top of page

Nem tetszett neki, hogy szakított vele a barátnője, ezért tűzforró vízzel öntötte le

Suzanne Thomas történetét a Mirror hozta le, a kétgyerekes anyuka összejött egy Jason McLean nevű férfival, aki túl féltékeny volt. A 33 éves nő szakított vele, de McLean nem törődött bele, hogy vége a kapcsolatnak.


Másnap visszament Thomas lakásához, és késsel fenyegetőzött.


Miután késsel hadonászott, a földre rúgta, és leforrázta egy kancsónyi vízzel. Suzanne Thomas testének 27 százaléka égett meg, csak a kiérkező rendőrök mentették meg az életét. A nő orvosa később azt nyilatkozta, hogy ha a férfi több vízzel önti le, Thomas bele is halhatott volna a sérüléseibe.


McLane a brutális támadás után sem adta fel, bejutott Thomas kórtermébe, és megfenyegette a volt barátnőjét.

Még nem láttál semmit, ha azt hiszed ez kemény volt, majd meglátod, mi jön ezután.


Szerencsére nem lett folytatás, a rendőrség időben letartóztatta a férfit, 14 év börtönt kapott. Suzanne Thomast még mindig kezelik a harmadfokú égési sérülése miatt. A lapnak elmondta, hogy sosem érzett erősebb fájdalmat, olyan volt, mintha letépnék a bőrét.


Először mérges voltam, aztán láttam, ahogy vigyorog a tárgyaláson, akkor már csak azt akartam, hogy sokáig üljön. Így lett.

– nyilatkozta.


A pár még 2013-ban jött össze, de McLane túlságosan féltékeny volt, majd összeköltöztek. A helyzet nem változott, így szakítottak. Egyik este a nő a barátaival ment szórakozni, amikor hazaért, a nappaliban találta a volt barátját. Próbálta lenyugtatni, de nem sikerült. Az volt a szerencséje, hogy valaki értesítette a rendőrséget.

Kommentár: dr. Regász Mária

A képen látszik a bosszú a szakítás miatt. A nő nemi szervét semmisíti meg, hogy mással sose lehessen.


Sajnos a zaklatás hazánkban is egyre elterjedtebb épp azért, mert nagyon kevés védelmet kapnak a zaklatott személyek, a zaklatók pedig évekig zaklathatnak büntetlenül. Itt szó nincs azonnali intézkedésről, volt, hogy a férfi a kapcsolattartás alatt erőszakolta meg az anyukát. Még mindig szabadlábon van.


dr. Regász Mária

ügyvéd

Kiemelt Cikkek
Kövessen (még nem üzemel)
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
Legújabb Cikkeink
bottom of page