BH 2013.205 személygépjárművel okozott balesetért való felelősség

Megállapítható a bekövetkezett balesetért a büntetőjogi felelőssége annak az elkövetőnek, aki személygépkocsival az előtte lassan haladó járműszerelvénynek ütközik, mivel a balesetet elkerülő fékezést késedelemmel határozza el és hajtja végre [1978. évi IV. törvény 187. §, 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet 3. § (1) bekezdés c) pont].

A városi bíróság, mint fiatalkorúak bírósága a 2010. augusztus 30. napján megtartott tárgyaláson kihirdetett ítéletében a terhelt bűnösségét közúti baleset gondatlan okozásának vétségében [1978. évi IV. törvény 187. § (1) bekezdés] állapította meg, ezért őt 180 napi tétel, napi tételenként 200 forint, összegében 36 000 forint pénzbüntetésre ítélte.


A megyei bíróság, mint másodfokú bíróság a 2011. május 19. napján megtartott nyilvános ülésen meghozott ítéletében a városi bíróság ítéletét a bűnügyi költségről szóló rendelkezés részbeni megváltoztatása mellett helybenhagyta.


A városi bíróság elsőfokú ítéletében a következő tényállást állapította meg:


A fk. terhelt 2006. augusztus 12. napján 11 óra 55 perc körüli időpontban az édesapja Ford típusú személygépkocsijával tompított világítást használva legalább 80-90 km/óra sebességgel közlekedett közúton, lakott területen kívül, derült, nappali, jó látási viszonyok mellett a száraz aszfaltúton a gépjármű jobb első ülésén utazó barátjával, A. S.-sel, a bal hátsó ülésen utazó S. I. E.-vel, valamint a jobb hátsó ülésen utazó testvérével.


Egy jobbra ívelő útkanyarulatban észlelte a 117,4 méterről felismerhető vontatóból és a hozzá kapcsolt vontatmányból álló, az aszfaltúton, a jobb oldali kerekeivel az út jobb oldali szélétől 50-80 centiméterre elhelyezkedő járműszerelvényt.


A terhelt ekkor fékezett, majd vészfékezett és a fékezéssel azonos időben végrehajtott balra kormányozott személygépjárművének jobb első részével 60-65 km/óra sebességgel nekiütközött a pótkocsi bal hátsó részének. Ezt követően a Ford elvált a járműszerelvény vontatmányától és az ütközés bekövetkezése után mintegy 0,2-0,4 szekundum közötti idővel a bal első részével 30-35 km/óra közötti sebességgel nekiütközött a szemből közlekedő és a fékezés, valamint a jobbra kormányzás kezdeti fázisában lévő, mintegy 70-75 km/óra pillanatnyi sebességgel mozgó Cs. I.-né által vezetett Toyota típusú személygépkocsi bal első részének.


Az ütközés hatására a Toyota az óramutató járásával ellentétes irányú elfordulást végezve a baleset utáni véghelyzetébe sodródott, miközben a Ford szintén az óramutató járásával ellentétes irányú elfordulást végzett és gyakorlatilag a Toyota gépkocsival történő ütközési folyamat közben jobb hátsó részével nekicsapódott a járműszerelvény pótkocsijának. Ezt követően a terhelt által vezetett személygépkocsi véghelyzetébe került.


Ezen baleset következtében S. I. E. sértett 8 napon túl gyógyuló súlyos, ténylegesen 3 hónap alatt gyógyuló jobb oldali felkarcsont törést, agyzúzódást, a koponya ékcsont és rostacsont törését, a homloktáji lágyrész sebzését, valamint zúzódásos sérüléseket szenvedett el. A sértettnél a sérüléseket követően légzésleállás alakult ki, őt a kiérkező mentősök élesztették újra.


Ezen túlmenően a balesetben 8 napon belül gyógyuló könnyű, hámkarcolásos sérülést szenvedett el Cs. I.-né, valamint maga a terhelt is.


A terheltet a baleset vonatkozásában észlelési és/vagy cselekvési késedelem terhelte.


A megyei bíróság másodfokú ítéletében az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást kiegészítette, illetve helyesbítette:


Az elsőfokú bíróság ítéletében azt rögzítette, hogy a járműszerelvény jobb oldali kerekeivel az út jobb oldali szélétől 50-80 centiméterre helyezkedett el. A megyei bíróság ezt pontosította azzal, hogy a járműszerelvény nem állt, hanem maximum 5 km/h sebességgel mozgott. A terhelt 35-40 méterre járt a járműszerelvénytől, amikor vészfékezésre és balra kormányzásra szánta el magát. Figyelembe véve a felismerhetőség 117,4 méter távolságát, a gépjármű lassító fékezéssel ezen útszakasz alatt 89-95 km/h sebességről, vészfékezéssel 121-128 km/h sebességről megállítható. A terheltet 3,7-3,1 secundum észlelési, cselekvési késedelem terheli.


