top of page

Ki hibázott??? - A gyámhivatal a tragédia előtt nem tudott a devecseri gyermekbántalmazásról

A gyámhivatalnak 2014 augusztus 11-én a devecseri rendőrörs ügyletese jelezte telefonon, hogy súlyos gyermekbántalmazás történt a településen. Sem a helyi Védőnői Szolgálat, sem a Gyermekjóléti Szolgálat nem élt jelzési kötelezettségével, annak ellenére, hogy a Veszprém Megyei Főügyészség által nyilvánosságra hozott vádirati tényállás szerint a családdal kapcsolatban álló védőnő észlelte a 6 hónapos kisbaba korának nem megfelelő testsúlygyarapodását, sérüléseit és azt is, hogy a csecsemő nem kapta meg a kötelező védőoltásokat - tudta meg az Omega Hírek.


Kedden, az ügyészségi vádemeleéssel derült fény arra, mi történt másfél évvel ezelőtt a Veszprém megyei településen. A kisbaba nevelőapja ellen emberölés minősített esete miatt, az édesanya esetében kiskorú veszélyeztetése és segítségnyújtás elmulasztása miatt emeltek vádat.


A Veszprém Megyei Főügyészség közleményéből kiderül, hogy a 32 éves devecseri férfi folyamatosan bántalmazhatta élettársát és annak gyermekeit, akiket durván büntetett is. A 6 hónapos csecsemő karját és bordáit is eltörte a vád szerint egy alkalommal a férfi, egy másik esetben a kicsit forró kamilla gőzbe tartotta, aki ettől égési sérüléseket szenvedett. A babát kétszer is úgy megrázta, hogy koponyaűri vérzést szenvedett. Második alkalommal a gyermeket a mentők hozták vissza, életét így sem lehetett megmenteni, két hónap múlva meghalt a kórházban.

A Devecseri Védőnői Szolgálatot kedden telefonon értük el. Csak annyit mondtak, hogy a védőnő, aki a családdal a kapcsolatot tartotta, már nem dolgozik ott. Azt is állították, hogy annak idején a gyermekvédelmi jelzőrendszerben előírt protokoll szerint jártak el, éltek a jelzésekkel. A Devecseri Járási Hivatal vezetője szerint ez nem igaz.


Bereczky Nóra kérdésünkre azt mondta, 2014 augusztus 11-én, vagyis azon a napon, amikor a mentők a kicsit kórházba szállították, a helyi rendőrségtől tudták meg, hogy komoly gyermekbántalmazás történt a városban. A gyámhivatal illetékesei akkor azonnal a helyszínre mentek, környezettanulmányt tartottak és másnapra, augusztus 12.-re meghallgatásra idézték a családgondozót, az anyát és a nevelőapát. Majd ugyan azon a napon a két nagyobbik gyermeket kiemelték a családból és ideiglenes hatályú határozattal nevelőszüknél helyezték el őket.

- A sajnálatos esetet megelőzően az akkori gyámhivatlhoz sem a védőnői szolgálattól, sem pedig a gyermekjóléti szolgálattól nem érkezett jelzés - jelentette ki a járási hivatalvezető. Hozzátette, információja van arról, hogy a szociális és gyámhivatal a Népegészségügyi Szolgálattal folytatott vizsgálatot a mulasztás ügyében és felhívták az önkormányzat, valamint Somló Környéki Feladatellátó Intézmény figyelmét, hogy annak ellenére, hogy hátrányos helyzetű térségről van szó, ahol nagyon sok a hátrányos helyzetű család, nagyon alacsony a védőnői létszám.

Azt, hogy a védőnőt, aki a családot látogatta, illetve a védőnői szolgálatot elmarasztalták-e, és milyen következményekkel járt esetükben a mulasztás, egyelőre nem tudjuk.


A hivatalvezető szerint rendkívül fontos, hogy ha a védőnő, gyermekorvos aggályos jeleket tapasztal, sérüléseket a gyermeken, nem megfelelő fejlődést, ami a kiskorú veszélyeztetésére, a gyermek bántalmazására utal, haladéktalanul tegye meg a jelzést a hatóságok felé, azaz a gyámhivatalnak, vagy a rendőrségnek, akiknek jogköre van intézkedni.




Kommentár: dr. Regász Mária


Mint a linkeken szereplő cikkekből is látható a gyermekvédelem helyzete katasztrofális. Sajnos nagyon kevés a szakember (aki tényleg tudja is, hogy mit és hogyan kell tennie, sőt, mindezt még azonnal is teszi), ugyanakkor sosem láttam még olyat, hogy aki hibázott, azt komolyan felelősségre is vonták volna. Ma mindent tanítanak az iskolában – kovalens kötés, ki volt Mozart stb. ami biztos fontos, de azért sokkal fontosabb lenne, hogy például hogyan kell gondozni egy gyermeket, hogyan lehet felismerni, ha elhanyagolják, hova kell fordulni, mit kell tenni családon belüli erőszak esetén stb. Van olyan eset, amikor a gyámhivatal tud arról, hogy az 5 éves gyermekek pálinkát ad az anyai nagyapja, mégsem tesz semmit, mert „anyuka azt mondta, hogy nem ad”. Más esetben a gyermek anyja egy hangfelvételen hosszasan veri a gyermekét, intézkedés nem történik, pedig a felvétel hónapok óta a gyámhivatal rendelkezésére áll. Szintén más esetben az anya igen durván az apa ellen neveli a gyermekeket, akik közül a nagyobbik öngyilkossággal fenyegetőzik, a kisebbik már kést ragadott. Persze a gyámhivatal itt sem tesz semmit. Mindegyik eset ugyanannál a gyámhivatalnál van, de ők „nem látják” a veszélyeztetettséget.


dr. Regász Mária

ügyvéd


Kiemelt Cikkek
Kövessen (még nem üzemel)
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
Legújabb Cikkeink
bottom of page