A PSZICHOPÁTIA EGY VÉDŐÜGYVÉD SZEMÉVEL

Ha figyelemmel kísértétek büntetőjogi hetünket, már képben vagytok ahalálbüntetés jogi oldalát illetően, olvashattatok a szexuális partnerség áldozatairól, a profilalkotásról, és a börtönéletről. De vajon tudjátok-e, milyen kihívásokat jelent egy pszichopata bűnelkövető ügyvédi képviselete? Kérdezzük ezt annak tükrében is, hogy a mentális zavarok statisztikai kézikönyve már külön definiálja a pszichopátiát. Érdemes a kóros elmeállapotra építeni a védekezést?


Milyen kihívásokat jelent egy pszichopata bűnelkövető képviselete?


Kérdezem ezt annak tükrében is, hogy a 2013 májusában elfogadott V. kiadású mentális zavarok statisztikai kézikönyve már külön definiálja a pszichopátiát. Mire gondolok? Az Amerikai Pszichiátiriai Társaság (APA) által kiadott mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve (DSM) minden kiadásában (így például DSM IV 2000-ben, DSM V 2013-ban) az orvosi kutatások eredményeihez próbált igazodni megállapításaival. Az, hogy a pszichopátiát a legújabb kiadás mentális zavarként aposztrofálja, egyben azt eredményez(het)i, hogy megváltozik a pszichopata elkövetők “jogi” megítélése, vagyis egy alapvetően orvosi - pszichiátriai - kérdés átformál(hat)ja egy büntetőeljárás kimenetelét és így, az eddigi kialakult bírói gyakorlatot.


Az eddigiek során még soha nem merült fel a kóros elmeállapot, azaz a beszámíthatóság kizárása, mint a védelem legerősebb ütőkártyája ilyen elkövetők esetében. A DSM V gyakorlatba való átültetése tehát még várat magára, azonban mégis felmerül a kérdés, hogy ezentúl mire lehet és mire érdemes felépíteni a védekezést?


Jelen írás az amerikai jogi környezetet és gyakorlatot tükrözi, hiszen a magyarországi viszonyokat tekintve még az előző, DSM IV fogalmi rendszere vagy működési elve sem került be - teljesen - a gyakorlatba, ám ez elsősorban nem a magyar pszichiáterekre, mintsem inkább az intézményrendszer állapotára vezethető vissza. A helyzeten csak tovább ront akényszergyógykezelés új Btk.-beli megítélése is.


Az eddigi gyakorlat szerint a büntetési tétel felső határának megfelelő időt kell az intézetben tölteni kényszergyógykezelés végett. Az új Btk. azonban úgy fogalmaz, hogy “meg kell szüntetni, ha szükségessége már nem áll fenn”. Az itthoni realitásokat figyelembe véve ez lényegében bármit jelenthet, hiszen - valódi gyógyító kezelés hiányában - a szükségesség fennállta az elavult módszereken alapuló mérlegelés kérdése marad.


A pszichopátia, mint az új mentális zavar


Eddig is előszeretettel mosta össze nemcsak a köznyelv a pszichopátia,szociopátia, antiszociális vagy disszociális személyiségzavar fogalmát, hanem a szűkebb szakma is. A problémát a DSM V kiadásával sem sikerült megoldani. Igaz, a próbálkozások előremutatóak, de nem jelenthetem ki teljes nyugalommal, hogy letisztult volna a kép.


Kik is a pszichopaták?




Rebecca Taylor LaBrode egy, a bostoni egyetemen publikált írásában hangsúlyozta, hogy a pszichopatát pontosabban úgy lehet körülírni, hogy ő arészvét nélküli ragadozó.


Olyan személy, aki a sármját használja, fenyegetést alkalmaz, avagy, ha szükséges, akár hidegvérrel erőszakhoz folyamodik azért, hogy célját elérje. A pszichopata sosem dühöng, nem lehet kizökkenteni, mindig nyugodt és megfontolt.


Hasonló példaként szolgál Hannibal Lecter karaktere, aki ráadásul kivételes intelligenciával rendelkezik.

Fontos kihangsúlyozni, hogy a pszichopata nem fantáziál, nincsenek patológiás képzetei, mindenkire mint tárgy, eszköz (akár zsákmány) tekint.


Az ilyen elkövető tökéletesen tisztában van azzal, hogy mit tesz, megtervezi és kíméletlenül, hidegvérrel, zsigerből “vadássza le” az áldozatát. Impulzív, felelősséget semmiért sem vállal, végletek nélkül hazudozik. Bármilyen szerepet eljátszik, bármilyen maszkot felvesz, ha érdeke úgy kívánja.


