt, rendkívül feszült volt, vizelési problémákkal küszködött. Az apa szerint egykori társa előre eltervezte, hogy szexuális abúzussal fogja meggyanúsíttatni.


Az anya ezt határozottan tagadja. Azt állítja, hogy az abúzus gyanúja meg sem fordult a fejében, arra gyanakodott, hogy a család felbomlása váltja ki a gyerek ijesztő tüneteit, ezért fordult szakemberhez. Az anyának azt javasolták, keresse fel Bíró Délia családterápiás végzettséggel is rendelkező klinikai szakpszichológust, akivel 2013. január 8-án találkoztak. A korábban a Szent János Kórház Gyermek- és Ifjúsági Pszichiátriai Rehabilitációs Központjában dolgozó szakpszichológus két alkalommal, többórás beszélgetés keretében vizsgálta a kislányt, ezek alapján merült fel benne a szexuális abúzus gyanúja.


Erről az apa így ír a cikkünk megjelenése után létrehozott blogján: „A vádat elsőként megfogalmazó Bíró Délia, ú.n. szakpszichológus, mint azt a gyermekelhelyezési tárgyaláson tett tanúvallomásában kifejtette: 2013. január 8-án, tehát három nappal lányom elhurcolása után, kizárólag az anyukával folytatott beszélgetés alapján, velem soha nem találkozva, de rólam rendkívül negatív személyiségrajzot, véleményt megfogalmazva vonta le azt a következtetést, hogy a kislányomat bántalmazás érhette részemről”.


Az apa szerint az anya felkészítette a kislányt a pszichológiai vizsgálatokra, betanította a sokkoló rajzokra és azokra az élménybeszámolókra, amelyekből szörnyűséges cselekmények sejlenek fel. Az apa tehát megkérdőjelezi az „úgynevezett szakpszichológus”, Bíró Délia kompetenciáját, a vizsgálat szakmaiságát. Ennek bizonyítására nyilvánosságra hozta a pszichológus bírósági meghallgatásának összeollózott részleteit.


Az eredeti dokumentum egy 12 oldalas jegyzőkönyv, melyben a szakember részletesen beszámol a vizsgálat körülményeiről, protokolljáról, egyebek mellett arról, hogy az apa állításával ellentétben több alkalommal is találkozott a gyerekkel. Ami biztos: Bíró Délia a kislány vizsgálata után úgy döntött, a gyanú súlyára tekintettel szupervíziót kér. Ez két tapasztalt pszichológus bevonásával történt. A szupervízió megerősítette a gyanút, ezért a pszichológus, a gyerekvédelmi jelzőrendszer tagjaként, jogszabályban foglalt kötelezettségének eleget téve a gyámügyi hivatalhoz és a rendőrséghez fordult.


Az anya csak ezek után tett feljelentést. Az ügy a BRFK gyermek- és ifjúságvédelmi osztályához került, és szemérem elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt nyomozás indult. A rendőrség kirendelt egy igazságügyi pszichológust, Szigyártó Zsuzsát, aki rendszeresen szakért a rendőrség felkérésére gyerekeket érintő ügyekben. Szigyártó a vizsgálat során megerősítette a gyanút. Leszögezte: „nem merült fel a betanítottság lehetősége”.


Eközben Révai Mónika osztályvezető rendőr alezredes összeférhetetlenségről értesítette a BRFK bűnügyi főosztályát. A „gyanúsítottként még ki nem hallgatott” apa ugyanis tevékenyen részt vesz a Szeretem Budapestet Mozgalom munkájában, s e szervezet napi munkakapcsolatban áll a BRFK gyerekvédelmi osztályával. Révai Mónika szerint „a büntetőeljárás esetében indokolt lehet a BRFK, mint nyomozóhatóság kizárása”.


Az eljárás ezen a ponton siklott ki először. A BRFK ugyanis nem zárta ki magát, és tette át az ügyet egy olyan rendőrkapitányságra, amely tapasztalattal rendelkezik gyerekek elleni szexuális bűncselekmény nyomozásában. E helyett saját szervezetén belül az életvédelmi osztályt jelölte ki a nyomozás lefolytatására. A két osztály munkatársai nyilvánvalóan nem ugyanazzal a kompetenciával rendelkeznek. A gyerekvédelmi osztály nyomozóinak megfelelő szakértelmük van a gyermekeket érintő ügyek természetével kapcsolatban, míg az életvédelmisek gyilkossági ügyekre specializálódtak.


