top of page

Azért alszunk, hogy az agy kitakaríthasson

Az agynak azért van szüksége az alvásra, hogy kitakaríthasson, áll egy, a Science magazinban megjelent cikkben. Az amerikai tudósok mérései szerint az agy-gerincvelői folyadék áramlása nagy mértékben megemelkedik alvás közben, hogy az átmenetileg összezsugorodott agysejtek közül kimossák a napközben felgyülemlett káros anyagokat és fehérjéket.

A kutatók a jelenségre egerek agyát vizsgálva figyeltek fel. A kutatás eredetileg arra a kérdésre kereste a választ, hogy miért van szükségük az állatoknak alvásra, mikor ezzel hatalmas veszélynek teszik ki magukat. A mostani megfigyelés az eddigi legjobb válasz, ráadásul azt is megmagyarázza, miért rendszeres a kapcsolat az agy betegségei és az alvászavarok között, és ez alapján már az sem csoda, miért nem vagyunk képesek tisztán gondolkodni egy alvás nélkül töltött éjszaka után.

A jelenséget embereknél egyelőre nem figyelték meg, de patkányoknál és páviánoknál már igen. A felfedezés mérföldkő lehet az Alzheimer-kutatásban, az állatkísérleteknél ugyanis kiderült, hogy a takarítás az idegeket megtámadó, béta-amiloid nevű fehérjét is kimossa az agyból. Korábbi kutatások már megállapították, hogy a béta-amiloid szintje folyamatosan nő az ébrenlét alatt, de alvás közben nagyban lecsökken.

Randall Bateman, a St. Louis-i Washington Egyetem neurológusa szerint a Nedergardék által megfigyelt folyamat megmagyarázná ezt. „A kutatás alapján nem lehetetlen, hogy a jól kontrollált alvás segítségével segíteni lehetne a béta-amiloid kiürülését, ezzel elkerülve az Alzheimer kialakulásának fő okaként számon tartott amiloidózist” – értékelte az eredményeket Bateman.

Szerző: Index.hu

Kiemelt Cikkek
Kövessen (még nem üzemel)
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
Legújabb Cikkeink
bottom of page