Az útkanyarulat íve miatt a szembe jövő forgalmi sáv a terhelt részéről nem volt belátható, így az előzés, kikerülés feltételei nem voltak adottak.


A megyei bíróság másodfokú ítéletében az elsőfokú ítéletet az ekként kiegészített tényállás alapján bírálta felül.


A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt meghatalmazott védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt az 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 416. § (1) bekezdésének a) és c) pontja alapján. Arra hivatkozott, hogy a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése miatt került sor, és ezért a terhelt felmentését indítványozta. Másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, harmadlagosan az indokolási kötelezettség elmulasztására hivatkozással ugyancsak a határozat hatályon kívül helyezését indítványozta. A védő az elsőfokú ítéletnek azt a megállapítását, hogy a járműszerelvény az úttest jobb oldali szélétől 50-80 centiméterre helyezkedett el, úgy értelmezte, hogy a járműszerelvény az úttesten állt. Ehhez képest a másodfokú eljárásban meg nem engedett felülmérlegelésnek és ekként a másodfokú bíróság részéről súlyos eljárási szabálysértésnek tartotta annak rögzítését, hogy a járműszerelvény mozgásban volt. E körben a másodfokú bíróság részéről az indokolási kötelezettség teljesítésének súlyos megsértését is észrevételezte. A védő jogi álláspontja szerint amennyiben a járműszerelvény állt, annak vezetője súlyos szabályszegése váltotta ki a veszélyhelyzetet, ami a baleseti okfolyamathoz vezetett.


A Legfőbb Ügyészség a védő felülvizsgálati indítványát nem tartotta alaposnak. A legfőbb ügyészi álláspont utal arra, hogy a Be. 416. § (1) bekezdésének c) és d) pontja értelmében a Be. 351. § (2) bekezdésével és a 352. §-sal összefüggésben a 351. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezések megsértése felülvizsgálati okot nem képez. Ugyanakkor az eljárt bíróságok a tényállás megállapításainak indokait és mérlegelő tevékenységüket kellő részletességgel rögzítették. A tény- és jogkérdések elbírálása megindokolt és összhangban álló, ekként az ügyben abszolút eljárási szabálysértés nem állapítható meg. A védő által felvetett anyagi jogi kérdések elbírálásakor azok az érvek nem vehetők figyelembe, amelyek nem a kötelezően irányadó tényállás adatain alapulnak. Az ott írtak alapján viszont az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (a továbbiakban: KRESZ) 3. § (1) bekezdés c)pontjának megszegése a terheltnek felróható, ezért büntetőjogi felelősségének megállapítása az anyagi jogi szabályokkal összhangban áll.


A Kúria álláspontja szerint a védő által hivatkozott másodfokú eljárásbeli „felülmérlegelési tilalom” a Be. 351. és 352. §-ában foglaltak tükrében értelmezendő és a másodfokú bíróság által felülbírált ítélet tényállásának megváltoztatásához kapcsolódik. A vonatkozó rendelkezések lényege szerint a másodfokú bíróság a határozatát az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásra alapítja, kivéve, ha az megalapozatlan. Megalapozatlanság esetén a másodfokú bíróság - meghatározott törvényi előfeltételek mellett - a tényállást kiegészítheti, helyesbítheti, illetve eltérő tényállást is megállapíthat, ha az a terhelt felmentéséhez vagy az eljárás megszüntetéséhez vezet. Ez utóbbihoz (tehát felmentéshez vagy az eljárás megszüntetéséhez) vezető esetben van lehetősége a másodfokú bíróságnak bizonyítás felvétele nélkül eltérő bizonyíték értékelésre.


A Kúria álláspontja szerint a másodfokú bíróság eljárása nem tartozik az utóbb említett körbe. A másodfokú bíróság nem állapított meg eltérő tényállást, hanem - ahogy azt maga is megjelölte - a tényállás iratok alapján történő kiegészítésének, helyesbítésének keretein belül maradt.