Ez tehát az eljárás első hibája. Az életvédelmi osztály nem elégedett meg a Bíró Délia készítette és a gyermekvédelmi osztály által kirendelt igazságügyi pszichológusi szakvéleménnyel: egy újabb pszichológus vizsgálatát rendelte el, ezt egyébként a sem ekkor, sem később meg nem gyanúsított apát képviselő ügyvéd is indítványozta az eljárásban. Így került a képbe Galambosné Szokoly Mária igazságügyi szakértő, aki arra jutott, hogy a gyerek „előadása a bűncselekménnyel kapcsolatban nem volt élményszerű”, a kislánynál „tapasztalható felnőtt általi ráhatás”.


Galambosné szerint az édesanya túlzottan félti kislányát a szexuális erőszaktól, a kislány így „édesanyja félelmeinek, elvárásainak megfelelően esetleg beszámolhat meg nem történt eseményekről”. E véleményben olvasható az ötéves kislánnyal kapcsolatban ez a mondat: „véleményem szerint ez a bűncselekmény nagy valószínűséggel nem történt meg; de ha mégis, akkor a kislány nem tanúsított ellenállást”.


Az eljárás második, erősen vitatható eleme, hogy az apát nem hallgatta ki a rendőrség. Összehasonlításképpen: tavaly elítéltek egy nevelőapát szemérem elleni erőszak és megrontás bűntettében. E történetben egy általános iskolás korú lánnyal történtek váltak gyanússá az iskolapszichológusnak, s ez alapján indult eljárás. Az ítélet indoklásából rálátunk, milyen nyomozati munkát végzett ugyanennek a rendőrségnek a gyerekvédelmi osztálya. A nevelőapa nem ismerte el bűnösségét. Azt állította, a kislány hazudik.


A nyomozati szakban igazságügyi szakértőt rendeltek ki: Szigyártó Zsuzsa megállapította, hogy a kislány nem kitalált történetet mesélt el. Itt nem volt újabb szakértő, viszont kihallgatták a férfit, akivel szemben a gyanú felmerült. Visszatérve: az eljárás harmadik megmagyarázhatatlan eleme, hogy az apa és ügyvédje olyan szakértői anyagokat szerzett meg a rendőrségtől, amelyeket a jogszabály alapján nem ismerhetnének meg, éppen azért, mert a férfi nem volt meggyanúsítva. Így került hozzájuk Szigyártó Zsuzsa szakértői véleménye is.


Az apa erről a blogján mégis azt írja, „nem igaz, hogy bármi betekintésem lehetett volna a rendőrségi nyomozásba”. Pedig a szakértői vélemény megszerzése pontosan ezt jelenti. Így folytatja: „a rendőrségnek benyújtott iratomban említett első szakértői anyagot éppen ők, az anyuka ügyvédje, dr. Vetési Vince csatolta be a gyermekelhelyezési tárgyalás dokumentumai közé. Azt én a BKKB iratismertetésén ismertem meg, melynek dátuma szerepel is az iratanyagon, de a tényről tudomással levően írnak már 2013. július 11-én”.


Ehhez képest birtokunkban van egy 2013. május 6-án keltezett levél, amelyet az apa nevében ír az ügyvédje. Ebben ez áll: „Szemérem elleni erőszak gyanúja miatt készült már egy szakvélemény a nyomozó hatóság kirendelése folytán 2013. február 26. napján Szigyártó Zsuzsanna által. Ezen szakértői véleményt a T. Rendőrkapitányság megküldte részemre és kértem ennek a kiegészítését és tudomásom szerint az újabb vizsgálat meg is történt. Kérem ezért a T. Rendőrkapitányságot, hogy – ahogy azt korábban is tette – küldje el jogi képviselőm részére az új szakértői véleményt”.


Az apa és ügyvédje így nem csupán arról tudott ekkor, hogy újabb szakvéleményt kértek, de már azt is tudták, hogy a vizsgálat meg is történt, bár az annak eredményeit rögzítő véleményt a szakértő csak öt nappal később, május 11-én foglalta írásba. A BRFK életvédelmi osztálya 2013 október végén az apa kihallgatása és házkutatás nélkül (ilyen esetekben különösen fontos, hogy az elektronikus adathordozókon milyen képek, szövegek, levelek találhatók) – bűncselekmény hiányában – lezárta a nyomozást.


