top of page

Íme a kiskapu, amivel simán elkerülheted a büntetést a BKV-nál

Sokunkkal előfordul, hogy véletlenül otthon felejtjük a bérletünket, ami nélkül viszont nem tudjuk használni a budapesti tömegközlekedést, vagy csak a vonaljegy borsos áráért tudjuk igénybe venni azt. Ilyenkor viszont van egy pénztárcakímélő megoldás is, csak egy másik bérletet kell hozzá vásárolni. De mégis hogyan lehet ez olcsóbb, mint a vonaljegy?


Egy olvasónk hívta fel rá a figyelmünket, hogy a BKK bérleteknél milyen kiskaput talált. A lehetőséget akkor tudjuk kihasználni, ha egyébként is van érvényes bérletünk, de például otthon felejtettük azt. Ilyenkor nem kell drága vonaljegyet váltani, hanem vegyünk inkább egy érvényes havi bérletet, és aznap ezt a bérletet használjuk. Ez elsőre furcsán hangzik, azonban a BKK-nál lehetőségünk van arra, hogy a később váltott bérletet lecseréljük,

ami csak 250 forintunkba kerül, míg a vonaljegy(ek)re akár ezer forintot is elkölthetünk egy nap.


Milyen feltételek mellett cserélhetünk bérletet?


A dolognak persze van egy szépséghibája, mégpedig az, hogy a bérletpénztárnak ilyenkor fel kell vennie a kapcsolatot a központtal.


A teljes bérletcsere 20-30 percig is eltarthat, mivel a bérletek beszkennelésére, elküldésére és a központ jóváhagyására is szükség van a cseréhez.


Ezt egyébként nem minden pénztárban tehetjük meg, fel kell hozzá keresnünk a BKK egyik ügyfélközpontját.


A csere úgy néz ki, hogy a később vásárolt bérletet kicserélik, így annak a kezdeti dátuma a korábban vásárolt bérlet lejárata után kezdődik. Ha tehát van egy december 6-án és egy december 7-én vásárolt bérletünk, akkor az utóbbit lecserélik és helyette egy olyan bérletet kapunk, amelynek az érvényessége december 31-én kezdődik, vagyis a korábbi érvényességi kezdetű bérlet lejárata után. Lényeges, hogy a cserére az érvényességi idő kezdete után hét napig van lehetőség.

Persze nem ez az egyetlen felhasználási lehetősége a cserének. A véletlenül kimosott bérletek cseréje is jellemző, de a tévedésből duplán vásárolt bérletek is cserélhetők. Arra viszont mindig figyeljünk, hogy a cseréhez a bérleten feltüntetett igazolványt is be kell mutatni. A csere részleteiről és más bérletek visszaváltásának szabályairól egyébként a BKK honlapján olvashatsz részletesebben.


Kiemelt Cikkek
Kövessen (még nem üzemel)
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
Legújabb Cikkeink
bottom of page