top of page

Gyerekgyalázás: mindenki hárított (Kommentár: dr. Regász Mária)

"Mióta az eszüket tudják", a vád szerint azóta rendszeresen verte és erőszakolta anyja és apja a három szigetszentmiklósi gyereket, két fiút és egy kislányt. A Blikk szerint emberi ürülékkel, patkánnyal és csótánnyal etették őket, előfordult, hogy a szexuális erőszak után elvesztették eszméletüket. Végighívtuk a gyerekvédelmi jelzőrendszer kulcsszereplőit, akiknek az lett volna a dolguk, hogy észrevegyék és megállítsák a bántalmazást. Mindenki hárított.


A keddi Blikk egy rettenetes gyerekbántalmazási ügyről számolt be. A vádiratra hivatkozó cikk szerint egy szigetszentmiklósi házaspár éveken át, többször megerőszakolta, rendszeresen verte, és például fekáliával etette három kiskorú gyerekét.


K. István, a cikkben szereplő családfő testvére azt mondta, keveset tud az esetről, mert az elmúlt húsz évben kevéssé tartotta fivérével a kapcsolatot, de arról értesült, hogy K. Rudolfot és feleségét, Andreát 2013 februárjában letartóztatták gyermekeik bántalmazása miatt. A börtönből azóta több levelet is kapott az öccsétől, de a konkrét esetről nem tud részleteket, ő is a sajtóból tájékozódott. Azt is mondta, hogy a bántalmazásban érintett három gyerek mellett a letartóztatott házaspárnak két vagy három Down-kóros 12 éven aluli kisgyereke is van, akiket még a letartóztatásuk előtt jóval elvettek tőlük a hatóságok, és egy szigetszentmiklósi hivatásos nevelőszülőhöz helyezték őket.



A házaspár szomszédai azt mondják, nehezen tudják elképzelni, hogy a Blikkben leírt borzalmak megtörténhettek, példaként azt mondták, hogy nincsenek patkányok Lakihegyen, ezért a szülők valószínűleg nem is tudták volna patkányokkal etetni a gyerekeket. A szomszédok szerint a gyerekek nagyon el voltak hanyagolva, piszkosak voltak, de tudomásuk szerint óvodába, iskolába is jártak.

Mágia

Emlékszem rá, egyszer megvert apu,

mert rossz voltam. Sarokba állított.

Sírtam, s gyűlöltem őt nagyon,

mert közben ásított.

A könnyeimmel köröket rajzoltam fel a falra,

s titkos jelt a körökre,

ne verjen meg többé soha,

és tűnjön el örökre!

Most nincs velünk. Elment

nagyon sok napja már,

s az oviban utálom azt, akit

este az apja vár.

Anyu azt mondja, itthagyott,

de eljön majd, ha véget ér a per.

Csak én tudom, miattam nem jöhet,

hisz én tüntettem el!

Írta: Ransburg Jenő

Az ügyészség tud ilyen esetről

Az ügyészség az Indexnek megerősítette, hogy valóban elkészült a vádirat egy nagyon súlyos, szigetszentmiklósi gyermekbántalmazási ügyben. Az ügyészség a részleteket nem tárja a nyilvánosság elé, de a gyerekek érdekeire tekintettel zárt tárgyalást fognak indítványozni – mondta Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.

Csics Péter, K. Rudolf, a gyerekek apjának kirendelt védője azt mondta, amíg nincs nála a vádirat, addig nem nyilatkozik részletesen az ügyben. Annyit mondott el előzetesen, hogy november közepén kapta meg az ügyet, azóta áttekintette a vallomásokat és az általa ismert dokumentumok szerint mióta a gyerekek az eszüket tudják, azóta tartott a bántalmazás, és idén januárban történt az utolsó kínzás. A gyerekek ezután kerültek nevelőszülőkhöz, és ők értesítették a hatóságokat. Az ügyvéd azt is elmondta, hogy védence viszont tagadja a vádakat.

Az ügyészségtől megtudtuk, hogy a vádiratban nevelése alatt álló 12. életévét be nem töltött sértett sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények tényállás szerepel. Ez utóbbi a szóvivő szerint például a kiskorú veszélyeztetését takarja. A Btk. szerint az előbbi 15, az utóbbi 5 évig terjedő fegyházbüntetéssel büntethető.

