top of page

Éveken át erőszakolt egy nő egy kisfiút a hajdú-bihari településen

A nő azzal fenyegette a gyereket, hogy baj lesz, ha nem engedelmeskedik illetve, hogy kitálal a szüleinek. Első nyilvános ülését tartotta hétfőn a Debreceni Ítélőtábla egy nő ügyében, aki a vád szerint éveken át szexre kényszerített egy kisfiút a Hajdú-Bihar megyei Komádiban. Első fokon a vádlottat már elítélték, akkor hat év fegyházbüntetést kapott folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak és folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntette miatt. A törvényszék ítélet azonban nem emelkedett jogerőre, az ügyész súlyosabb büntetést akart, a vádlott és védője pedig felmentésér illetve enyhítésért fellebbezett. A korábbi ítélet szerint a gyerek mindössze tízéves volt, amikor a nő közeledni kezdett hozzá, ekkor kettesben voltak otthon. Az ítélőtábla szóvivőjétől, Fórizs Ildikótól megtudtuk, többször vigyázott a kisfiúra, illetve több gyermekre is. Első alkalommal a nő ruhán keresztül simogatta a fiú nemi szervét, aki nem értette, hogy mi történik vele ezért elszaladt. Ekkor a vádlott megfenyegette őt: el ne merje mondani a szüleinek, hogy mi történt, különben nagy baj lesz. Eltelt csaknem másfél hónap, a nő ekkor ismét próbálkozott, hasonló módon közeledett hozzá. Ám ezúttal közösült is vele. Ezután a gyereket havonta, kéthavonta elhívta magához, amikor az élettársa nem volt otthon és szexre kényszerítette. Ezalatt többször megfenyegette a kisfiút, azt mondta neki, ha nem megy be hozzá, akkor mindent elmond a szüleinek. Amikor a gyerek már betöltötte a 12. évét, már magától is elment a nőhöz. Az utolsó együttlétük 2013 augusztusában történt. Ezután a fiú egy másik településen tanult tovább, barátnője lett, így szakadt meg a kapcsolat. 2014 júliusában a nő bejelentette, hogy terhes. Mint azt megtudtuk, valóban várandós volt, ám az nem tisztázott, hogy kitől.

Kiemelt Cikkek
Kövessen (még nem üzemel)
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
Legújabb Cikkeink
bottom of page