top of page

47 jel, hogy egy nárcisztikussal élsz egy fedél alatt

Minden esélyed megvan rá, hogy nem vetted észre még időben, hogy egy nárcival élsz, mivel ő kezdetben egészen másik arcát mutatja, és rendkívül kevés és apró jele van annak, hogy valami nem stimmel. Leginkább csak a megérzéseidre támaszkodhatsz ilyenkor, de a nárcid ebben is profi: az összes kételyedet olyan megértő együttérzéssel fogja eloszlatni, hogy biztos leszel benne, valójában nincs itt semmi probléma, csak te aggódod túl a dolgot.


Megdöbbenve fogod azonban észrevenni, hogy miután elköteleződtél a nárcinak (pl. hozzámentél feleségül, összeköltöztél vele, vagy gyereket szültél neki), minden meg fog változni, és nagyjából egyik napról a másikra. Ezt te nem fogod rögtön észrevenni, mert a kezdeti varázslatos élmények és emlékek nagyon erősen belevésődtek az elmédbe, ezért azt tartod igaznak, és minden olyasmit, ami szavakban vagy viselkedésben ettől eltér, csak pillanatnyi elmezavarnak/fáradtságnak/stressznek fogod betudni (kognitív disszonancia, helló újra!). Szinte biztosan nem fogod felismerni a diktatúra kialakulásánakfolyamatát.


Ha az alábbiak ismerősek, nyugodtan kezdj gyanakodni, hogy mérgező kapcsolatban élsz:

  1. Állandóan rosszkedvű és lehangolt vagy, de nem nagyon találod az okát.

  2. Indokolatlanul fáradt vagy szinte mindig,és bármikor el tudnál aludni akár állva is.

  3. Amikor a párod hazaér a munkából, úgy érzed, mintha beszűkülne a légtér, összemenne a szoba, és kevesebb lenne a levegő.

  4. Gyakran van bűntudatod, de nem tudod mitől.

  5. Otthon nem tudod teljesen elengedni magad.

  6. Egészen máshogy viselkedsz otthon, mint bárhol máshol. Otthon rosszkedvű vagy, bárhol máshol jókedvű és vidám.

  7. Könnyebbnek érzed az életet, amikor a párod nincs otthon.

  8. Lelkiismeretfurdalásod van amiatt, hogy amikor több napra elmegy otthonról, megkönnyebbülsz.

  9. Amikor a párod hazaér a munkából, szinte soha nem jókedvű, és a rosszkedve rád is átragad.

  10. Gyakran érzel bűntudatot amiatt, ha magadra szánsz időt vagy magadnak veszel valamit.

  11. Amikor telefonon beszélsz a pároddal, gyakran érzed úgy, hogy zavarod. Akkor is, ha ő hívott téged.

  12. Úgy érzed, semmivel nem haladsz, semmire nincs időd, pedig egész nap föl-alá rohangálsz.

  13. Állandóan időzavarban vagy.

  14. Gyakran fáj a fejed/a hátad/hasad, rosszul alszol, nincs étvágyad/állandóan eszel…stb.

  15. Úgy érzed, csak te teszel a kapcsolatotokért.

  16. Úgy érzed magad, mint akit állandóan kihasználnak.

  17. Úgy érzed, nem fair a pároddal szemben, ha örülsz, amikor valami jó történik veled.

  18. Gyakran kell a párodat mentegetned valami miatt.

  19. Gyakran szervezed át az életed azért, hogy az ő halaszthatatlanul sürgős dolgát el lehessen intézni.

  20. Ha te kezdeményezed a szexet, akkor pont sosem alkalmas a pillanat, de ha ő, akkor feltétel nélkül rendelkezésre kell állnod.

  21. Nem vagy tisztában a valódi anyagi helyzetetekkel, fogalmad sincs, mennyit keres valójában a párod.

  22. Furcsán üresnek érzed magad, amikor otthon vagy, de ez enyhül vagy teljesen megszűnik, ha más emberek között vagy.

  23. A barátaid és a családod alig ismerik a párodat, és csak nagyon ritkán találkoznak vele (mert a párod szinte soha nem ér rá velük találkozni).