A gyermekvédelmi törvény értelmében egy kiterjedt védőháló igyekszik megakadályozni a gyermekbántalmazást, amelybe az óvoda, iskola, védőnő, orvos is beletartozik. Az alábbi intézmények és emberek kötelesek jelzéssel élni a gyermek veszélyeztetettsége esetén a gyermekjóléti szolgálatnál, illetve hatósági eljárást kezdeményezni a gyermek bántalmazása esetén:


  • az egészségügyi szolgáltatást nyújtók, így különösen a védőnői szolgálat, a háziorvos, a házi gyermekorvos

  • a személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatók, így különösen a családsegítő szolgálat, a családsegítő központ,

  • a köznevelési intézmények


(A fenti lista nem teljes, a törvényben olyan speciális szereplőkkel folytatódik még, mint például a rendőrség, ügyészség, bíróság, munkaügyi hatóság, alapítványok, egyházi jogi személyek, menekültszállás.) A törvény azt is rögzíti, hogy "ilyen jelzéssel és kezdeményezéssel bármely állampolgár és a gyermekek érdekeit képviselő társadalmi szervezet is élhet".


A vérszerinti apjuk nélküli családban nő fel a:


63%-a a fiatalkorú öngyilkosoknak

71%-a a fiatalkorúként teherbeesett lányoknak

90%-a az otthonról elszökött fiatalkorúak- és tinédzsereknek

70%-a nevelőintézetbe kerülőknek

85%-a a fiatalkorúak börtönében szabadságvesztésüket töltőknek

71%-a a tanulmányaikat megszakító fiatalkorúaknak

75%-a a drogelvonó központokban ápolt fiatalkorúaknak


(forrás http://www.vafk.de/vaeter.htm)


A vér szerinti anyjuk nélkül felnőtt gyermekeknél is hasonló arány lenne, mert a vér szerinti szülő nem csereszabatos, nem pótolható.


A védőnő nem maradhat csendben, ha elküldik

A védőnői ellátásról szóló rendelet szerint a védőnőnek írásban értesítenie kell a gyermekjóléti szolgálatot és a háziorvost, ha a szülő nem hajlandó fogadni őt, vagyis megtagadja az ellátás igénybevételét. A rendelet szerint ha a gyerek nem jár közösségbe, 3 éves kora és iskolás kora között a védőnőnek legalább évente 4 alkalommal kell felajánlania a családlátogatást. Ha a védőnő bántalmazásról szerez tudomást, neki magának kell hatósági eljárást is kezdeményeznie.

Védőnő: van folyamatban ügy, gyermekjólétis: nincs

Kíváncsiak lettünk volna arra, indult-e fegyelmi eljárás mulasztás miatt az elmúlt két évben az illetékes szigetszentmiklósi védőnő ellen. Megkerestük telefonon Klettnerné Nyerges Ágnes szigetszentmiklósi vezető területi védőnőt, de ő azt mondta, hogy nem nyilatkozik a folyamatban lévő ügyben.

A területi védőnők az önkormányzatok alkalmazásában állnak, tehát fegyelmi eljárást is az önkormányzat indíthat ellenük. Az önkormányzat kérhetné számon a helyi családsegítő és gyermekjóléti szolgálatot is. A helyi önkormányzatnál Vajna-Sallai Adrienn sajtómunkatárs azt mondta, az önkormányzat nem nyilatkozik az ügyben. Azt javasolták, hogy a Járási Hivatalnál keressük a gyámügyet, ahol viszont kedden nem volt bent senki sem.

Kedd délután sikerült elérnünk telefonon azt a szigetszentmiklósi háziorvost, akihez a család tartozott. Egyelőre nem nyilatkozott, néhány nap türelmet kért.

Ami az ügyben rejtélyes, hogy a helyi gyermekjóléti szolgálat vezetője állítja, hogy nincs folyamatban ilyen esetük, pedig a területi védőnő folyamatban lévő esetről beszél.

Kerekes László, a szigetszentmiklósi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője az Indexnek először annyit mondott, hogy a Blikkben leírt esetet nem szeretné minősíteni, mert nem ismeri azt, majd később telefonált, hogy elolvasta a sajtóhíreket, utánanézett a rendszerükben, és nem talált ilyen, folyamatban lévő esetet náluk. Arra is rákérdeztünk nála, hogy esetleg azért nem szerepel-e az eset a rendszerükben, mert lezárt esetről van szó, de erre egyelőre nem reagált.