Az e körben kialakított jogértelmezés szerint eltérő tényállás megállapításáról akkor beszélhetünk, ha a büntetőjogi főkérdéseket illetően meghatározó tények tekintetében oly mértékben ellentétes ténymegállapítás történik, amely az adott kérdés érdemi eldöntésére kihat, ellentétes vagy legalábbis módosult álláspont kialakításához vezet.


Jelen esetben ellentétes tényállás megállapításáról két értelemben sem beszélhetünk. Az elsőfokú ítélet tényállásának szóhasználata ugyanis nem álló járműszerelvényre utal, hanem a kérdést nyitva hagyva a jobb oldali kerekeivel az út jobb oldali szélétől 50-80 cm-re elhelyezkedő járműszerelvényt ír le. Az elsőfokú bíróság tehát nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy a járműszerelvény állt vagy mozgott, mivel az adott megfogalmazás mindkét lehetőséget felöleli. Bár ítélete indokolásában az elsőfokú bíróság ezt nem fejti ki, de az valószínűsíthető, hogy az adott kérdésnek döntő jelentőséget a terhelt büntetőjogi felelőssége szempontjából nem tulajdonított, mivel a tényállásbeli rögzítéshez képest a terheltet csak akkor marasztalhatta el, ha az adott bűncselekményt mindkét esetben megvalósultnak látta.


A másodfokon eljárt megyei bíróság tehát nem ellentétes tényállást állapított meg, hanem az elsőfokú bíróság által nyitva hagyott lehetőségek közül az egyiket rögzítette tényként. Már itt utal azonban a Kúria arra, hogy a terhelt büntetőjogi felelőssége szempontjából az adott kérdésnek ügydöntő jelentősége nincs, mert a terhelt büntetőjogi felelőssége mind az álló, mind pedig a minimális sebességgel mozgó járműszerelvény alapulvétele mellett megállapítható.


Alaptalan a felülvizsgálati indítvány a terhelt büntetőjogi felelősségét vitató részében is. A jogerős határozatot hozó bíróságok a büntető anyagi jog szabályaival összhangban, a KRESZ vonatkozó rendelkezéseit helyesen értelmezve és álláspontjukat kellően megindokolva hozták meg határozatukat. Ehhez képest alaptalan a védőnek az a hivatkozása, hogy a terhelt a járműszerelvény észlelésekor a balesetet már nem tudta elkerülni. A KRESZ 3. § (1) bekezdésének c) pontja értelmében, aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles úgy közlekedni, hogy a személyi és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat a közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon és ne zavarjon. Az e rendelkezés alapján elvárt figyelem és óvatosság, a bizalmi elv érvényesülése a közlekedés minden résztvevőjétől megköveteli a mások által előidézett veszélyhelyzet lehetőségekhez mért elhárítását, csökkentését. A sebesség megválasztásakor ügyelni kell arra, hogy a más által előidézett veszélyhelyzet lassító fékezéssel elhárítható legyen. E körben a nem tevés vagy késedelmes cselekvés a KRESZ idézett szabályának a megsértését eredményezi.


A jelen ügyben a terhelt ideálisnak mondható időjárási és útviszonyok között közlekedett. Derült időben, nappal, jó látási viszonyok között, száraz aszfalton haladt gépkocsijával. Az adott útszakasz a járműszerelvényig teljes mértékben belátható volt, miként az is, hogy az útkanyarulat miatt a járműszerelvény kikerülésének, megelőzésének előfeltételei kellően nem megítélhetők. A terhelt ebben a közlekedési szituációban neki felróható hanyagsága - és esetlegesen életkorából, nem régen szerzett vezetői engedélyéből következtethető tapasztalansága - folytán nem megfelelő időpontban, hanem késedelmesen határozta el járműve lassítását, amikor a járműszerelvényt már oly mértékben megközelítette, hogy - mivel a szemközti sávban is jármű közlekedett - a járműszerelvénynek ütközést, illetve annak következményeit nem tudta elkerülni.


A KRESZ 3. § (1) bekezdésének c) pontjában foglaltak megsértése a terheltnek a járműszerelvény álló, illetve lassan haladó helyzete mellett is felróható. Ezért is utalt a Kúria a fentebb már arra, hogy e kérdés a terhelt büntetőjogi felelősségét nem érinti.


A kifejtettek alapján a Kúria a terhelt érdekében benyújtott felülvizsgálati indítványt alaptalannak találta, ezért a felülvizsgálati indítvánnyal támadott határozatot a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta. (Kúria Bfv. II. 708/2012.)

Kiemelt Cikkek
Kövessen (még nem üzemel)
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
Legújabb Cikkeink