"Zaklatás, mindig a nyomodban" 2.
Zaklatás – mindig a nyomodban című sorozat kapcsán írt cikkeimhez kapcsolódik az index.hu weboldalon megjelent cikke.
Sajnálatos módon a zaklatott személyek sokszor évekig nem tesznek feljelentést abban bízva, hogy az elkövető majd abbahagyja. Csakhogy az ilyen cselekmények mögött általában súlyos pszichés problémák húzódnak meg és a kirendelt pszichológusok, pszichiáterek nagyon sokszor nem állapítják meg a betegséget akkor sem, ha még egy laikus számára is nyilvánvalóan fennáll. Ennek oka sok esetben a képzetlenség, néha pedig az, hogy még a szakértő is fél, pedig normális ember nem zaklatja a másikat, az ilyen magatartás a nárcisztikus, paranoid, pszichopata, szociopata személyek jellemzője, akiket azonban csak jól képzett szakértő képes leleplezni.
Ehhez persze az is szükséges, hogy a szakértőket kellő védelemben részesítsék az ilyen személyek „támadásaival” szemben, hiszen az ilyen személyek haragja hamar a szakértő ellen fordul (és mindenki ellen, aki nem nekik ad igazat).
Az egyik esetben például mindenki tudta, hogy az elkövető nárcisztikus, paranoid, szociopata személy, ahogy a szakértő elkészítette róla a szakvéleményt, azonnal feljelentette és beperelte (és mindenki mást is, aki nem neki adott igazat).
A szakértő ellen évekig folyt az eljárás, holott az első pillanatban meg lehetett és kellett volna szüntetni azzal, hogy a jogellenesség hiányzik, hiszen a szakértő csak a munkáját végezte. Ehelyett a feljelentő, zaklató személy kapott védelmet, hiszen még költségmentességet is biztosítottak az eljárásához számára annak ellenére, hogy a számláján több millió forint volt.
A bíróság éveken keresztül folytatott eljárást a szakértő ellen, akinek igen jelentős költséget és kieső időt, továbbá érzelmi megterhelést jelentett az, hogy feleslegesen bírósági eljárásokon kellett megjelennie. Persze beperelhette volna a bíróságot, de a bíróság általában épp arra számít, hogy az emberek többsége nem indít eljárást még ilyen esetben sem, pedig legalább a büntetőbíróságoknak illene ismerniük a Btk. és az ide vonatkozó bírói gyakorlat szabályait:
„Apró eltérésektől eltekintve a magyar jogtudományban uralkodó álláspont - erőteljes német hatásra - a következő bűncselekmény-fogalmat használja: a bűncselekmény olyan 1. cselekmény, amely 2. tényállásszerű, 3. jogellenes és 4. bűnös [Nagy-Tokaji 1998, 103. o., Busch (szerk.) 2010, 210. o., Kis-Hollán 2011, 72. o.]. E fogalmi elemek együttes fennállása szükséges, bármelyikük hiánya esetén nem valósul meg bűncselekmény, továbbá ebben az adott sorrendben épülnek egymásra, és a gyakorlatban is ebben a sorrendben vizsgálandók (ez indokolja a törvényi fogalmi sorrendtől eltérő bemutatást).
A tényállásszerű cselekmény - a Btk.-ba ütközése folytán - tipikusan jogellenes (társadalomra veszélyes), ezért a büntetőjogban gyakorlatilag a tényállásszerű cselekmény jogellenességének vélelme érvényesülhet (a jogellenesség pozitív feltételeinek részletes vizsgálatára kivételes példaként lásd EBH1999. 81.).Előfordulhatnak azonban olyan helyzetek, amikor jogrend mégis engedi valamely tényállásszerű magatartás kifejtését. Ilyenkor jogellenességet kizáró ok forog fenn, és a tényállásszerű cselekmény ezáltal nem válik jogellenessé. A tényállásszerű cselekmények kapcsán tehát mindig azt kell vizsgálni, hogy in conreto nem forog-e fenn valamely jogellenességet kizáró ok (vö. Nagy 2005.).