Jól működik a helyi rendszer?

A szigetszentmiklósi önkormányzat képviselő-testülete tavasszal tárgyalta meg az "Átfogó értékelés Szigetszentmiklós város gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról" című dokumentumot, amely a helyi gyámhivatal, valamint a családsegítő-és gyermekjóléti szolgálat éves beszámolójára épült. Ebben értékelték a jelzőrendszer működését is.

"A 2012-es évben azt tapasztaltuk, hogy minden erőfeszítés ellenére egyre nagyobb méreteket öltenek a gyermekekkel kapcsolatos problémák. Nagyon sokan élnek a gyermek fejlődését nehezítő körülmények között, nélkülözésekkel küszködve. A problémák egyre összetettebbek, súlyosabbak (...) Egyre gyakoribbak, beazonosíthatóbbak a családon belüli erőszak különböző formái (...) A fokozódó problémák miatt az észlelő és jelzőrendszer aktivitása alapja és egyben feltétele a szolgálat eredményes működésének "- olvasható az értékelésben.

A jelzett nehézségek ellenére elégedett a hangvétele a Gyermekjóléti Szolgálat intézményvezetője, Kerekes László által készített beszámolónak:

A jelzőrendszerrel való kapcsolatunk kölcsönösnek, erősnek és eredményesnek mondható. A gyermekek érdekében rendszeres, hatékony és eredményes az együttműködésünk azon szervekkel (oktatási-nevelési intézmények, orvosok, védőnők, rendőrség) amelyek vagy jogszabályi kötelezettségükből eredően, vagy munkájuk végzése során szereznek olyan információkat gyermek veszélyeztetettségéről, amelyek gyámhatósági intézkedést igényelnek.

Statisztikákat is közölt. 2012-ben a jelzőrendszer Szigetszentmiklóson összesen 514 jelzést küldött. A legaktívabbak a közoktatási intézmények, az óvodák és iskolák voltak. Tőlük 232 jelzés érkezett.

A gyermekjóléti szakmai egység tavaly 635 gyerekkel foglalkozott. A beszámoló szerint az esetszám a korábbi évekhez képest folyamatosan emelkedett, "amelynek oka az, hogy az elmúlt években a város veszélyeztetett gyermekei a jelzőrendszeri tagok együttműködésének köszönhetően folyamatos felderítésre kerülnek".

Az ombudsman lépett

Családon belüli bántalmazás a beszámoló szerint 2012-ben 16 esetben fordult elő, fizikai bántalmazásról volt szó 6 esetben, lelki bántalmazásról 10 esetben. "Egyre több bántalmazott gyermekről érkezik jelzés, ami úgy érzem annak is köszönhető, hogy a lakosság, az intézmények hatékonynak és eredményesnek ítélik az intézkedéseinket, így bátrabban vállalják fel ezeket az eseteket" - írta a beszámoló készítője. Se a 2012-es, se a 2011-es beszámolóban nem vettünk észre utalást arra, hogy különösen súlyos esettel szembesült volna a szigetszentmiklósi gyermekvédelem.

Kerekes, aki nyáron újra megpályázta és el is nyerte a korábban is általa betöltött intézményvezetői posztot, az önéletrajza szerint 2004-ben részt vett A gyermekbántalmazás és elhanyagolás megelőzése, felismerése és kezelése című kiadvány készítésében. Az anyag a háziorvosok és a védőnők részére készült.

A Velvet információja szerint az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala vizsgálatot indított a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazási ügyben. Az ombudsmani hivatal sürgős eljárásban vizsgálja a történteket, megkereste a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatot, továbbá a területi gyermekvédelmi szervet. A vizsgálat jelenleg folyamatban van.

