Közlemény egy gyámhatósági eljárás ügyében (Kommentár: dr. Regász Mária)

Egy 12 és egy 9 éves gyermek édesapja és apai nagyanyja kérte a biztos vizsgálatát, mert a gyámhivatal az apát láthatási ügyben végrehajtási bírsággal sújtotta, miközben rendszeresen figyelmen kívül hagyta azt a bejelentést, hogy gyermekek – annak magatartása miatt – nem akarnak találkozni az anyjukkal.

A gyámhivatal nem intézkedett azzal a kérelemmel kapcsolatban sem, amelyben az apa a kiskorúak és az anya kapcsolattartásának újraszabályozását igényelte, és nem reagált a kisebb gyermek veszélyeztetettségéről szóló jelzésre sem.

A jegyző a szülők közötti konfliktusok miatt a gyermekeket védelembe vette, ennek nyomán a család gondozása a gyermekjóléti szolgálat kötelessége lett. A biztos ezért a gyámhivatal sérelmezett magatartásán kívül hivatalból is vizsgálta a jegyző gyámhatósági eljárását és a gyermekjóléti szolgálat tevékenységét.

Alapvető jogokkal összefüggő sérelmet a vizsgálat abban a tekintetben nem tárt fel, hogy a gyámhivatal a kapcsolattartást meghiúsító szülőt – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – eljárási bírság megfizetésére kötelezte. Ennek hátterében ugyanis az áll, hogy a gondozó szülő felelőssége és kötelezettsége a gyermek kapcsolattartásra való felkészítése, nem csupán fizikai, hanem érzelmi szempontból is.

A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott azonban az, hogy az első és másodfokon eljáró gyámhivatalok jogerős döntéseiket több esetben az eljárás megindulását követő fél- egy év múlva hozták meg, a gyámhatóság védelembe vételi eljárása pedig formális volt.

A vizsgálat szerint a gyámhivatal nem tisztázta megfelelően, hogy megalapozott-e a kisebb gyermek bántalmazására utaló jelzés. A gyermekjóléti szolgálat kísérletet sem tett rá, hogy ellássa a védelembe vételhez kapcsolódó szolgáltatási feladatokat. A mulasztások következtében veszélybe került a gyermek kiemelt védelemhez fűződő – az állam és a társadalom részéről megillető – joga.

A biztos felkérte az első és másodfokon eljáró gyámhivatalok vezetőjét, hogy a jövőben fokozottabban figyeljenek az ügyintézési határidők betartására. Az első fokon eljáró gyámhivatal vezetőjénél kezdeményezte, hogy haladéktalanul tisztázza a gyermek bántalmazására utaló jelzések megalapozottságát. A jegyzőt és a gyermekjóléti szolgálatot a biztos felszólította, hogy a jogszabályi rendelkezések alapján teljesítse a védelembe vételi eljárás és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatás feladatait.

Szerző: Jogi fórum

Kommentár: dr. Regász Mária

A gyámhivatalok sajnálatos módon automatikusan bírságolnak, ha a gondozó szülő nem adja át a gyermeket, pedig feladatuk lenne annak vizsgálata, hogy a gyermek miért nem akar a másik szülővel elmenni. Ennek legegyszerűbb módja a szülői elidegenítés vizsgálata, melyhez sok esetben még szakértő sem kell, hiszen laikusok számára is sok esetben egyértelmű, például azon esetekben, amikor a gyermek a különélő szülővel jól érzi magát, boldog, csak akkor nem akar menni, amikor a gondozó szülő jelen van. A gyermek ugyanis igyekszik „túlélni” a szülők válását, melynek legjobb módja, ha megfelel az őt gondozó személy elvárásainak.

A szülői elidegenítésről bővebben a PAS szindróma leírásánál olvashatnak. Megjegyzem, hogy sokszor a szülői elidegenítés olyan jól működik, hogy annak eredményeképpen a már felnőtté váló gyermekek sem hajlandóak a szülőjükkel kapcsolatot keresni és tartani, melynek oka épp az, hogy nehezen ismeri be valaki, hogy tévedett, hogy éveken keresztül megvezette az őt gondozó és általa egyébként szeretett szülő. Kritikusabban kellene fogadni azt, hogy a másik szülővel egy gyermeknek nincs kapcsolata, sokszor olyan indokokat hoznak fel a gyermekek, hogy a másik szülő kiabált vele, netán egy pofont adott neki. Ezek mondvacsinált indokok, hiszen sokszor azon gyermekek, akiket ütöttek-vertek, éheztettek a szüleik, azok is ragaszkodnak hozzájuk (ezt az intézetben nevelkedő gyermekek esete példázza a legjobban), tehát valójában ezek nem megfelelő indokok, ha a gyermeknek tényleg ez az indoka, akkor az maximum a gyermek pszichoterápiás kezelését indokolja, de leginkább nem a különélő szülőtől való elzárás jogosságát. Megjegyzem továbbá, hogy ezek a gyermekek sokszor mesélnek el olyan történeteket, amikre nem is emlékeznek (sokszor nem is emlékezhetnének akkor sem, ha tényleg megtörtént volna), az események „élményszerűségét” épp a gondozó szülő tartja fenn azáltal, hogy rendre elmeséli a gyermeknek azt, amitől azt várja, hogy a gyermek őt szeresse jobban és a másik szülőt elutasítsa, pl. „amikor még meg sem születtem, apukám már akkor is bántott.” A hogyan bántott kérdésre ezt válaszolta: „anyukám hasán keresztül, mert anyut hasba vágta” . Sajnos nem egy olyan szakértői véleménnyel találkoztam már, amikor a gyermek ilyeneket mesélt, vagy pl. „anyukámhoz kötődöm, mert anya mondta” gyermeki nyilatkozatra a szakértő kijelentette, hogy „ellennevelést a vizsgálat során nem tudtunk feltárni”.

Visszatérve a címbeli esetre, a gyámhivataloknak kötelességük az ellennevelés vizsgálata, tekintettel arra, hogy ezt még a jogszabály is előírja és amennyiben bizonyítható, akkor szankcionálja (Gyer. 33. §). A szülő sokszor hangfelvétellel tudja bizonyítani a gyermeke által elmondottakat, pl. ha csúnyán beszélnek az egyik vagy másik szülőjéről, azonban ne felejtsük el, hogy ez lehet betanítás következménye is, tehát ilyenkor a szakértőnek tisztáznia kell, hogy mikor és hol tapasztalta a gyermek, ill. egyáltalán tapasztalta-e, vagy hallotta és ha hallotta, kitől.

dr. Regász Mária

ügyvéd

Eredeti Cikk: http://www.jogiforum.hu/hirek/17761