  24. A szabadidőtök az ő hobbija köré szerveződik.

  25. Úgy érzed, hogy az egész életed, és a gyerekeidé is a párod körül forog.

  26. A párod egy „mimóza”, mindenen megsértődik.

  27. Úgy érzed, ha bármi mondanivalód van, azt tizenöt réteg puha papírba kell előtte csomagolnod, nehogy megbántsd valamivel. Úgy érzed magad, mintha tojásokon lépkednél.

  28. Gyakran érzed, hogy a beszélgetéseitek valójában csak monológok, ahol a párod beszél.

  29. Gyakran érzed, hogy a párodnak mindegy, kihez beszél, ha nem te lennél ott, ugyanezt mondaná.

  30. Többször és viszonylag hirtelen váltakoznak az életedben a „szuperjól-vagyok” és a „nagyon rosszul vagyok” periódusok.

  31. Gyakran fordul elő, hogy az ígéretei nem válnak valóra.

  32. Sokszor érzed magad egy furcsa, megmagyarázhatatlan, szürreálisszíndarab részének.

  33. Amikor valamilyen problémát próbáltok megbeszélni, gyakran érzed utána teljesen összezavarodva magadat.

  34. A probléma-megbeszélős beszélgetéseket kivétel nélkül te kezdeményezed. Ha rákérdezel, mindig kiderül, hogy neki semmilyen problémája nincsen a kapcsolatotokkal.

  35. Úgy érzed, hogy állandóan ugyanazok körül a problémák körül forogtok, és a megbeszélések dacára sem juttok egyről a kettőre.

  36. Gyakran hallod, hogy tévedsz; rosszul emlékszel; félreérted; rosszul érzed; nem úgy gondoltam.

  37. Előre görcsbe rándul a gyomrod, ha a családod vagy barátaid társaságába kell mennetek együtt, mert a párod ilyenkor leggyakrabban kifejezéstelen arccal félrevonul, a hozzá intézett kérdésekre csak tőmondatokban válaszol. Olyan, mint aki citromba harapott.

  38. Ha az ő társaságába mentek, 1 perc alatt feledkezik meg rólad, és merül bele valami érdekfeszítő történet hosszas ecsetelésébe.

  39. A párod kifejezetten elemében van, ha sokan figyelnek rá.

  40. Jól ismered a csendesen szemrehányó boldogtalan tekintetet.

  41. Soha nem lehetsz benne biztos, hogy ott lesz-e amikor megígérte, és megcsinálja-e, amit megígért.

  42. Gyakran hallod, hogy „már hetek óta erről beszélek”, holott neked úgy tűnik, hogy akkor hallod először.

  43. Kételkedsz a saját épelméjűségedben, mert a párod szerint egyre többször emlékszel vissza rosszul eseményekre.

  44. Gyakran dönt nélküled téged is érintő kérdésekben. Ezekről kivétel nélkül utólag értesülsz.

  45. Random dolgokért kérsz bocsánatot naponta akárhányszor.

  46. Úgy érzed, senkit nem érdekel, hogy te jól érzed-e magad.

  47. Ha visszagondolsz a kapcsolatotok elejére, úgy érzed, mintha nem is ugyanazzal az emberrel élnél együtt.

Mindezek különösen akkor intő jelek, ha korábban ezek egyike sem volt jellemző rád. Ha túlságosan ismerősek számodra a fentiek, tájékozódj!

Olvass szakirodalmat:

Steven Carter - Julia Sokol: Segítség, a párom nárcisztikus!

Tuija Välipakka - Arja Lehtosaari: A lélek meggyilkolásának 100 módja. Nárcisztikus személyek áldozatai mesélnek

Bánki György: A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról

Scott Wetzler: Élet a passzív-agresszív férfivel

Dina Mcmillan: De hiszen azt mondja, hogy szeret!

Kiemelt Cikkek
Kövessen (még nem üzemel)
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
Legújabb Cikkeink
bottom of page