Egy hetük van a Buda-Cash károsultjainak, eddig 10 ezren jelentkeztek

Március 26-ig nyújthatják be kártalanítási kérelmüket a Buda-Cash botrányának károsultjai a Befektető-védelmi Alap (Beva) honlapjáról letölthető űrlapon – közölte a Beva. Az alap eddig több mint 10 ezer Buda-Cash ügyfél kérelmét vette nyilvántartásba.


Egy hét áll még rendelkezésükre azoknak a Buda-Cash károsultaknak, akik idáig nem nyújtották be kártalanítás iránti kérelmüket a Bevához – közölte az alap. Az igénybejelentő lap a budacash.bva.hu oldalról tölthető le.


A Beva azt is közölte, hogy eddig 10430 Buda-Cash kártalanítási igényt vett nyilvántartásba. A károsultaknak az alap a hiányzó értékpapírok és pénzösszeg után befektetőnként maximálisan 20 ezer eurónak megfelelő kártalanítást, azaz nagyjából 6,1 millió forintot fizet a felszámolás napján érvényes árfolyam alapján számított forintösszegben.


A kártalanítás egymillió forintig 100 százalékos, az egymilliót meghaladó rész után pedig 90 százalék. A Beva eljárásának ideje alatt az érdeklődők munkanapokon 8-18 óra között hívhatják az ügyfélszolgálatot a 06-1-580-9490, 06-1-580-9491, 06-1-580-9492 telefonszámokon.

Eredeti cikk:http://hvg.hu/gazdasag/20160318_Egy_hetuk_van_a_BudaCash_karosultjainak_eddig_10_ezren_jelentkeztek

Kiemelt Cikkek
Kövessen (még nem üzemel)
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
Legújabb Cikkeink