A nyomozással kapcsolatban az anya hiába tett panaszt, azt az I.–XII. kerületi ügyészség elutasította. Ezzel kapcsolatban pótmagánvádas eljárás indult, amely még nem zárult le jogerősen, annak ellenére, hogy az apa a blogjában ezt állítja. Visszatérve a BRFK által kirendelt szakértőkre: Szigyártó Zsuzsa véleménye megerősíti az abúzus gyanúját, Galambosnéé pedig azt nem zárja ki eleve („véleményem szerint ez a bűncselekmény nagy valószínűséggel nem történt meg; de ha mégis, akkor a kislány nem tanúsított ellenállást”).


Újabb furcsaság: a BRFK úgy oldotta föl ezt az ellentmondást, hogy párhuzamosan hallgatta meg a szakértőket. Ennek során „az újabb vizsgálat alapján, annak tartalmi részeivel szembesülve” Szigyártó Zsuzsa elbizonytalanodott, és jelezte, hogy az élményszerűséget fenntartja, de nem zárható ki a kislány befolyásoltsága. A rendőrség lezárta az ügyet. Ez idő alatt egy újabb szakértő is véleményt formált az ügyben.


Őt az anya kereste föl, miután azt tapasztalta, hogy semmi sem történik kislánya védelmében, miközben múlnak a hónapok: Facsar Gézáné Werner Mária aranyfokozatú igazságügyi szakértő azt állapította meg, hogy élményszerűek a gyerek beszámolói, amelyekből feltételezhető az abúzus megtörténte. Az apa a gyanút megerősítő szakemberekről kezdetben azt nyilatkozta, hogy az anya vette tőlük néhány százezer forintért a szakértői véleményt, majd blogján és a Hír 24-nek adott interjúban is úgy beszél, hogy a szakértők „pusztán az anyuka elmondására támaszkodva írtak teljesen valószerűtlen elemeket készpénznek vevő úgynevezett szakvéleményt, úgy, hogy nem beszéltek sem a gyerekkel, sem velem”.


A lapunk birtokában lévő dokumentumok ennek ellentmondanak: valamennyi, az ügyben részt vevő és az abúzus gyanúját megerősítő szakértő személyesen vizsgálta a gyereket, támaszkodva szakmai tapasztalataikra. Mindössze a Bíró Délia által felkért két, szupervíziót végző pszichológus nem találkozott személyesen a kislánnyal – mert a szupervíziónak ez nem is része. Eközben az apa is kért fel szakértőt: Tomasovszki Lászlót, aki magát a PAS-szindróma (a szülői elidegenítési szindróma angol rövidítése) szakértőjének tartja.


A PAS a rosszindulatú, bosszúálló anya viselkedésének leírására használt diagnózis, aki a gyerekelhelyezési perben az incesztust csak kitalálja, hogy a felügyeleti jogot megszerezze. Tomasovszki nem találkozott a kislánnyal, az apa szerint nem is kellett volna, hiszen őt a szakértők tevékenységének elemzésére kérték fel. Tomasovszki szakvéleményében megkérdőjelezi három kollégájának szakmai alkalmasságát. Visszakanyarodva a nyomozás lezárásához: az anyát tudta nélkül kizárták az ügyből.


Az anya előbb azt a tájékoztatást kapta, hogy kihallgatják a kislányt, emiatt eseti gondnok kinevezése szükséges. A kihallgatás elmaradt, de az anya kizárt státusza – érdemi indoklás nélkül – fennmaradt, ezzel a rendőrség megfosztotta a nőt attól, hogy a gyerek nevében bármiben is eljárjon, az iratokba betekinthessen, panasszal élhessen. Valahol az egész eljárásra jellemző, hogy kiderült: tíz rendőr illetéktelenül fért hozzá az ügy aktáihoz. Olyan rendőrök, akiknek nem volt „szolgálati feladatuk” az üggyel kapcsolatban, lekérdezéseket, letöltéseket hajtottak végre.


Nem tudni, miért. Az apa azt állítja, hogy sosem hallott ezekről a rendőrökről. A Központi Nyomozó Főügyészség nyomozást indított hivatali visszaélés bűntette miatt. Jelenleg az anya egyik helyről a másikra költözik a gyermekkel, elmondása szerint így tudja csak megóvni őt az apától. Az apa erre úgy reagál, hogy az anya a láthatási engedélyek ellenére a folyamatosan akadályozza a kapcsolattartást gyermekével, ezzel elidegeníti tőle.