A jogellenességnek két oldala van: a formális és a materiális jogellenesség. Előbbi azt fejezi ki, hogy a tényállásszerű cselekmény büntetőjog-ellenes is egyben, és büntetőjogi szankcióval fenyegetett (Nagy 2010, 129-130. o.). A formális jogellenesség elsősorban a bűncselekményeknek egyes a Btk. szerint is tényállásszerű kriminális szabálysértésektől való elhatárolásában töltheti be a szerepét, és a törvényi fogalom büntetni rendeltség kitételében fejeződik ki. A materiális jogellenesség azt jelenti, hogy a tényállásszerű cselekmény ténylegesen, in concreto sérti vagy veszélyezteti az adott bűncselekmény jogi tárgyát, s ez megfelelő társadalmi előnnyel nincs kompenzálva. Jogirodalmi nézet szerint a társadalomra veszélyesség nem más, mint kodifikált materiális jogellenesség, hisz a társadalomra veszélyesség a Btk. 10. § (2) bekezdés szerinti definíciója magas szinten absztrahált jogi tárgyak sértését vagy veszélyeztetését követeli meg (Nagy-Tokaji 1998, 141. o.) Mások igyekeznek kimutatni, hogy a társadalomra veszélyesség nem azonosítható a materiális jogellenességgel (Hollán 2004).
A bírói gyakorlat mindenesetre a materiális jogellenességet azonosítja a társadalomra veszélyességgel, s ha arra a következtetésre jut, hogy a tényállásszerű cselekmény valamilyen oknál fogva mégsem sérti vagy veszélyezteti az adott bűncselekmény jogi tárgyát, akkor - nevesített jogellenesség kizáró ok hiányában is - a Btk. 10. §-ra alapítottan, társadalomra veszélyesség hiányában hoz felmentő ítéletet. Így számos esetben rágalmazás kapcsán lásd BH2009. 135., BH2004. 305, BH2004. 267. E határozatokban a bíróság gyakran használja a társadalomra veszélyesség helyett a jogellenesség kifejezést. Explicit módon a materiális jogellenesség hiányára - teleologikus értelmezés folytán - alapult a felmentő ítélet az önkényuralmi jelképek használatához kapcsolódó BH2009. 131. alatti határozatban.
A bírói gyakorlat - vitatható módon - akkor is a Btk. 10. §-ára alapítja a felmentő ítéletet, amikor Btk.-n kívüli más jogszabályban nevesített vagy szokásjogilag rögzült ok zárja ki a jogellenességet (a Be. szerinti elfogás jogintézménye kapcsán BH2000. 287.; a lőfegyverhasználat mint hatósági jog gyakorlása kapcsán BH2000. 136.). Ilyen esetekben a bíróság a társadalomra veszélyesség fogalmán keresztül csatornázza be a jogellenesség hiányát a Btk.-ba, amire - a jogrendszer egységének elvéből fakadóan - nincs szükség. Kiemelendő, hogy a nullum crimen sine lege elve nem állja útját a jogellenességet kizáró okok szokásjogi képződésének (Nagy 2005, 80. o.). A magyar büntetőjogban ilyennek tekinthető a sértett beleegyezése, az indokolt kockázat, a hivatásbeli jogok gyakorlása és kötelezettségek teljesítése, a fegyelmezési jog gyakorlása, valamint a jogellenességet kizáró kötelesség-összeütközés (Nagy 2010, 139. o.).
A bírói gyakorlat kizárólag akkor nem hivatkozik a Btk. 10. §-ára, ha a felmentés kifejezetten a Btk.-ban nevesített jogellenességet kizáró okon alapul. Ezzel pedig létre jön az a - részben a Be.-ből is fakadó - ellentmondás, hogy a Btk.-ban nevesített jogellenességet kizáró ok fennállása esetén a felmentés büntethetőséget kizáró címén [Btk. 22. §; Be. 6. § (3) bek. c) pont], míg más jogszabályban szabályozott vagy szokásjogi jogellenességet kizáró ok esetében a felmentés bűncselekmény hiányában történik [Btk. 10. §; Be. 6. § (3) bek. a) pont].
A társadalomra veszélyesség fogalma sajnálatos módon még az újabb bírói gyakorlatban is alkalmasnak bizonyul arra, hogy segítségével a Btk. rendelkezéseit a bíróság meg nem engedhető módon felülírja. Így a BH2002. 339. és BH1996. 347. határozatok a lőszerrel visszaélés (Btk. 263/A. §) absztrakt veszélyeztető jellegét teljesen félreértve, a konkrét sérelem hiányára hivatkozva hoznak téves felmentő ítéleteket.”
