top of page

A másodofokú bíróság szerint nem kellett volna üldözni a Kolosy téri motoros tolvajokat

"Sokkal kevesebbet tettünk ellene, mint ő ellenünk, és sokkal nagyobb bűn, ha valakit halálra gázolnak egy lopás miatt."

Az utolsó szó jogán mondta ezt az a férfi, aki társával 2012. december 7-én megtámadott és kirabolt egy nőt a Kolosy téren.


Dr. Katona Andrea a piros lámpánál ült az autójában a Zsigmond térnél, amikor egy motoron ülő két férfi került mellé, egyikőjük betörte kocsija ablakát és kirántotta a táskáját. A nő akkor és ott úgy döntött, hogy a tolvajok után megy és megpróbálja visszaszerezni az értékeit. Csakhogy az üldözés rosszul sült el. A Kolosy térnél utolérte és elsodorta a motorosokat, akik közül az egyik férfi nem sokkal később belehalt sérüléseibe, társa pedig elmenekült. A nőt a baleset után nem sokkal már gyanúsítottként hallgatták ki és az öt éve húzódó ügy elsőrendű vádlottja lett.


A bíróság 2016. május 10-én első fokon közúti veszélyeztetés, rongálás bűntette és rongálás vétsége miatt ítélte a nőt egy év börtönre két évre felfüggesztve. A Fővárosi Törvényszék másodfokon viszont súlyosbította az ítéletet pénteken.


Amíg az első fokon eljáró bíróság szerint a jogos védelmi helyzet addig állt fent, amíg a nőnek reális esélye volt arra, hogy visszaszerezze a táskáját, vagyis az alig egy percig tartó üldözés alatt is megvolt erre minden esély, a másodfokon eljáró bíróság szerint a jogos védelmi helyzet viszont abban a pillanatban megszűnt, hogy a motorosok elhajtottak a nő táskájával.


Az autóst ezért halált okozó közúti veszélyeztetés bűntette valamint többrendbeli rongálás bűntette miatt ítélet a bíróság két év börtönre két évre felfüggesztve, és két évre jogosítványát is bevonták.


Az ügy másodrendű vádlottja az a férfi volt, aki a motort vezette és a baleset után elmenekült, később viszont feladta magát és két lopást is beismert. Ezekért összesen 2 év 11 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték, amit már le is ült.


Ebben az eljárásban viszont azért lett vádlott, mert a baleset után sem a társának, sem pedig annak az autósnak nem segített, aki a legsúlyosabban sérült meg a balesetben. Első fokon segítségnyújtás elmulasztásának bűntettemiatt másfél év fogházat kapott három és fél évre felfüggesztve, valamint öt évre a közügyektől is eltiltották. Másodfokon viszont enyhítették a büntetését, és segítségnyújtás elmulasztása miatt egy év két hónap fogházbüntetést kapott három évre felfüggesztve.


Kártérítést akar az elhunyt motoros özvegye

Dr. Katona Andrea autóját tíz évvel ezelőtt akkor törték fel és lopták el belőle a táskáját, amikor a 4 éves fiáért szaladt be a bölcsődébe, ahonnan a másik gyerekéért rohant volna az iskolába. Azt mondta, hogy az a kiszolgáltatott helyzet annak idején annyira megviselte, hogy amikor 2012-ben két fekete alak nyúlt be a táskájáért a kocsijába az volt benne, hogy ez nem történhet meg még egyszer, és ez a rémálom nem kezdődhet előröl.

"Elkezdesz kiabálni, hogy segítsenek, de senki nem csinál semmit és akkor kétségbeesetten elindulsz a motor után, amelyik viszi a táskádat és reméled, hogy eldobják."

De nem dobták. Az üldözés 500 méteren át és nagyjából egy percig tartott. Ezalatt nő végig azt látta, hogy a hátul ülő férfi egyfolytában hátrahajol, ami miatt folyamatosan kacsázott a jármű. Dr . Katona Andrea ma is azt állítja, hogy többször csak azért rántotta el a kormányt, hogy ne üsse el a motorosokat, mert látta, hogy borulnak.


Mindeközben a balesetben elhunyt, egyébként többszörösen büntetett előéletű férfi élettársa beperelte a nő kötelező biztosítóját. 10 millió forintos kártérítési pert indított, többek között az elmaradt jövedelem címén. A polgári pert első fokon már tárgyalják.

Kommentár: dr. Regász Mária

„Remélem kéri a felülvizsgálatot és strabourgi eljárást is indít, a jogos védelmi helyzet ugyanis mindaddig fennáll a bíróság szerint is, amíg reális esélye van arra, hogy a táskáját visszaszerezheti, ez pedig mindaddig fennállt, amíg látta az elkövetőket. Álláspontom szerint nem kell lopni és nem történik ilyen. A gázolás nem volt szándékos, a médiában megjelent hírek szerint még csak gondatlan sem, egyszerűen baleset történt. Remélem a Kúria felmenti bűncselekmény hiányában.”

dr. Regász Mária

ügyvéd

Kiemelt Cikkek
Kövessen (még nem üzemel)
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
Legújabb Cikkeink
bottom of page