Az apa törvényszegéssel vádolja az anyát, amiért nem járatja óvodába a kislányt, ugyanakkor az is tény, hogy amikor az anya Debrecenbe költözött a gyerekkel, épp az apa figyelmeztette az óvodákat levélben arról, hogy a beíratáshoz az ő engedélye is szükséges, és a beíratást nem engedélyezi. Eközben folyik a gyerekelhelyezési per. Idén tavasszal az anya iskolaérettségi tanácsokért fordult a Debreceni Egyetem Gyerekgyógyászati Intézetének gyerekpszichológiai szakrendeléséhez, ahol Tizedes Erika pszichológus heti egy-két alkalommal terápiás ülésen foglalkozik a kislánnyal.


Néhány hét elteltével a pszichológus – a gyermekvédelmi jelzőrendszeri láncolat tagjaként – hivatalból értesítette a gyerekjóléti központot, mert azt tapasztalta, a kislánynál felmerül a fizikai és szexuális bántalmazás gyanúja: „a pszichológiai foglalkozások alatt súlyos familiáris problémák derültek ki (...) az apai láthatások kapcsán a gyermek komoly belső feszültséget él át. A gyermeknél verbálisan és rajzban kifejezve az őt ért traumatikus élményekre utaló jeleket tapasztaltam, fizikai és szexuális bántalmazás gyanúja merült fel”.


A gyerekjóléti központnak írt leveléből az is kiderül, hogy a „gyógyító pszichológus szemszögéből a terápia sikerét, illetve a gyermek gyógyulását tekintve” javasolja az apai kapcsolattartás szüneteltetését. Ez a jelzés eljutott a gyermekelhelyezési per bírójához is, aki szintén a jelzőrendszer tagja, és aki ennek ellenére döntött úgy, hogy hatályon kívül helyezi az addig érvényben lévő úgynevezett felügyelt láthatást. Új, ideiglenes intézkedésével megadta az apának az ellenőrzés nélküli kapcsolattartás jogát.


Az indoklásban az szerepel, hogy kiüresedik a felügyelt láthatás alatt az apa és a lány kapcsolata. A bíró arról sem vett tudomást, hogy az apát kiskorú veszélyeztetése, súlyos testi sértés és zaklatás vétségének megalapozott gyanújával hallgatta ki az I. kerületi rendőrség. Normális körülmények között az eljárás másként alakul. A fejlett országok igazságszolgáltatása ilyen vádak esetén arra koncentrál, hogy a lehető leggyorsabban kiderítse, mi történt. Így garantálják leginkább a gyerekek biztonságát és azt, hogy amennyiben a szülő ártatlan, a jogai minél rövidebb ideig sérüljenek.


Viszont amíg ez a folyamat tart, és van valamekkora esélye annak, hogy a gyanú megalapozott, addig a gyereket távol tartják a feltételezett elkövetőtől. Erre a logikára épül a távoltartás intézménye. Ha kiderül, hogy a vád hamis, a vádlót büntetőjogi felelősség terheli. Ebben az ügyben ennek ellenkezője történik. Az eljárás lassú és szakszerűtlen. A bíró a felügyelet nélküli láthatásról dönt. A sorozatos eljárási hibák után nem meglepő, hogy június végén az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala vizsgálatot indított a gyermeket veszélyeztető körülmények feltárása érdekében. Az ombudsman azonban a bíróságok munkáját nem vizsgálhatja.


Eredeti Cikk: http://nol.hu/belfold/egy-vizsgalat-kronologiaja-2-1486005

Kommentár: dr. Regász Mária

Amikor egy történetben semmi sem úgy történik, ahogyan azt egy cikk lehozza, akkor igen nehéz helyzetben van az érintett és annak ügyvédje.


Pl. nyilvánvalóan nem ismeri a cikkíró a Büntetőeljárás rendelkezéseit, de a szakvéleményből kaphat minden érintett, márpedig a feljelentett az meglehetősen érintett személynek minősül.

Másrészt dr. Tomasovszki László nem saját magát tartja a PAS szindróma szakértőjének, hanem őt tartják mások a PAS szindróma szakértőjének.


Harmadrészt: az anya és a gyermek között érdekellentét van, ezért zárták ki az ügyből, eseti gondnok képviseli a gyereket és nem az anya tudta nélkül, a határozatból ugyanis kapnia kellett.


Negyedrészt: elég sok olyan szakértő van, akinél már előre tudom, hogy mit fog tartalmazni a szakvélemény, elég hozzá tudnom, hogy kit rendeltek ki.

Ötödrészt: a többi ügyvédi titok.

dr. Regász Mária

ügyvéd

Kiemelt Cikkek
Kövessen (még nem üzemel)
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
Legújabb Cikkeink