Complex indokolás
BH1979. 146.
Az igazságügyi szakértő szakvéleményében az ügyfélre nézve sérelmes megállapítás miatt rágalmazás címén tett feljelentés esetén az eljárást a személyes meghallgatás mellőzésével - már az előkészítés szakában meg kell szüntetni [Be. 170. § (1) bek. a) pont, 317. §, 1961. évi V. törvény 266. § ].
BH2001. 96. A hivatalos személy ügyintézése során és azzal összefüggésben tett megállapítások - jogellenesség hiányában - nem szolgálhatnak alapul a rágalmazás vagy a becsületsértés megállapítására [1978. évi IV. törvény 10. § (2) bek., 179. §, 180. §].
BH1991. 338. Jogellenesség hiányában rágalmazás vagy becsületsértés nem valósul meg, ha a hivatalos személy az ügyintézés során, hivatali hatáskörében hozott határozatában a becsület csorbítására objektíve alkalmas tényt állít vagy kifejezést használ [Btk. 10. §, 22. § i) pont, 179. §, 180. §].
EBH2014. B.3. Rágalmazás nem állapítható meg jogellenesség hiánya miatt a becsület csorbítására egyébként alkalmas tényállítás kapcsán, ha a tényközlés peres, vagy más, jogilag szabályozott hatósági eljárásban, az arra előírt eljárás rendjében, az eljárás tényét képező ügy érdemével összefüggően - mint feljelentési, bejelentési jogosultság vagy tanúzási kötelezettség teljesítése által - valósul meg [1978. évi IV. tv. 10. § (2) bek., 179. § (1) bek., (2) bek. b) pont].
EBH2000. 295. Az államigazgatási eljárásban hozott határozatban hivatali hatáskörben tett megállapítás - jogellenesség hiányában - rágalmazást vagy becsületsértést nem valósít meg (Btk. 10. §, 179. §, 180. §).
Az új Btk. indokolása rögzíti, hogy:
A jogellenes cselekmények elhárítására az állami szervek jogosultak és kötelesek.
Amennyiben ezt nem teszik meg, kártérítési felelősséggel tartoznak, de ugyanígy kártérítési felelősség terheli őket, ha évekig folytatnak valaki ellen büntetőeljárást annak ellenére, hogy a jogellenesség hiányzott, főleg, ha a büntető feljelentés célja a feljelentett lejáratása és ez a feljelentő személyiségéből is kiderül, a bíróságoknak pedig ezt tudniuk kellett vagy tudniuk kellett volna.
BH2008. 212
I. Az érvényes és hatályos jog hiányos ismeretéből eredő jogalkalmazási tévedést, s ezáltal a nyomozó hatóság kárfelelősségét nem menti a felügyeletet ellátó ügyészségnek a gyanúsított panaszát elutasító döntése sem.
II. A nem vagyoni hátrány megítélése szempontjából abból indokolt kiindulni, hogy a büntetőeljárás megindítása és lefolytatása súlyos beavatkozás a személy életébe, társadalmi megítélését, a róla kialakított véleményt hátrányosan befolyásolja. Az eljárás ténye jelentős lelki terhet ró az érintettre, függetlenül attól, hogy az a környezete vagy a szélesebb nyilvánosság előtt mennyire válik ismertté [1959. évi IV. törvény 349. § (1) bek., 339. § (1) bek., 355. § (4) bek.].
Ha ugyanis mindenki minden szakértőt (bírót, nyomozót, ügyvédet) feljelentene ilyen indokkal, a szakértők (bírók, nyomozók, ügyvédek) mást sem csinálnának, csak a saját perükben bíróságokra járkálnának.
Ugyanilyen eset tehát az is, amikor az ilyen „elmebeteg” személyek feljelentik a bírót, a nyomozót, az ellenérdekelt fél ügyvédjét, kizárólag abból a célból, hogy elérjék, hogy a hivatalos személyek ne merjenek nekik nem tetsző döntést hozni és az eljárás elhúzódjon, vagy az ügyfelét egyébként jól képviselő ügyvéd az ügyből „kiszálljon”. Ez utóbbi célt sokan úgy próbálják elérni, hogy az ügyvédről lejárató, rágalmazó cikkeket írnak, melyet akár interneten is közzétesznek (tudva, hogy a következményeket a büntetőeljárások lassúsága folytán csak évek múltán kell viselniük), ezen cikkekben az ügyvédet ügyfeleit becsapó, jogszabályokat nem ismerő, ügyvédi titkokat kiadó stb. személyként feltüntetve.
