Amikor házasságunkban minden nap egy alku a gyerekekért (Kommentár: dr. Regász Mária)

Ha a mai házasságokat vizsgáljuk, érdemes a legalább 10-15 éves, vagy annál is hosszabb ideje működő kapcsolatokat analizálnunk, mert ezekben alakul ki leginkább az együttélés sokszínű gazdagsága. A házasságoknak több fajtája is működni tud ugyanis: vannak az ideális kapcsolatok, melyek képesek sok-sok év után is szerelemre, szeretetre és kölcsönös megbecsülésre épülni. (Sajnos nem túl sok ilyen létezik.) Aztán vannak, a tiszteletre támaszkodó házasságok, melyekben a szenvedély ugyan már kihunyt, de erős kapocsként mégis megmaradt a felek közt a kölcsönös megbecsülés érzése. Léteznek még a gyerekek miatt megmaradó törvényes kapcsolatok is, ahol kizárólag az utódok az együtt-maradás okai. Végül vannak a függés-alapú házasságok, melyekben valamilyen kényszerítő erő, például az anyagi tényező, a ház-kérdés, vagy egzisztenciális, megélhetési probléma tartja egymás mellett a feleket. (Különválva nem tudnának boldogulni.)


Megvallom az enyém a hármas számú kategória, vagyis a gyerekek miatt fenntartott házasság. A viszony az egyik részről romlott meg először, amikor a feleség teljesen megváltozott, vagyis más ember lett belőle: egy megkeseredett, terheit nehezen viselő, folyton rosszkedvű és frigid személyiséggé változva. Nem bírta elfelejteni múltbéli sérelmeit (például azt, hogy a gyermekek születése után a férj a pénzkeresettel volt elfoglalva, keveset segítve neki) és nehezen tűrve, hogy szerinte sokkal több otthoni munkát kell végeznie, amit egyszerűen nem győz (takarítás, mosás, gyerekek hurcolása ... stb). A másik fél álláspontja szerint nem ilyen egyszerű az egész: a születés utáni hónapokban muszáj volt a férjnek pénzt keresnie, a házimunkában pedig igenis besegített, bár tény, hogy kevesebbet végzett belőle, mint a feleség. Ez igaz.


A kialakult helyzet - a folytonos viták - miatt volt az, amit a férj nehezen viselt el. Először a szerelem szűnt meg köztünk, aztán a szeretet végül már a tisztelet is. De a gyerekek kicsik még, így az együtt maradás nem kérdéses. Miattuk, csakis miattuk fent kell tartani a normális családi élet látszatát.


És a dolog úgy ahogy valóban "működik". Már két éve. Igaz, hogy nincs szex, nincs csók, nincs szerelmes érintés, a kedvesség köztünk zéró, meleg-baráti légkör pedig nulla, de a gyerekeiket mindketten imádják és miattuk eljátszák a családot. És innentől egyes szám elő személyben folytatom.


A magam részéről csak addig tudom (és akarom) csinálni ezt, amíg középiskolások nem lesznek a gyerekek (addigra én is elérem az 50-et). Utána elviselik - legalábbis könnyebben - a szakadást és én is nyugodtabb szívvel lépek majd ki az egészből, tudva, hogy azért nem maradtam le teljesen a gyerekkorukról (a legszebb éveikről, kamaszkoruk kezdeteiről). Persze lehet, hogy ez hülyeség és jobb volna azonnal lépni, de nincs hozzá lelkierőm. Tudom, hogy máshol lakva felét sem adhatnánk meg egymásnak - én és a gyerekek- abból, amit nyújtani tudunk. Nem volnának esti mesék - melyeket most mindig én olvasok fel nekik -, nem volnának közös reggelek, és az "apa ott van mindig" érzés. Három gyerekünk van (két fiú és a nővérük, egy kislány - mind 10 év alattiak) és én annyi időt vagyok velük, amennyit csak lehet. És egy ici-picit még reménykedek, mégpedig abban, hogy talán mégis változik a feleségem és újra az a szerethető, kedves nő lesz, mint aki addig volt. Számomra ő azért "érték", mert tanúja volt életemnek, fiatalságomnak, a sok-sok közös élménynek, a hajdani nagy-nagy szerelemnek, mely 20 éve még szabályosan lángolt köztünk. Engem a múlt köt hozzá (a gyerekek mellett) és a legfőbb értékmérő is a sok közös év (egy fél élet). Ezzel szemben számára a legfőbb értékmérő a jelenlegi segítségnyújtásom a házimunkában és a számára nagy szabadságot adó hozzáállásom. Egyik téren sem tudok neki megfelelni, bármit is teszek.


