"Zaklatás, mindig a nyomodban" 4.

unnamed.jpg
Mindenkit zaklathatnak, ez alól mi ügyvédek sem vagyunk kivételek. A Zaklatás – mindig a nyomodban című sorozatot az ismert kriminálpszichológus, dr. Michelle Ward vezeti, akit szintén évekig zaklattak.

A zaklató mindig mindent megtesz azért, hogy tudatosítsa a zaklatott személlyel, hogy ott van, hogy figyeli őt. Képtelen felhagyni a zaklatással, mert ezek az emberek pszichopaták, szociopaták, nárcisztikus személyiségek, olyan mértékben uralkodik el náluk az elmebetegség, hogy segítség nélkül képtelenek saját magukat visszafogni, ugyanakkor betegségbelátás hiányában sosem kérnek segítséget. A pszichopaták egyik legfontosabb jellemzője, hogy nagyon jól hazudnak. Személyiségük sokszor behízelgő, ezért képesek meggyőzni a hatóságokat, akik viszont zaklatás során sokszor több mint kevés pszichológiai ismeretekkel rendelkeznek, sokszor képtelenek felismerni a zaklatás tényét, pedig csak az segít a zaklatotton, ha lecsukják a zaklatót, akik viszont sok esetben képesek kijátszani a jogrendszert és előfordul, hogy az áldozata kerül rossz helyzetbe, a hatóságok őt marasztalják el, nem hisznek neki, sehonnan nem kap segítséget, támogatást. A zaklatók sokszor hiszik túl okosak ahhoz, hogy őket elkapják és ezért nem is félnek attól, hogy ez bekövetkezhet. Egyszer csak azonban elkövetnek egy hibát és akkor az egész kártyavár összeomlik. A legjobb tehát, ha a zaklatott nem ül tétlenül, hanem mindent megtesz azért, hogy a zaklatás abbamaradjon. Én is azon vagyok, hogy a zaklatók oda kerüljenek, ahova valók, mivel a zaklatók magatartásában egyetlen dolog kiszámítható, az, hogy nem hagyják abba, amíg szabadlábon vannak.


Sajnos ez, ebben a jogrendszerben, ahol élünk nagyon lassú eljárás, ráadásul azokban az esetekben, amikor a zaklatott személynek nincs családi kapcsolata a zaklatóval, még nehezebb, hiszen ha nincs fizikális támadás, a hatóságok gyakorlatilag szinte semmit sem akarnak csinálni, eközben a zaklató megkeseríti a zaklatott személy életét, uralni próbálja a gondolatait, a zaklatott személy egy idő után mindig a háta mögé néz. A zaklatónak épp ez a célja. A zaklatás sokszor nagyon durva következményekkel járhat, a zaklatás következménye sokszor brutális támadás.

dr. Regász Mária

ügyvéd

Kiemelt Cikkek
Kövessen (még nem üzemel)
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
Legújabb Cikkeink