HA bíróság nem képes hatékony védelmet biztosítani az ilyen esetekben, mert lassú az eljárás, a bíró tart attól, hogy őt is feljelentik és írhatja az igazoló jelentéseket, emiatt sok esetben arra hivatkozik, hogy a szólás szabadságát sértené az elmarasztaló döntés és az ügyvéd közszereplő, köteles tűrni, holott a szólás szabadsága csak odáig terjed, amíg más jogait valaki nem sérti:
BH2007. 4. II. A véleménynyilvánításhoz való jog korlátja, hogy másnak alkotmányosan védett személyiségi jogait - ideértve az emberi méltósághoz, jóhírnévhez, társadalmi megbecsüléséhez való jogát is - nem sértheti. E jogok jogellenes megsértése polgári jogi és büntetőjogi következményeket vonhat maga után [1978. évi IV. törvény 10. §, Alkotmány 59. § (1) bek., 61. § (1) bek.].
Ráadásul az ügyvéd ugyancsak a munkáját végzi, ha emiatt eljárást lehetne indítani egy ügyvéd ellen, akkor minden ügyvéd a saját ügyeiben rohangálna a bíróságokhoz.
A kérdés már csak az, ha még a bírókat, ügyvédeket, nyomozókat, ügyintézőket sem képes a jog megvédeni, mire számíthatnak az egyszerű polgárok, akik még jogi ismeretekkel sem rendelkeznek?
A cikk jól mutatja: évekig tartó zaklatásra és senkinek sem kívánom, hogy átélje azt, amikor valaki napokon, heteken, éveken keresztül vicsorogva figyeli a gyermekét az óvoda kerítésén kívülről.
Mint említettem:
A jogellenes cselekmények elhárítására az állami szervek jogosultak és kötelesek. Minden olyan esetben, amikor az állami szervek e kötelezettségüknek nem tesznek eleget, a megtámadott részére biztosítani kell a védekezés jogát. A jogos védelemmel a törvény ennek a védekezésnek a jogát biztosítja. A jogszerűen védekező ezért valójában nemcsak a saját, hanem a társadalom érdekében is cselekszik.
A törvény a jogos védelem kriminálpolitikai céljának hangsúlyosabb előtérbe állítása érdekében kifejezetten megengedi a saját vagy más személye vagy javai ellen irányuló, esetleges jövőbeli támadás megelőzését szolgáló védelmi cselekményeket.
A megelőző jogos védelem jogintézményét a 2009. évi LXXX. törvény vezette be a Btk.-ba, így jelenleg törvényes lehetőség van védőberendezések, megelőző védelmi eszközök alkalmazására, és ezen a törvény sem változtat. A megelőző védelmi eszközzel szemben támasztott követelmény, hogy az nem lehet az élet kioltására alkalmas, csak a jogtalan támadó szenvedhet sérelmet, és a védekezőnek a sérelem elkerülése érdekében mindent meg kell tennie, ami az adott helyzetben elvárható.
A megelőző jogos védelem akkor zárja ki a büntetendőséget, ha olyan jogtalan támadás megelőzésére irányul, amely a jövőben a védekező vagy más személye vagy javai ellen irányulhat. A jogtalan támadás ismérveivel kapcsolatban a jogos védelemnél kifejtettek ezért itt is irányadóak. Különbség azonban a jogos védelmi helyzethez képest, hogy a jogtalan támadással nem elhárító cselekmény, hanem megelőző jogos védelmi cselekmény, vagy eszköz áll szemben. Utóbbi azonban kizárólag akkor jogszerű, ha az élet kioltására nem alkalmas. A törvény nem szab további korlátokat a védekező intézkedéssel szemben, hanem annak kimunkálását az ítélkezési gyakorlatra bízza.
A kérdés tehát az, hogy elfogadható-e jogos védelmi eszközként, ha két „szekrényajtó” méretű személy odaáll a vicsorgó személy és az óvoda kerítése közé és csúnyán nézve föléje hajolva „visszavicsorog”.
Budapest, 2014. március 31.
Dr. Regász Mária
Ügyvéd