Dr. Scott Duncan, egy bírósági tárgyaláson törvényszéki elmeszakértőként úgy nyilatkozott, hogy a pszichopatának minden képessége megvan ahhoz, hogy normálisnak tűnjön: olyan, mint amikor egy tál friss gyümölcsöt látunk a konyhaasztalon majd, ahogy közelebb lépünk és elveszünk egy darabot, rájövünk, hogy igazából nem is valódi.

Mi is a változás a pszichopátia megítélésében?


A pszichopátia tehát nem egy diagnózis, sokkal inkább egy élethosszig tartó hajlam, állapot. Azért is érdemes ezt kiemelni, hiszen eddig a DSM-ben ez a kifejezés nem szerepelt, és, mint zavar sem volt feltüntetve. Ehhez képest változást jelent a mostani, ötödik kiadás, amely már 5 dimenziót különböztet meg a személyiségzavarok vizsgálatánál, és ennek egyikeként nevesíti a pszichopátiát. Az előző DSM kézikönyben a pszichopátiának csak a “hasonmása”, az antiszociális személyiségzavar jelent meg, mint diagnosztizálható mentális zavar. A gond azonban az, hogy - mint ahogyan a floridai állami egyetemen 2013. júniusában publikált tanulmány is hangsúlyozza - ez csak a viselkedésben megjelenő deviáns tüneteket foglalja magában, kevésbé foglalkozik az érzelmi vagy interperszonális érzékenységgel, amely azonban a pszichopátia központi eleme.


A krónikus antiszociális viselkedés nagyjából megegyezik a pszichopátia ismérveivel, (ezért is érthető ezen fogalmak összekeverése). Fordítva is megközelíthetjük: azon személyek, akik például a kanadai pszichológus, Robert Hare nevéhez fűződő Psychopathy Checklist- Revised (PCL-R) szerint pszichopatának minősülnek azok mind megfelelnek a DSM IV általiantiszociális személyiségzavar kritériumainak.


Talán olyan ez, mint a négyzet és a téglalap esete: minden négyzet téglalap, de nem minden téglalap négyzet, így nem tekinthető minden antiszociális személyiségzavarban szenvedő személy pszichopatának.


A DSM V a “psychopatic” terminológia bevezetésén túl, tulajdonképpen módszertanilag tér el elődjétől. Ez azt jelenti, hogy míg eddig a személyiségzavarok szigorúan behatárolt modellképét olvashattuk - ami egyértelműen túl merevnek bizonyult ahhoz, hogy a tünetek alapján sorolják be a pácienst az adott meghatározásba -, addig most az egyén és a társadalom viszonyából, hozzáállásából kiindulva, az ebből származó megállapítások alapján vonják le a következtetéseket arra vonatkozólag, hogy esetlegesen pszichopata jellemvonásokkal, tulajdonságokkal rendelkezhet az illető.


A pontosabb diagnosztizálást eredményező “tökéletesítésen” túl azonban egy sokkal fontosabb változást eredményezhet az új megközelítés. Ahogyan a dán egyetemi professzor, Morton Hesse is említi,

amennyiben a hangsúlyt nem a veszélyességre, a kockázati tényezőre helyezzük, hanem érzelmi alapon vizsgáljuk ezeket az embereket, az már önmagában lehetőséget teremt kezelésre.


Ezidáig a szakma ugyanis azon az állásponton volt, hogy a pszichopátia - mivel nem mentális zavar - egy gyógyíthatatlan, kezelhetetlen állapot. A bíróság ennek megfelelően azzal a fikcióval élt, hogy ezek az emberek beszámíthatóak - hiszen, ha úgysem használ akkor felesleges a gyógykezelés elrendelése - ésbüntethetőek.


Mit eredményezhet mindez a büntető eljárásban?


Eddig, pszichopata - főként sorozatgyilkos - elkövető esetében a legsúlyosabb büntetésekben gondolkodott a bíróság. Sőt, eddig, amennyiben a pszichopátia megállapítást nyert, az sosem a védelemnek, hanem inkább a vádnak kedvezett. Hiszen az ügyész - a jellemvonások ismeretében - könnyen érvelhetett amellett, hogy a vádlott bármiről képes hazudni, így annak védekezését is hiteltelenné tette.


Másfelől, ha a törvényszéki elmeszakértő tanúsítja, hogy a terhelt nem szorong, nem érez megbánást vagy részvétet és legfőképp azt, hogy szabadulása esetén biztosan újra ölni fog, az zöld utat jelent a halálbüntetés kiszabásához.