Szélsőségesen leterhelt gyermekvédelmi rendszer

Egy korábbi, brutális gyermekbántalmazási esetben megkérdeztük Gyurkó Szilviát, gyerekvédelemmel és családon belüli erőszakkal foglalkozó kriminológust, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársát, aki akkor azt mondta, hogy a gyermekbántalmazási ügyekben indult eljárásokban gyakran találkozhatunk olyan helyzettel, hogy a helyi ellátórendszer tagjai nem tudnak a bántalmazásról vagy a súlyos bántalmazás megelőzése érdekében beavatkozásuk nem hatékony. „A gyermekvédelmi törvény életbe lépése óta soha nem álltak rendelkezésre azok a tárgyi, anyagi, személyi erőforrások, amelyek a törvény végrehajtásához szükségesek. Komoly szakemberhiánnyal küzd a gyermekvédelem, nagyon magas a fluktuáció” – fogalmazott. A gyermekvédelmi rendszer leterheltsége, bürokratikus felépítése az oka annak, hogy egy brutális eset titokban maradhat a szakember szerint.

Szerző: Janecskó Kata, Munk Veronika

Kommentár: Dr. Regász Mária

Több hasonló eset történt mostanában országszerte, gondoljunk csak a „fényevő” éhenhalt gyermek esetére.

Sajnálatos módon a „jelzőrendszer” láthatóan nem működik és ez méginkább jellemző azon esetekre, amikor a gyermekek látszólag gondozottak, mert mondjuk van ruhájuk, még enni is szoktak sőt az óvodából/iskolából sem hiányoznak, a gyermeket gondozó személy látszólag jól bánik a gyermekekkel. A „jelzőrendszer” ugyanakkor a családon belüli erőszakot nem képes felmérni, amikor az nem a gyermek látható bántalmazásában nyilvánul meg, hanem mondjuk a gyermek érzelmi bántalmazásában. A gyermek lelkén nem látszanak a lila foltok.

Amikor egy gyermek az egyik nap boldog a különélő szülőjével, majd másnap (a gondozó szülő jelenlétében) a különélő szülőt elutasítja, rémtörténeteket ad elő arról, hogy milyen rossz volt nála, a gondozó szülő megerősítve érzi magát abban, hogy lám, neki van igaza, nem hiába hagyta ott a különélő szülőt, mert az ilyen, meg olyan. Eközben a gyermek szenved, hiszen ő szereti a különélő szülőt, csak nem mutathatja ki, mert igen drága árat fizetne érte: a gondozó szülő szeretetét és bizalmát veszítené el. Ezért játssza a szerepét bűntudattal övezve. Persze van olyan, hogy indokoltan utasítja el egy gyermek a különélő szülőjét és mindenki meg van győződve arról, hogy az ő gyereke pont ez az eset.

Közben a gyermeket tönkreteszik, pedig rengeteg módja van annak, hogy kiderüljön, hogy a gyermek igenis ragaszkodik a különélő szülőjéhez, igenis jól érzi magát nála, de tudja, hogy a gondozó szülő azt várja, hogy haragudjon rá és elutasítsa őt, ezért megteszi, hiszen a gondozó szülőtől kapja a jutalmat és a büntetést és lehet jutalmat úgy osztani, hogy büntetésnek élje meg egy gyermek. Eközben a gondozó szülő boldog, hiszen a gyermeke „okos” és azt teszi, amit „kell”. Aztán felnőttként lesz egy elvált gyermeke, aki maga is apa nélkül neveli fel a gyermekét, vagy őt is elzárják a gyermekétől. Van akinek ez a normális, mert már az ő szülei, sőt nagyszülei és dédszülei is így nevelték fel a gyermeküket. Ő is így fogja, hiszen a hagyományokat őrizni kell. Mármint szerinte. A gondozó szülő iskolába járatja a gyermeket (persze a tanulmányi eredményére nem figyel), eteti (persze nem érdekli, hogy a gyerek mit eszik és mennyit), ruhát vesz neki (persze nem figyel oda, hogy a gyermeknek jó ízlése alakuljon ki, megveszi, amit a gyermek akar stb..

A másik szülő lehet, hogy figyelne mindenre (jó iskolát keresne a gyermeknek, vegyes, egészséges étrenden nevelné a gyermeket, odafigyelne a képzésére, kialakítaná a gyermeknél a tiszta kultúrált öltözködés iránti vágyat, amiben nem a csillogás dominál, odafigyelne a barátaira stb. De ezt a szempontot nem mindig értékelik az elhelyezési pereknél. A megszokás nagy úr, csak ne állna néha a fejlődés útjában.

Dr. Regász Mária

ügyvéd

Kiemelt Cikkek
Kövessen (még nem üzemel)
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
Legújabb Cikkeink
bottom of page