A perc, amikor a menyasszony elővette a kalapácsot a ridiküljéből
Sally Hallett 32 éves, Barnstaple-ben él, ami Angliában, Devonban van. Hallettnek volt egy szerelme, bizonyos Stuart Sams, akivel vagy egy évig voltak kapcsolatban. Elhatározták, hogy összeházasodnak, és a menyasszony állítása szerint abban maradtak, hogy a lakodalom költségeit felesben fogják ketten viselni. Csakhogy szakítottak, mielőtt az esküvőből bármi lehetett volna. Végülis még mindig jobb, ha a házasságkötés előtt derül ki, hogy mégse jönnek ki egymással, mint utána, azonban volt egy kis probléma.
Hallett ugyanis már elkezdett szervezkedni, és ki is választott magának egy menyasszonyi ruhát, amire a foglalót is rögtön befizette, nehogy valaki elhappolja az orra elől. Ez a foglaló 150 font volt, ami 60 000 forintnak felel meg. Hallett be is nyújtotta a számlát a szakításkor Samsnek, hogy mivel a megállapodás fele-fele volt, fizesse ki a 150 font ráeső részét, tekintve, hogy a foglalónak most már semmi értelme, mivel Hallett nem fogja tudni hol felvenni a kiválasztott ruhát.
A férfi azonban nemet mondott, mire a menyasszony elment exe munkahelyéhez, felkereste a parkolót (ahol azonban volt biztonsági kamera, ami rögzített mindent), elővett a ridiküljéből egy kalapácsot, és nekiesett Sams autójának, írja a Telegraph. A fotóösszeállításban jól látható, milyen kárt okozott azzal, hogy kitöltötte a dühét a járművön, kapott a szélvédő és a motorháztető is, meg jól összekarcolt mindent, amit csak ért.
Mindez azért került bele a hírekbe, mert bírósági ügy lett a dologból. Hallett ugyan beismerte tettét, de azt mondta, hogy egyáltalán nem bánta meg. Erre kifizetettek vele 100 font kártérítést, és megtiltották neki, hogy hat hónapig a közelébe menjen az exének, vagy megpróbálja felvenni vele a kapcsolatot. Hallettnek van egy kisfia, és azt mondta a bíróságon, hogy a gyerekének is példát szeretne mutatni azzal, hogy álljon ki az igazáért. Reméljük, azért szegény kissrácot nem fogjuk viszontlátni a bűnügyi hírekben főszereplőként.
Eredeti Cikk: http://velvet.hu/randi/2016/06/07/es_akkor_a_menyasszony_elovette_a_kalapacsot_a_ridikuljebol/
Kommentár: dr Regász Mária
Mint olvasható, Angliában 6 hónap a távoltartás, itt maximum 2.