Megállapítható lesz-e a pszichopátia, mint kóros elmeállapot az új DSM életbe lépésével? Vagyis, ha valaki megfojt egy másik embert, akkor emberölésért felel. Ha a védelemnek azonban sikerül meggyőznie a bíróságot, hogy azelkövető nem volt tudatában, hogy emberéletet olt ki, akkor nem büntethető, hiszen nem tudta/tudja felmérni, hogy mit tesz. A büntetőjogi felelősség megállapításának kulcsa tehát a racionalitás, nemcsak az én-központú világlátás. A pszichopaták egyértelműen racionálisak. Sőt, Kent Keihl, pszichopátia kutató egyenesen úgy fogalmaz, hogy hiperracionálisak, hiszen nemcsak a saját érdekeikkel vannak tökéletesen tisztában, hanem azzal is, hogy hogyan tudják céljaiknak megfelelően manipulálni a környezetüket. De vajon hogyan érzékelik az őket körülvevő miliőt?


A büntetőjog lényegében stratégiai építmény, hiszen amint lehetőséget teremt a büntethetőség megkérdőjelezésére, úgy számítania kell olyanokra, akik ezt majd visszaélésképpen gyakorolják. Éppen ezért nagyon keskeny az a mezsgye, ahol a kóros elmeállapot megállapítást nyerhet a bíróságon és szigorú előírásai vannak. Az orvostudománynak egyértelműen jobb alternatívát kell felmutatnia a zavar kezelésére, mint a börtön, következésképp a társadalom érdekére, védelmére kell apellálnia.


Ez persze önmagában még mindig nem jelent semmit, az eredményesség szintén kérdéses. A Broadmoor Hospital egyik kutatója írásában ugyan bizakodó e téren, viszont ő is feszegeti, hogy milyen kezelés “taníthat” meg olyan alapvető emberi érzéseket, amelyek hiánya a pszichopátia alapismérve?!


Szkepticizmust félretéve sem mondhatok mást mint, hogy a pszichoterápia vagy bármilyen gyógyszer alkalmazása bizonyosan nem fogja a pszichopata sorozatgyilkosokat (vagy egyéb extrém pszichopata bűnelkövetőket) felelősségteljes polgárokká formálni. Azonban - mint általában a mentális zavaroknál - itt is inkább a kezelés a cél, és amennyiben az potenciálisan segíthet olyan betegeken, akik önmaguknak vagy másoknak árthatnak, úgymindenképpen megéri a próbálkozást. Ebben a tekintetben tehát előremutató, hogy a legújabb DSM már mentális zavarként említi. Kérdéses viszont az is - főleg kétéves életbelépésére tekintettel - hogy

a kódex alkalmazásával valóban látunk-e majd arra precedenst, hogy egy pszichopata - kóros elmeállapot miatt - nem büntethető, hanem gyógykezelhető lesz.


Miért vállalnám el önként egy pszichopata elkövető védelmét?


Úgy vélem, egyrészről egészséges emberi kíváncsiságból. Másrészről, mint minden egyes terheltet, őket is megilleti minden olyan jog, amely számukra is biztosítja a tisztességes eljárást, a független és pártatlan bíróságot. Mit érdemel egy pszichopata elkövető? Először is, tisztességes eljárást, amelyben a történtek minden apró részlete felszínre kerülhet, így az elkövető előéleteugyanúgy, mint a cselekményhez vezető út.


A tények ismeretében a hatóság segítséget kaphat a további hasonló jellegű elkövetők feltérképezésében, a bíróság és a társadalom árnyaltabban láthatja őket. Börtönbüntetés vagy gyógykezelés? Vajon mit gondol a pszichopaták gyógykezeléséről a közfelfogás? Egy ilyen jellegű felmérés feltételezésem szerint az orvostudomány kárára döntene, hiszen a társadalom szemet szemért elv alapján, büntethetőséget és a legkeményebb büntetés kiszabását követelné. Ha belegondolunk, minden súlyosabb bűnesetnél felmerül a halálbüntetés visszaállításának kérdése.

Néhány nagyobb sajtóvisszhangot kapott ügy még megfilmesítésre is került (gondoljuk például a Rém c. filmre), amelyekből kiderül, hogy a pszichopátia számos esetben megállapítást nyert, ám a tárgyalások során a védelem nem tanúsított különösebb jelentőséget neki. A gyógykezelés lehetősége a büntetés kiszabása helyett még csak említésre sem került. A védőnek persze nem feladata az elmeállapot megítélése, mindez az orvosokra (pszichiáterekre) hárul. Annak megállapítása, hogy a mentális zavar mennyire befolyásolta a vádlottat az adott bűncselekmény(ek) elkövetésében, már a szakértő és az ügyvéd közös felelőssége.


Hogy érdemes lesz-e a jövőben a kóros elmeállapotra felépíteni a védelmet, azt nem szeretném megjósolni. Bárhogyan is alakul, minden egyes eset egyedi elbírálást igényel.


dr. Bognár Alexandra


Eredeti Cikk: http://arsboni.reblog.hu/a-pszichopatia-egy-vedougyved-szemevel

Kiemelt Cikkek
Kövessen (még nem üzemel)
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
Legújabb Cikkeink