Feleségem valamiféle "vészhelyzeti üzemmódban" él, amire átkapcsolt a gyerekek születése után és amiből nem tud kiszállni. Csak a problémákat és bajokat látja, bennem pedig csak a rosszat, a hibákat veszi észre és azt, hogy miben korlátozom őt. (Valójában semmiben.)


Azért írom le sztorimat, mert a blog célja a "házas társas-játék" bemutatása (és szerintem példám elég gyakori lehet), másrészt pedig mert az esetleges hozzászólások révén megvitatható az egész. A fő kérdés talán az, hogy ebből a furcsa házasságból mennyit éreznek meg a gyerekek és ez hogyan hat rájuk? Mi a nagyobb baj: ha együtt marad a család, az apa kéznél van, de nincs a szülők közt harmónia (mondjuk sok veszekedés sem - erre vigyázunk), vagy az, ha külön válik a pár és a gyerekek egy új, működő házasságba kerülhetnek, ahol bár nem a vér-szerinti apjukkal élnek, de legalább olyasvalakivel, akit anyjuk szeret.


A másik dilemma: feláldozhatja e saját örömeit az ember azért, hogy a gyerekei közelében lehessen? Lemondhat e a szexről, szenvedélyről, vonzalomról, a szerető - boldog kapcsolatról, a kedveskedésekről valaki azért, hogy cserébe a saját gyerekeivel tölthesse a mindennapjait. Nyilván mindenki más választ ad ezekre a kérdésekre. Valószínűleg sokan úgy vélik: a kettő egyszerre is lehetséges, vagyis elválni, másik partnerrel boldog párkapcsolatot kialakítani, MIKÖZBEN a gyerekek közelében maradhatunk és sok időt tölthetünk velük is. Én ebben nem nagyon tudok hinni. Vagyis inkább választom a gyerekeim mellett maradást egy rossz házasságban, ahol a feleségem érezhetően gyűlöl és semmire sem becsül (és véletlenül sem ér hozzám), mint egy bizonytalan jövőt, melyben TALÁN akadna számomra egy szerető nő, de a gyerekeimet biztosan sokkal kevesebbet látnám.


A vázolt dilemma biztosan sokakat érint. Egyeseknél a nők, másoknál a hozzám hasonló apukák kerülnek ilyen szituba, nem tudom hányan. Ha megoszthatjuk egymással gondjainkat, talán kicsivel könnyebb lesz a teher. Talán. Amiből biztosan kevés van, az az idő, de talán az én esetemben nekem dolgozik.

Eredeti cikk: http://hazastarsas.blog.hu/2017/04/30/amikor_minden_nap_egy_alku_a_hazassagban_a_gyerekekert

Kommentár: dr. Regász Mária

Ha bizonyosan azonos eséllyel indulhatnának a férfiak is a gyermekek felügyeleti jogáért, akkor nem volna ilyen gond. Egyébként szerintem a gyerek mindegy hány éves, a magatehetetlen csecsemőkort leszámítva mindenképpen megviseli a családja szétesése.

dr. Regász Mária

ügyvéd

Kiemelt Cikkek
Kövessen (még nem üzemel)
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
Legújabb Cikkeink